Sportnapok

Sportnapokat tartunk. Tegnap a már szokásos két órás gyaloglás után karra is erősítettem. A gyaloglás egy jól megpakolt babakocsival, az erősítés pedig zöldborsó-passzírozás formájában történt, kényszerből a bal karomat is bevonva. Ma a szokásos gyaloglásomat megspékelve apa-párom hátát erősítettük úgy 9-10 kiló cipelésével, kirándulás címszóval.

A sportnapokon Manka egyelőre szemlélődőként vesz csak részt, bár az utóbbi napokban enyhe lábon rugózás formájában bővült az ő mozgása is. Sajnos egyelőre csak akkor, ha megtartom, és nem mindig jellemző, hogy sok kedvvel csinálja. A süniorrozás sokkal jobban megy neki.

Nekem meg hasra kéne kicsit erősítenem még, no meg agyra, bár a héten kiolvastam egy könyvet, ami perpillanat eléggé passzol a mindennapjainkhoz és nagyon is reálisan látja azokat. Nem is értem, pasi hogyan tud ilyet írni, de elismerésem... (Csak annyi ellentmondás vetődött fel bennem, hogy az én gyerekem biztosan hangosabban ordít, mint az, akiről a könyvben úgy gondolják, nála hangosabban síró kislány nincs is.)

Retro



Avagy moss te is kézzel, a környezetvédelem jegyében. Jókedvedben. Ha unatkozol. Vagy ha elromlott a mosógéped.

Nő, mint a bolondgomba

Avagy egyes helyeken jól elméretezhetik a gyerekruhákat, mert a 6-12 hónapos méret Mankára bizony kicsi. Így esett, hogy nem hordja majd egyszer sem a helyes kis piros kantáros nacit, meg hogy néhány kis farmernaci is kigombolva jó csak, ráadásul kikandikál alul a zokni, mivel a szára is rövid. Amíg az időjárás kitart, háromnegyedes nadrágnak még elmennek, aztán meg majd lassan úgyis nyakig bebugyolálva járunk.

Kapott nagyobb ülést is az autóba, most már nagylányként ücsöröghet hátul. Szerintem az állandó peőzés után hamarosan megjelenik valamiféle szó az autókra is, mert így jobban ki fog látni.

Amúgy mostanában az a legaranyosabb, ahogy igent próbál bólogatni, de mindig csak a nem sikerül. Én néha felfedezek némi különbséget (leginkább csak a bólogatás ritmusában talán), mutatom neki, hogy kéne csinálni (jó szórakozás, próbáljátok ki), ő meg nagy hévvel nekilendül, vigyorogva - aztán a végén megint csak jobbra-balra mozdul a feje.

Kettesben

Egy elég hosszúra nyúlt hét után, a várva várt hétvége első napján, szép őszi időben (vagy vénasszonyok nyara ez még?) már száraz faleveleken taposva sétálgattunk és vásárolgattunk ma délután kettesben, három és fél órán át. Eközben apa-párom férfiasan küzdött itthon valami bacilussal. Vagy vírussal. (Vagy mindegy is, mivel.)

Jóból is megárt a sok

Azt, hogy bukós, már megszoktam, bár neki láthatóan nem esik jól. Azt, hogy nem alszik, elviselem. Még azt is, ha reggel hajnalok hajnalán kukorékol. De hogy ehhez deréktól lefelé még hipotónia is társuljon, mint ahogy az hétfőn kiderült (csak anyukám meg ne tudja), az már kezd kicsit sok lenni, legalábbis nekem és legalábbis most, hogy holnap apa-párom három napra elutazik.

Feladom

Ma vagy megint szül valaki az ismerősök közül, vagy a gyerek az életemre tör. Más ötletem nincs.

Ha belekalkuláljuk, hogy az órát nemsoká vissza kell állítani, akkor hamarosan hajnali f5-kor kezdődik majd a napunk. Persze mindegy is, mert már f4-kor jelez egyszer, én meg akkortól nem alszom rendesen, de leginkább az a probléma, hogy így napközben még szenvedősebb a helyzet.

Beszerzek vagy 20 csomag füldugót, szétosztom a szomszédoknak (meg a szomszéd házakban lakóknak), és felőlem ordítson, mert jobbat nem tudok. A januári babás fórumot pedig nem olvasom mától, mert ott minden más baba alszik reggel 8-ig és napközben is szunyál rendesen, eljátszadozik, mászik, áll, sőt járni kezd, mi meg csak szenvedünk egész nap és leginkább csak visszafejlődünk.

