j

f a i r - nem babablog

Wednesday, September 26, 2007

Morfondírozunk

Hogy jó-e nekem itthon lenni. Alapvetően jó, mert elsősorban az motivál, hogy az első években Hannának jó eséllyel így a legjobb. Nem gondolnám, hogy nem tenne jót az, ha közösségbe járna, csak épp máshogy tenne jót neki és talán jobban hiányozna az anyukája, mint amennyit abból profitálna, hogy közösségbe járhat. Egyszerűen csak azért, mert közösségbe járhat még eleget, sőt, lehet még olyan is, hogy rám sem akar majd nézni. Most meg még szívesen néz rám, ami azért - lássuk be - nem túl rossz.

Akkor mégis mitől a fásultság néha? (Perpillanat az egyedül töltött, betegeskedős héttől biztosan, de ettől eltekintve...) Szerintem mindentől lehet fásultnak lenni, amit tizen-huszonegynéhány órában végez az ember, nap mint nap, hétvége és szabadság nélkül. Valójában tehát azon morfondírozunk, hogyan lehetne ezen változtatni, mert az, hogy heti kétszer elrohanhatok akupunktúrára és ott 30 percen át meditálhatok sündisznó módjára, lehet, hogy nem lesz elég. Morfondírozunk még azon is, hogy mi lenne számomra elég motiváló vagy kihívást jelentő és ezen túlmenően meg is oldható ahhoz, hogy Hannát leadjam. Mert az is van még, hogy nem is olyan könnyű leadni ám.

Például az ilyen pillanatok miatt.

Sunday, September 23, 2007

Még mindig

Még mindig nátha. Még mindig minden "kóbász". Még mindig utazunk, bár egy napra azért apa haza is utazott, csak aztán már ment is tovább. Hanna megpróbálkozott a klasszikus becsomagolom magam módszerrel, de nem jött be, pedig talán elfért volna a bőröndben.

Thursday, September 20, 2007

Liberális

Mondtam már, hogy nálunk mostanában minden kolbász, azaz "kóbász", ahogy azt valójában mondani kell? Az egy dolog, hogy Hanna szerint bármi lehet "kóbász", mert képes bármilyen más szó helyett alkalmazni, ahogy épp kedve tartja, de hogy ebből kifolyólag naponta akár többször is kijelentse, hogy "apának van kóbásza, anyukának nincs", amin még a mama is jót derül, mert ezt csak úgy mondja a gyerek (tényleg akármire, ráadásul néha helyesen is, mert anyuka az epekövek miatt ugyebár nem eszik kolbászt, sőt, még szalámit se), de a mama álla azért leesik kicsit, amikor Hanna játék közben csak úgy odaveti, hogy "a néniknek puncija van, a bácsiknak kukija"... Mert miért is kell ezt egy ekkora gyereknek tudnia? Hát, miért ne?

Tuesday, September 18, 2007

Utazunk!

A szép idő örömére kitört rajtunk a nátha, de ezzel kapcsolatban nincs mit írnom, mert Hanna kedvét ez mit sem befolyásolja. Rendületlenül játszik és motorozik, én meg csak ámulok, bámulok, mert akárhányszor próbáltam nyáron, annyiszor nem akart menni vele, épp csak ráült, így aztán már kezdtem lemondani arról, hogy a gyermek valaha is motorozni fog. Most meg futhatok utána, pedig csak pár napja kapott rá. Persze azért ha van mit nézelődni, akkor nem olyan gyors a tempó, de ma már csak motorral jártuk be a postát, a patikát és a kis boltot, illetve tettünk nagyobb kerülőt, mert egy helyes kis kutyát mindenképpen követni kellett.

Nagy kedvence mostanában a villamosozás, tegnap a nagymamával is kipróbálták. A mamának ez volt az első Hannával közös kiruccanása, így ő talán egy icipicit jobban élvezte, de az se semmi, amikor a lányom lelkesen kiabálja bele a telefonba, amikor megkérdezem, hogy hol van, hogy "vijjamoson".

