Kicsi lány, nagy műsorral

Ma büszkék lehetünk, megörökítették Hanna magánszámát, pedig már aggódtam, mert például a hétfőinek nem maradt nyoma, bármennyire is jól sikerült. Igaz, nem volt tökéletes ez a mai felvétel, idővel majd biztos törlik, mert csak egy bank biztonsági kamerái rögzítették az előadást. Ráadásul ha nem hangosfelvétel készült, akkor még kevésbé élvezetes az egész, mert csak egy frusztrált kis apróság fel-alá mászkálása látszik majd rajta. Kár érte, ő tényleg beleadott apait, anyait. Visszhangzott az egész épület, annyira, hogy ezzel az erővel bankot is rabolhattunk volna, csak a sálat kellett volna az orrunkig felhúzni.

Némi csitításra irányuló próbálkozás után én csak álltam, mert ilyenkor nem nagyon lehet mit tenni. Leginkább azon morgolódtam, hogy ezek szerint felesleges volt úgy szervezni az elintézendőt (nem ám elintézendőket), hogy előtte és utána is a kedvére tegyek? Mert nem volt se fáradt, se éhes, sőt, unatkozni se unatkozott - legfeljebb arra a 10-15 percre unatkozhatott volna, de már az első percben kezdte a hisztit, így végképp fel nem foghatom -, hiszen földalattiztunk, vonatokat néztünk, nyugiban sétáltunk, és a banki ügyintézés után még több mókát ígértem már jó előre és még ott is. Nem rohantunk sehova. De itt megáll a tudományom és az elméletek is megdőlnek, mert amit el kell intézni, azt el kell intézni, neki is kell alkalmazkodnia kicsit a világhoz. Végülis erről szól az egész.

Az elméletekről azért még érdemes szólni pár szót - szigorúan csak anyukáknak. Most, hogy ismét olvasgattam a témában, leginkább az kapott meg, hogy fogjuk fel a gyermek hisztijét (pontosabban annak tolerálását) úgy, mint ha éppen valami csodálatos, nagy dolog történne, mely közben ugyan szenvedünk, de az eredmény majd mindenért kárpótol. Példaként a szülést hozták fel - csak azt magyarázza meg nekem valaki, hol az a nő, akinek naponta van kedve szülni? És mit gondoljak az efféle mindennapos "szülések" közben arról, hogy vagy huszan bámulnak (ha be nem is szólnak)? Az is érdekelne, hogy a beígért eredmény mikor lesz meg?

Ilyen értetlen vagyok én most, és próbálok megértő lenni, sőt, mosolyogni is az egészen. A mosolygás egyelőre még csak akkor megy, amikor már lecsillapodtak a kedélyek, de elvileg van időm gyakorolni, nem két hét a dackorszak. (Csakazértsem fogok visszalapozni, hogy megnézzem, mikor írtam, hogy ideje felkötnöm a gatyát, csak húzok még egyet az övön.)

Mindegy, majd elmúlik ez is és jön helyette más, de azért a műsort, na, azt tényleg meg kéne örökíteni. Persze csak magunknak, legyen meg mindenkinek a maga művésze, művésznője. Az elmúlt hét éjszakai műsorait is beleszámítva meg se kérdezze tőlem senki, miért nem megyünk a Cirque du Soleil előadására. Jut nekünk épp elég "látvány és hangzás kavalkádja".

Hanna énekel

Mókuska, mókuska,
felmászott a fára,
kitörött a lába,
leesett, leesett,
kitörött a ... keze,
ne gyógyítsa meg... a néni,
huncut a mókus,
újra fára megy.

Bili

A bili sok mindenre jó, azon kívül, amire alapból használná az ember. Például lehet rajta ücsörögni, ruhában, csak úgy. Hintáztatni lehet rajta a babát. Lehet gurigatni. Bele lehet lépni fél lábbal, mert az mókás. Át lehet fölötte lépdesni terpeszállásban. Az ember fel is teheti a fejére.

Ennyi kreatív alkalmazási mód mellett csoda, ha úgy gondolom, nem akkora baj, ha egyelőre még üres az a bili?

A gyereknevelésről

Van az a mondás, hogy ember tervez... Gyereknevelés esetében az ember és a mondásban szereplő másik megnevezett illető között áll még valaki: a gyerek. Aztán amikor a gyerek már nagyobb - bár ezt egyelőre csak hallomásból szűrtem le -, komoly résztvevőként bekerül az addigra három személyesre bővült játékba a gyerek korosztályának megfelelő csoport is.