Nem jó ez így.

Véletlen

Manka szokatlan korai ébredésének okán morfondírozva reggel az jutott eszembe, hogy lehet, hogy valamelyik várandós ismerős szül épp (nem mintha holmi időjárási fronttal nem tudtam volna megindokolni, bár ha belegondolok, várandós ismerős több van, mint aktuális időjárási front), majd egy perc múlva kiderült, hogy útban van Mira, az unokatesó, aki délelőtt 10-re meg is született.

Kíváncsi

Én csak arra lennék kíváncsi, de nagyon, hogy más anyuka mit kezdene a helyemben a gyermekkel, hogyan kötné le, miket játszana vele stb., főként abban a 2 órában, amikor már iszonyat nyűgös és semmi nem jó, de aludni nem alszik, ha meg végül alszik egyet, akkor olyan keveset, hogy aztán nemsoká megint következik egy 2 órás nyűglődés, és ez így megy nap mint nap mint nap mint nap mint nap mint nap...

Egy doktornő azt mondta, hogy az intelligens babák szoktak ilyen keveset aludni. Ezek szerint Hanna is baromi kíváncsi, csak ez most rajtam csöppet sem segít.

Közben még arra is kíváncsi vagyok, hogy ha majd az új autósülésben hátul ül, akkor hogyan tudom szórakoztatni, hogy ne ordítson fulladásig - szokásához híven - az ilyen 2 órás periódusokon belül, mert most még csak-csak elmegy, hogy jobb kézzel folyamatosan csikizem meg szórakoztatom, még ha ezt biztonságosnak nem is mondhatnám.

Amúgy meg tényleg kíváncsi. Máris felcsillan a szeme, amint kilépünk az ajtón.

Peő

Egész nap a repülőket nézi, mutogat felfelé, szemével, kezével követi őket, és vagy azt mondja rájuk, peő, vagy azt kérdezi, hooo?

Ez a nap is olyan, mint a többi

Két éjjeli ébresztés után reggel ugyanúgy fél 7-kor kell kelnem, a szokásos napi mosással és heti takarítással indul a nap. Hanna ugyanúgy nyűglődik (vagy még jobban, mert egyre inkább mozogna) és ugyanúgy bukik (mostanában megint többet) és ugyanúgy 30 perceket alszik, apa-párom pedig ugyanúgy dolgozni megy.

Kirándultunk. Piknikeztünk. Elfáradtunk.

Helyzetjelentés

Nem láttam ugyan a napokban a tévében az Elveszett jelentés című filmet, mert fontos(abb) teniszmeccseket kellett nézni épp, de láttam előtte párszor, és az első néhány kép elég volt ahhoz, hogy eszembe juttassa, amit a gyerekekről mond Bill Murray.

Az én Mankám (avagy a mi Mankánk, mielőtt apa-párom kikérné magának) is kezd csodálatos kis valakivé válni.* Az egy dolog, hogy bújósan anyás lett, és nagyon édesen fejezi ki a szeretetét (meg baromira tud csípni is), de az, ahogy kommunikációt és játékot kezdeményez, vagy ahogy utánozni próbál, az tényleg nagyszerű.

Pedig már(is) két foga van, azaz az elmúlt néhány napunk nem volt teljesen zökkenőmentes.

Ezen kívül eszembe jutott, hogy mindig olyan területeken bukkannak fel az életemben nehézségek, amelyekre ahelyett, hogy felkészültem volna (lélekben, elméletben, gyakorlatban, pozitív előrevetítéssel, miegymással), csak legyintettem, mondván, az majd jön magától. Pl. az is, hogy majd - főként a munkámból adódóan - én majd milyen jól dolgozhatnék itthonról a gyerek mellett. Fent meg úgy gondolták, hogy ne dolgozzak én, alaposan mellékvágányra (másik vágányra) állítottak, hogy tapasztaljak meg végre más dolgokat is az életből. Talán így van ez jól.



* Bill Murray valahogy úgy fogalmaz, hogy a gyerekeid a legcsodálatosabb kis lények, akikkel az életed során valaha is szerencséd van találkozni.

Kreatív ötleteket várok

Én tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy kimondottan kreatív személyiség. Épp ezért jól jönne, ha valaki végre tényleg rámutatna, hogyan és mikor kapcsolódjak ki, töltődjek fel, tornázzak avagy tanuljak a gyerek mellett, aki napi összesen 1,5 órát alszik.

