j

f a i r - nem babablog

Monday, November 30, 2009

:)

Dávid első, nem tele pocaknak szóló (ezért aztán tudatosnak tűnő) mosolyait az apja fehér pólóingjének gallérján levő sötétkék csík kapta.

Saját vélemény a szoptatással kapcsolatos tapasztalatokról, ami nem azt jelenti, hogy ne akarnék szoptatni és ne bírtam volna ki már egyszer 7 hónapon át

A szoptatás a legjobb a kicsinek, ráadásul erősíti a kötődést baba és mama között.

Biztos, legalábbis annak, akinek simán megy, mert van elég teje. Nekem kész nyűglődés az egész: kezdődik a szoptatással (ami önmagában tényleg rendben lenne), közben a gyerek folytonos ébresztgetésével, majd a maradék - szinte nulla, de azért mégis muszáj - lefejése és megitatása után következik a tápszer készítése és megitatása (elvileg szigorúan kiskanálból, pohárból vagy fecskendőből), amire a gyermek felébred, majd miután végre végzünk négy-öt-hat büfiztetést követően, úgy a szoptatás megkezdésétől számított jó 1,5 órával később, befejezésként jön a gyerek altatása, mert addigra a sok hercehurca miatt huss, teljesen kiröppent az álom a szeméből.

A szoptatás segít a mamának megszabadulni a terhesség alatt felszedett súlyfeleslegtől.

Hogyan, kérdem én, amikor normális esetben főként zöldségen, gyümölcsön és tejtermékeken élek, ilyenkor meg marad a krumpli-hús, tészta-hús, kenyér-hús avagy rizs-hús kombináció. Ja, persze, zsiradék mehet még hozzá, a cukorfélék sem szoktak problémát okozni. (Miután a fél éjszakát a karomban töltötte a pici, mert a tejszaporítás céljából megivott alkoholmentes sör - brrr - nem hagyta aludni, ellenben ordított, ha nem ráztam a fenekét; az első gyermekkel pedig a sok bukás miatt voltam letiltva szinte mindenről, köszönöm szépen, nem kérek tippeket.)

A szoptatás a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb.

Tényleg, csak azt nem tudom, az én esetemben, hogyan fogunk valaha is kijutni a lakásból, vagy hogyan lesz a nagyobbra időm normálisan, ha egy-egy étkezés 1,5-2 órán át tart (igaz, ebből maga a szoptatás röpke 30-40 perc). Van jelentkező, aki a fent részletezett etetési menetet lazán bevállalná nyilvános helyen?

Mindenki tud szoptatni.

Lehet, ezzel kellett volna kezdenem. Igen, mindenki tud, még én is, négy éve úgy meggyőzött az LLL tanácsadó erről, hogy két nappal később Hanna kiszáradással kórházba került - elnézést, ha szkeptikus lennék, szerintem ott és akkor, és bizonyos módon most is a végletekig kitartok, főként ha azt vesszük, hányszor hallgattam már végig a sok jótanácsot olyanoktól, akik sosem voltak az én helyzetemben. Az évek során most először találkoztam olyasvalakivel, aki azt mondta, hogy ha pótolni kell, az nem gond, örüljek annak, amennyi tej van, ráadásul hozzátette azt is, létezik olyan, hogy fizikai felső határ, amelynél nem képes többre az adott személy. Ja, hogy a tud így is értelmezhető, nem pedig a wc-tartályos hasonlatra gondolnak - ez komoly, nem én találtam ki -, miszerint elég gyakran ürítve kis tartályból is biztosítható a kellő mennyiség? (És most nem kívánok wc-tartályos hasonlattal élni arra vonatkozólag, hogy csak csordogáló tartály mellett még a wc-ben sem mindig érhető el a kellő hatás.)

Lekopogom, ezúttal a gyerekorvosunk sem piszkált egy percig sem - nem hiába váltottam -, bár igazából már nem érdekel, ki hogy gondolja, legyen az LLL vagy más laktációs tanácsadó, csak nem vagyok biztos benne, jót tesznek a fekete-fehér hozzáállásukkal. Részemről elhiszem, hogy tudok szoptatni, igaz nem úgy, ahogy az az ominózus nagykönyvben meg van írva.

Márpedig ha nem úgy működik, ahogy a nagykönyvben meg van írva, szerintem elég macerás. A gyerekre viszont kétségkívül jó hatással van, legalábbis ha azt nézem, itt voltunk egy héten át dögrováson valami vírus miatt, az orra neki is tele, de nem lázasodott be.

