j

f a i r - nem babablog

Thursday, October 25, 2007

Ősz, ha épp nincs hosszú hétvége, viszont esik az eső

A szokásos reggeli üzemmód után próbáljuk elütni az időt. Ha délig korábban csak a játékok fele volt szétszórva a lakás különféle pontjain, akkor most az összes. Pedig már előszedtem az eldugott, azaz régen látott játékokat és elrejtettem a már meguntakból jó néhányat. A házimunkát nyűglődés mellett egy fokkal nehezebb elvégezni, leginkább azért, mert kétszer olyan gyakran kell ugranom, hiába van épp tele a kezem. A konyhában láb alatt gyűlő könyvektől meg égnek áll a hajam.

Megyünk szomszédolni, játszóházazni, zenebölcsizni. Elvileg el is fáradhatna, de nem. Valahol érthető, mert aki napi 2x2 óra rohangáláshoz és játszóterezéshez szokott, miben fáradna el az esős napokon? Az altatások így macerásabbak, pedig még szaxofonoznak is hozzá délben két emelettel lentebb. Igaz, ezt nem én intéztem így és fogalmam sincs, jobb vagy inkább rosszabb mint a csend. Nekem mindegy, én zene nélkül vagy zenével is könnyen elaludnék.

Soha nem gondoltam, hogy az időjárás - közvetlen és közvetve - ennyire befolyásolni tudja majd a hangulatomat és a közérzetemet, ráadásul úgy, hogy kifejezetten szerettem az esős, borongós időt.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home