Azt sem látom át igazán, úgyhogy ezt is megmondhatná az illető, hogy délelőtt mikor tudnék a gyerekkel kimozdulni, amikor kiszámíthatatlan, hogy fél 6-kor vagy netalántán f8-kor ébred-e, és ennek függvényében fél 9-kor vagy 10-kor fog-e elaludni. Arról nem beszélve, hogy babaúszás vagy baba-mama jóga általában 10-kor van. Ezzel a fő problémám, hogy nálunk 10-kor vagy tízóraizik a lány, vagy elalvásra készülődik.

A délután tekintetében: a fél 1 körüli ebéd után vagy fél 2-kor alszik, vagy 3-kor (szintén a reggeli ébredéshez igazodva), és mivel 4-kor ismét eszik, ilyenkor legfeljebb a patikába vagy a közeli boltba lehet leugrani, vagy pedig sétálni lehet 1,5 órán keresztül, hogy séta közben elaludjon és aztán aludjon is valamennyit.

Délután a 4 órás evés után még pl. be lehet rohanni az 5-kor záró bankba kvázi utolsónak, meg el lehet intézni dolgokat, de ha apa-párom netalántán már 6-ra itthon tud lenni - ami értékelendő -, akkor hozzá is igazodunk. Ha meg mégse, akkor 6 után már eleve nem szokott olyan nagy jókedv lenni, és ezzel vége is a napnak. Persze el lehet menni ilyenkor is, de akkor 7 körül elalszik a babakocsiban/autóban, ami az esti altatás rovására megy, így az ilyen kései kiruccanás nem igazán éri meg.

Más babáknak ennél egyszerűbb a napirendje, vagy nem a gyerekben van a hiba, hanem bennem? Avagy talán csak a jó öreg Maslow kacsingat felém, arra emlékeztetve, hogy először talán az alapvetőbb szükségleteire figyeljen az ember (mint pl. az elegendő alvás), nem pedig egyebekre?


(Lejárt a 30 perces alvás. Anyukám megfogalmazásában: még le se ültem, hogy elolvassak egy cikket, már fel is ébredt. Persze elkezdhettem volna vasalni, de az jóval több van, mint 30 percnyi, a takarítás zajjal jár, tusolni meg már tusoltam, azt megoldom vele együtt, bár azért próbáljon meg a tanácsadás előtt a kreatív illető egy héten át mindig úgy pisilni és tusolni - vagy teregetni, főzni, felöltözni, valahova elindulni stb. - nap mint nap, hogy közben egy 8,5 kilós krumpliszsákot mindig visz magával, amelynek bekapcsol a baromi hangos riasztója, ha nem az aznap random módon kiválasztott és számára nem ismert 5 tartókrumplira helyezi el a zsák súlyát, persze pontosan elosztva. Ha ez már megy, és néhány pelenka- és ruhacserét, valamint meglepetésszerű hányásfeltörlést is belekalkulált, akkor próbáljon könyvet olvasni például, és csak utána írja meg a tippjeit, ha kérhetem.)

8 hónapos

Van egy foga, csíknyi, nagyokat pancsol a kádban, hason tolatva kúszik, jobbra-balra mozog, ücsörög, mindenfélét halandzsázik és nagyon jópofa tud lenni, csak aludhatna többet, mert akkor aktívabb és jobb a kedve is.

Ma elkísért minket, hogy nyaralót keressünk a Balatonnál. Ez annyira nem volt jó program, sem túl sikeres, de amikor végre hazaértünk, volt nagy öröm, mert imád eljárni mindenfelé, de azért egész nap autóban ülni és út szélén enni, na, az azért sok.

Végre valami izgalmas

Volt ma egy vakrandim. Persze gyerekestül mentem. Mégis jól sült el. A másik is gyerekestül jött. Ráadásul szintén anyuka volt. Szóval mégse olyan izgi ez a sztori, de azért jó volt. Mondhatni kell némi változatosság. Bár ha belegondolok, hol változatos az, ha mindig csak szintén kisgyerekes anyukákkal találkozik (és telefonál és e-mailezik) az ember?

És mégis. Mert van, hogy az ember már ilyen apróságoknak* is örül.


*Relatív, minden relatív. Majd egyszer megtudja az is, aki most még nem érti. (Amúgy Mancinak kibújt az első foga, az is izgalmas, ráadásul igen apró dolog.)