Én metrózok mostantól heti kétszer az epekövek ügyében, ami nekem szintén kiruccanás, bár azért jobb lenne, ha nem a város másik végébe kéne járnom. Lehet, hogy akkor kellett volna igazából elkezdenem kezelésre járni hozzájuk, amikor még ott laktam, na nem igazán a praktikus okok miatt.

Apa-párom pedig elutazott, majd csak hétvégén jön haza, én meg próbálok mindig az adott napra koncentrálni - ha a beszervezett programokat a nátha miatt le is kéne mondanunk és itthon ragadnánk - és nagyokat nevetni Hannával, mert arra bőven ad okot. Csak aludni tudjunk, mert ott kicsit bezavar a nátha.

Saturday, September 15, 2007

Busy bee

Wednesday, September 12, 2007

Öregszem

A torta dobozos jégkrém volt (a legfinomabb, és mert azt bírják az epekövek), rajta három aranyszínű kis gyertyával és négy ezüstszínűvel.

Tuesday, September 11, 2007

Türelem

Vannak pillanatok, amikor több türelem kéne. Például hajnali 1 és 4 között. De leginkább akkor, amikor séta, játszóterezés, kirándulás, mások látogatása vagy intézkedés (illetve ezek bármilyen típusú kombinációja) után mennénk fel a harmadikra, csigalépésben.

Addigra ugyanis már végigtürelmeskedtem az utcán nézelődést, elviseltem, hogy a boltban zizi volt, a hintába hatszor kellett betenni, bár összességében csak három percet hintázott, útközben én nem ettem-ittam-pisiltem, és egyébként is, alig várom, hogy végre hazaérjünk, mert úgyis van valami teendő otthon. Ehelyett pedig ácsorgok a lépcsőn, kezemben, vállamon tömött szatyor, várom, hogy Hanna eldöntse, négykézláb szeretne mászni, a korlátba kapaszkodik vagy a kezem fogja, majd lépjen is egyet, illetve legalább hajlandóságot mutasson a haladásra, netalántán felvehessem és őt is felcipelhessem. Mindezt persze hosszas rábeszélés eredményeként.

Ma a második cipekedős, csigalépéses körnél úgy döntöttem, leülök, és kivárom. Amikor mindketten leültünk, már láttam, hogy ez mégsem volt annyira jó döntés. A helyzetet egy picit sem tette fényesebbé az, hogy már sötétedett kint, így ugrálhattam percenként villanyt kapcsolni.

Hanna ezzel szemben rettentő jól szórakozott. Tetszett neki, hogy anya leül és felugrál, továbbá kipakolta a szatyrot, bekopogott (volna) másokhoz és csak mondta a magáét. Már nem emlékszem, végül hogy jutottunk mégis fel a lakásba, de minden jel arra mutat, hogy valahogy ma is hazakeveredtünk. Azt viszont tapasztalatból állíthatom, hogy közben a lépcsőházban fellelhető összes csavart megvizsgáltuk és nevén neveztük.

Friday, September 07, 2007

Eszembe juttatták

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."

Outdoor

Felénk úgy tartják, hogy a rossz idő nem jelenthet szobafogságot, feltéve, ha van megfelelő felszerelés hozzá. Ennek örömére már tegnap is sétáltunk egy nagyot (volt, aki a fűben), ma délelőtt villamosoztunk (a babakocsi itthon maradt, felemelő élmény volt, de tényleg), délután pedig egy lovardába mentünk nézelődni. A játszóteret egyelőre kerüljük, de ez csak napok - azaz a vízhatlan nadrág beszerzésének - kérdése. A zárt cipő mellé pedig nem ártana gumicsizma (meg majd későbbre valami vízálló és meleg cipő is), mert Hanna bizony rákapott a pocsolyába lépkedésre, pedig nyáron egy idős néni meg is jegyezte, hogy milyen szófogadóan kerülgeti ki a tócsákat.