A gyermek okítására (a nevelés részeként) ott vannak a különféle intézmények. Így a szülő feladata a gyereknevelés során nagyrészt egy dologra összpontosul. Arra, hogy a gyerekét szeresse, úgy, ahogy senki más nem fogja. Nem mintha ez minden pillanatban olyan egyszerű lenne, mint amilyennek tűnik.

Ezeket leszűrve valószínűleg csak azért érdemes hozzáolvasni a gyerekneveléshez, mert vannak esetek, amikor a szülő csak áll meglepetten és hirtelen nem tud mit reagálni. Vagy reagálna, zsigerből, ami nem mindig lenne jó, bár ez utóbbiról nem vagyok teljes mértékben meggyőződve. Arról sem, hogy a leírtak tényleg helytállóak-e, de itt és most így látom. Majd az élet kijavít.

Kíváncsi

Árulja már el valaki, hogy milyen emberek azok, akik okkal és ok nélkül kommenteznek bárhol, sőt, mindenhol. Nem, nem anyázni akarnék, semmi okom rá, csak az érdekel, hogy honnan van ennyi idejük? Vagy inkább sajnálni kéne őket?

Ősz, ha épp nincs hosszú hétvége, viszont esik az eső

A szokásos reggeli üzemmód után próbáljuk elütni az időt. Ha délig korábban csak a játékok fele volt szétszórva a lakás különféle pontjain, akkor most az összes. Pedig már előszedtem az eldugott, azaz régen látott játékokat és elrejtettem a már meguntakból jó néhányat. A házimunkát nyűglődés mellett egy fokkal nehezebb elvégezni, leginkább azért, mert kétszer olyan gyakran kell ugranom, hiába van épp tele a kezem. A konyhában láb alatt gyűlő könyvektől meg égnek áll a hajam.

Megyünk szomszédolni, játszóházazni, zenebölcsizni. Elvileg el is fáradhatna, de nem. Valahol érthető, mert aki napi 2x2 óra rohangáláshoz és játszóterezéshez szokott, miben fáradna el az esős napokon? Az altatások így macerásabbak, pedig még szaxofonoznak is hozzá délben két emelettel lentebb. Igaz, ezt nem én intéztem így és fogalmam sincs, jobb vagy inkább rosszabb mint a csend. Nekem mindegy, én zene nélkül vagy zenével is könnyen elaludnék.

Soha nem gondoltam, hogy az időjárás - közvetlen és közvetve - ennyire befolyásolni tudja majd a hangulatomat és a közérzetemet, ráadásul úgy, hogy kifejezetten szerettem az esős, borongós időt.

Ősz

A sütőben sütőtök és alma sül, kint sárga leveleket fúj a szél. Ebéd után mindenki alszik egyet, alvás után pedig összevackolódunk a nagy ágyon. Kirándulás eső miatt elnapolva.

Kívánságlista, avagy nyakunkon a hideg

Én is igazolhatom (ahogy ők is), hogy az anyák hamarabb vesznek a gyermeküknek egy sokadik ruhadarabot, mint maguknak. Biztos vannak ellenpéldák is, persze (és felőlem nyugodtan), de maradjunk a saját házunk táján.

A gond ott kezdődik, amikor anyuka minimális szabadidővel rendelkezik, és ezen felül úgy gondolja, a lányának nem a plázában a helye, hanem a játszótéren. Ugyanis eljön az idő, amikor anyukának nincs télre cipője és a kabátja sem igazán játszótérre való. Kesztyű is jól jönne, mert kezd hideg lenni, és nem dughatja zsebre a kezeit (egyikkel fogja a lánya kezét, a másikban lóg a motor, ahogy az kell). Ha pedig órákat tölt kint a szabadban, sapka sem ártana, pedig soha nem volt oda a sapkákért. Télen pedig lehet, hogy a 1,5 éve turkált és azóta folyamatosan használatban lévő fekete vászontáska sem fog beválni, ha elered az eső, netalán a hó. Meg egy-két hosszú ujjú felső is jól jönne, mert anyuka az elmúlt 2+ évben már rongyosra hordta azokat.

Így anyuka futtában (mert téli kabátja még a gyermeknek sincs) benéz egy-két boltba, majd kissé elkeseredik és úgy dönt, jobb híján majd kívánságlistát ír - bár jó kérdés, mi alapján -, addig meg sízoknit húz a vékony őszi cipőbe, mert a rendelkezésére álló idő alatt aligha fog ennyi mindent beszerezni, számára is elfogadható árakon.