Kitartok. Már csak azért is, mert ez is rémesen hasonlít a 4 évvel ezelőtti dolgokra, és akkor a lehetőségekhez mérten egész jól alakultak a dolgok. Igaz, akkor nem volt még nagytesó és nem aggasztott a kérdés, nagytesó - és miatta a család többi tagja - meddig tolerálja, hogy anyát a nap sok-sok órájában leköti a kistesó etetése...

Tuesday, November 24, 2009

Sok/kevés

Annyi hülye rossz emlék jön elő négy évvel ezelőttről. Aztán volt még éjszaka hidegrázás holmi mellgyulladás miatt. Lassan már egy hete takonykóros mindkét gyerek, a nagy lázasodott is három napig, és nyűglődött (ma már csak unalmában) jó sokat. A mama persze besegít, de sokszor egyszerűbb lenne nélküle, csak épp most nem megy egyedül, éjjel mozdulni se tudtam, hogy kimásszak az ágyból melegebb ruháért (még szerencse, hogy van, aki hozzon), és ez, hogy egyedül most sok mindent nem tudok megoldani, nagyon nem dob fel.

Saturday, November 21, 2009

Egyforma bánásmód

Az első gyerekem azért kényeztetem el, mert az első. A másodikat meg azért, mert tudtommal az utolsó.

Tuesday, November 17, 2009

Első

Ma volt az első kiruccanásom a szülés óta. Kisebbiket - tisztába téve, megetetve - lepasszoltam az apjának, így el tudtam menni a nagyobbikért az oviba, aki nagyon örült a meglepetésnek, én meg azon túl még örültem annak is, hogy végre egy kicsit lakáson kívül lehettem, a hab pedig az volt a tortán, hogy mire hazaértünk, apa-párom el is altatta a kicsit.

A nagy sikeren felbuzdulva holnaptól elkezdünk készülni az első közös sétára.

(Ami helyett végül első takonykór lett hétvégére... végülis az is illik a címhez, én meg még több türelmet tanulok.)

Wednesday, November 11, 2009

Tesók

Le se tagadhatnák, hogy testvérek, bár Dávid Samu jóval nagyobb, ma például egy olyan rugdalózó van rajta, amit Hanna kéthónaposan hordott. Ahogy ráncolni tudják a szemöldöküket, az egy az egyben ugyanaz, de egyébként is rengeteg a hasonlóság. Érnek azért meglepetések is, Hanna például sosem pisilt le, míg a tesó hármunkat intézett el tegnap este fürdetésnél. Az én helyzetem is eléggé emlékeztet a közel négy évvel ezelőttire, miszerint a tejért alaposan meg kell dolgozni, addig pedig nincs megállás, illetve alvás is csak ritkán, úgyhogy most ennyire futja ide.

Tuesday, November 03, 2009

Kiszületés

Kiszületett Dávid Samu, 4200 g és 58 cm. A szülés programozott császár volt (jó pár fokkal élvezetesebb, mint a végigvajúdás után, gyerek mentése céljából, altatás alatt történő császár), és ha úgy nézem, olyan szülés volt, amilyet szerettem volna: mindenki egészséges. Mert nem hiába éreztem én úgy az utolsó napokban, hogy kipukkanok, a régi heg is úgy gondolta. Én köszönöm a dokimnak (meg a saját józan eszemnek is), hogy időben gondolkodott és nem engedett bele sima szülésbe, mert így - nagyjából az utolsó pillanatban végzett műtéttel - még minden rendjén volt.

Sunday, November 01, 2009

Rend a lelke...

Lakás elfogadható állapotba hozva, gondolom egy napig ki is tart majd. Leánygyermek amennyire lehet, felkészítve, majd még a holnapi ovis cuccait kirakom, nehogy ne legyen pizsamája a jövő hétre bentre. Az ajándék ügyében később döntök, nagy nyugalommal, hiszen elő van hozzá minden készítve. Apa-párom nincs előkészítve, azt mondja, úgyis mindent tud, hát legyen. A mama tényleg mindent tud, amit szerintem tudnia kell, de még többet szeretne tudni, viszont azt nem fog. Gyorsan kivasalok néhány dolgot, aztán hajat mosok, még bedobok néhány cuccot a kórházi pakkba, hiszen a sima szüléshez és a 4-5 nap bent tartózkodáshoz képest azért változtak a dolgok, de holnap reggel irány a kórház (bár gyereket ez holnapra nem garantál), már csak azért is, mert mostanra megszületett az ismerős kislány, akit a rém udvarias fiam persze, hogy nem előzhetett be.