Persze-nyugodtan

Tudom, leírva kevésbé mókás, de az, hogy egy 21 hónapos olyanokat mond, hogy "köszi szépen", "bocsánat", "szerintem", "tényleg", vagy hogy "képzeld el"... Most meg monológot folytat épp, miközben az a játék, hogy képzelt buborékot fúj egy kifogyott krémes tégelyből, és azt mondogatja - különféle mondókákkal megtűzdelve itt-ott, úgy is mint "fújja a szél a fákat" -, hogy "Hanna buborékot fúj, persze-nyugodtan".

Buborékot végülis csak úgy lehet. (Avagy ilyen engedékeny anyuka lennék, hogy ezt annyiszor mondom, hogy már megragadt? Vagy persze, nyugodtan, képzelt buborékokat akár a szőnyegre is?)

Néha máshogy lep meg ezzel a rohamos beszédfejlődéssel. Például ha olyan hosszú mondatot mond, mint a "sötét van, felkapcsolták a lámpákat az utcán". Arról nem is beszélve, amikor három hosszú mondatot felmond valamelyik könyvéből.

Ma viszont a mozgásfejlődésével is meglepetést okozott, ugyanis ma először jött fel egyedül, korlátba kapaszkodva a harmadik emeletre.

Persze azt is nyugodtan, nem siettük el.

Mama-baba recept: Ratatouille (francia padlizsános egytálétel)

Mi ugyan egész nyáron sokszor ettük, mert mindenki nagy kedvence, csak kimaradt, úgyhogy gyorsan pótolom, amíg még lehet szép padlizsánt és cukkinit kapni.

1 nagy méretű padlizsán
2 közepes cukkini
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 közepes piros kaliforniai paprika
1 közepes fehér édes paprika
3 közepes méretű paradicsom
2 gerezd zúzott fokhagyma
2 kanál olívaolaj
tengeri só
őrölt fehérbors

A padlizsánt és a cukkinit megmossuk, vékony szeletekre vágjuk (a padlizsánt 1 cm, míg a cukkinit 5 mm-es vastagságúra) és kissé besózzuk, majd állni hagyjuk. 30 perc múlva, amikor már kioldódott belőlük a keserű íz, a zöldségeket vízzel leöblítjük és papírral szárazra töröljük. Felforrósított olajban átfuttatjuk az összevágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a padlizsánt, cukkinit és a kockára vágott paprikákat. Egy csipet sót és borsot szórunk rá, majd megpároljuk. 10 perc múlva beletesszük a lehéjazott, kockára vágott paradicsomot (egy pillanatra fövő vízbe dobjuk a paradicsomot, ezután a héját késsel könnyen le tudjuk húzni) és fedő alatt puhára főzzük.

Tálalhatjuk tésztával (pl. spagettivel), rizzsel, héjában sült krumplival, fogyaszthatjuk hidegen-melegen önmagában, vagy bagettel, de húsok, szárnyasok köreteként is kiváló.

Forrás: vital.hu


(Hagymát, fokhagymát és borsot én aránylag keveset használok a babás verzióhoz, helyette zöldfűszereket szoktam beletenni.)

A blog és a világ, a világ és a blog, meg csak úgy önmagában a világ...

"Hát akkor én mit csinálok? Nagyon prózainak hangzik, de én csak próbálok együtt lenni a másikkal. Majdnem úgy, mintha egy tigrissel lennék egy ketrecben. A tigrissel is próbálnék együtt lenni. Megérteni a tigrist? Én nem próbálnám megérteni a tigrist, azt nem lehet. Viszont lehet a tigrissel játszani, vagy lehet a tigrissel birkózni, vagy lehet a tigris által meghalni..." (Feldmár András: Feldmár mesél)

Első festés

Segítséggel, persze, és külön-külön kapta meg a két színt. Viszont ügyesen fogta az ecsetet és próbált kis mozdulatokkal festeni. Közben nagyon koncentrált, szuszogott.

"Dióhéjban"

Miről beszélget két kis anyuka?
Na, miről?
És akkor, ha először találkoznak?
Lehet tippelni.

Hangulat

Emlékszem, ici-pici volt, két hetes, és ahogy mentünk a kórházba, végig hozzá hajoltam, rajta volt a kezem, hogy érezzem, lélegzik-e még.

Motoros, gyalogos, mókuskerekes

Más anyukák hogy veszik rá a gyereküket arra, hogy haladjanak az utcán? Mert nálunk vagy motorral, vagy gyalog, vagy előre, vagy hátra, vagy jobbra, vagy balra, vagy kutya, vagy macska, vagy akármi, de a lényeg, hogy valami biztos mindig van, ami miatt - már a gyerek is tudja mondani - sosem érünk oda.

Más anyukáknak hogyan van idejük rendben tartani a lakást? Mert nekem egy végeláthatatlan harcnak tűnik, pedig csinálom. Folyamatosan.

Néha leülnék és szusszannék egyet, mint túra után a hegytetőn, hogy körülnézzek és lássam, most ez így rendben, letudtam egy időre (úgy egy-két napra), még ha utána minden menne tovább a szokásos kerékvágásban.

Néha aludnék is egy jót, úgy, hogy senki ne ébresszen fel, se kiabálással, se felesleges óracsipogtatással, hanem magamtól ébredjek.

Veni, vidi, vici

Róma nem rossz hely, tele mindenféle látnivalóval és finom ennivalóval. Egyetlen hátránya is pont ebből származik: ezt rengetegen így gondolják.

Azzal még tartozom, hogy Hannával utazni jó. Élvezi, bírja. Tetszik neki. Ez annyira nem is meglepő, hiszen a gyerekek nyitottak, de az, hogy milyen példásan viselkedett a hazafelé úton, amikor is tartottam tőle, hogy csomagokkal, babakocsival, gyerekkel felszerelkezve mi vár rám a sok várakozás közben... Jobbat, zökkenőmentesebbet, vidámabbat nem is kívánhattam volna.

Elutazáshoz

Három napra majdnem ugyanannyit kell bepakolni, mint egy egész hétre. Amit meg egy hétre pakol az ember, azzal már egy hónapra is el lehet utazni. Ha pedig egy hónapra be vagyunk pakolva, akkor akár még több időre is mehetnénk.

Mindez rettentő egyszerűnek tűnik, mégsem mindig az.

Érzelmek

A DVD-lejátszó csak kerreg. Morzsa kutya (a Futrinka utcából) nincs sehol. Valami nem működik. Nem jó. Anya csak annyit tud ígérni, majd apa is megnézi, ha hazaér. Hanna addig azt mondogatja: Apa majd megcsinálja. De hiába, apának sem sikerül. Ekkor a gyermek szája lefelé görbül. Nem, nem üvölteni kezd, mint hisztinél, csak látszik, hogy mennyire megérinti a dolog és hogy mindjárt sírva fakad. Mondom neki, hogy nincs baj, aztán rájövök, hogy milyen komoly is a probléma. Gyorsan elmagyarázom, hogy Morzsa kutya jól van, csak a gép rossz. A gép. Mutatom. Nézi. Ekkor megnyugszik kicsit, de azonnal kérdezi: Buski? (azaz Buksi) és Cicamica? Amikor biztosítjuk afelől, hogy mindegyikük jól van, megbékél.

21 hónapos

Szokták kérdezni, hogy mi újság a mozgásfejlődésével. Jelentem, az utóbbi egy hétben nagyon sokat fejlődött! Hogy mi mindent mond, már nem tudnám felsorolni. Egy dolgot nem csípek, amikor "úristen"-ezik. (Nem tőlem tanulta. Részemről "a kutyafáját" megy, azt is nagyon jól tudja.) Mondott már olyat is, hogy "a kicsába", de szerencsére azóta ez nem került elő. Próbál énekelni - még utánozni se tudom, olyan hangon, és hangosan nevetnem kell tőle, annyira édes. Amúgy mostanában itthon 5 percre se köti le semmi, úgyhogy még mindig sokat vagyunk lent.
(Addig se pakol szét itthon még jobban senki. Igaz, össze se.)

Akupunktúra

Akupunktúrán fél órát lehet meditálni. Csak fekszem és pihenek. Jár ez meg az a fejemben.

Ma például az, hogy mindig szerettem levelezni, új embereket megismerni. Most is. Csak azt veszem észre, hogy míg korábban szépen le tudtam írni, hogy mi érdekel, mit szeretek, most minden máshogy működik. Eszembe se jut elmondani, hogy mit szeretek olvasni, milyen zenét hallgatok, milyen filmeket nézek. Inkább csak hajrá, bele a közepébe, ott és amikor belecsöppen az életembe az illető személy. Mesélek, aztán majd szépen megismer. Ha valami érdekli, akkor meg kérdez. És viszont.

Akupunktúrán, ha épp nem gondolkozom, úgy érzem magam, mint egy robot, akit elvittek szerelőhöz. Csak az jelzi, hogy mégsem vagyok robot, hogy a nagy lazulás után nehéz összekapnom magam és ott folytatni a napot, ahol abbahagytam.