Thursday, September 06, 2007

Mama-baba recept: reggeli

A lány nálunk még csak este sem eszi egyben a szendvicset. Első körben lecsúszik némi kifli(féle), utána jöhet a felvágott és egy kis friss zöldség. Egyedül melegszendvics formájában hajlandó szendvicset enni, és sajtot is csak így (vagy ételbe főzve) fogyaszt.

Reggelire a szendvics soha nem is jöhetett szóba. Ilyenkor legtöbbször pirítóst kér, mert az izgalmas, ahogy kiugrik a kenyérpirítóból. Erre általában natúr krémsajt és banán(!) jár, de lehet lekváros is. Müzlit is kap, ez eddig tejpép+zabpehely+gyümölcs volt, mostanában már mazsolát is elfogad (sőt, kér). Ezen kívül szóba jöhet még a natúr joghurt+gyümölcs (banán!), a rántotta, hétvégén pedig bármi, amit mi eszünk. Érdekes módon olyankor nem válogat. Máskor meg csak akkor hajlandó bármit is elfogadni, ha elhangzik a mágikus szó: banán!

Pár napja találtam a tápszeres tejberizs receptre. Még nem próbáltam ki, de különösen hűvös reggelekre elég ígéretesnek tűnik. Banánnal.

Labels:

Én és a pozitív gondolkodás

Előre jelezném, hogy egyesek szerint fordítva vagyok bekötve, miközben én állítom, hogy csupán tapasztalati alapon mérlegelek. Az persze lehet, hogy rossz szűrőn át nézem a dolgot, akkurátusan kijegyzetelve az életemből azokat a történéseket, amik e kategóriába tartoznak, közben megfeledkezve a többiről, de azért nekem mégis úgy tűnik, hogy esetemben a pozitív gondolkodás valahogy nem úgy működik, ahogy elvileg annak működnie kéne.

Amióta Hanna megvan, leggyakrabban ebben a formában foglalkoztat a kérdés: Miért van az, hogy amikor már nagyjából kiegyensúlyozott az életünk és ezen felbátorodva csupa jókat mondok a gyerekről, akkor hirtelen fordul a kocka? Például elkezd megint bulizni éjjel. Vagy ha eddig jó evő volt és én kifejezem, hogy ez milyen örvendetes, akkor most leginkább csak kekszet és banánt enne?

Ami a korábbi életemet illeti, és akkor maradjunk csak néhány jelentősebb felnőtt tapasztalatnál, ott volt például az egyetemi felvételi. Egy pont híján sikerült. Nem, nem bíztam el magam túlságosan, az nagyon nem én lennék, egyszerűen csak nem görcsöltem rajta és csináltam amit kellett, egész lelkesen, odafigyeléssel. Ugyanez megismétlődött a rutinvizsgán, vezetésből, szintén egy apró hiba miatt. Mást egy ilyenért valószínűleg átengedtek volna.

Aztán ott volt az előző kapcsolatom, amibe minél több energiát fordítottam, annál kevésbé működött. Nem nyösztettem a másikat, nem fújtam riadót, hittem is benne évekig, amikor más már nem hitt volna, aztán vége lett. Mert egyszerűen már sok volt egyedül.

A munkahelyen is sikerült csak úgy alapból jól dolgozni, pozitív hozzáállással, aminek az lett a vége, hogy sok év után is megmaradhattam annak, aki húzta az igát és átvállalta azt, amit más elsumákolt.

A Hannával való terhesség alatt (bennem ez már csak így marad meg) úgy álltam az egészhez, hogy lesz ami lesz, a természet tudja a dolgát. Szerintem ha jó előre tövig rágtam volna a körmeimet az AFP-szűrés miatt, akkor nem lett volna rossz az eredmény. Arról nem is beszélve, hogy a szülésre felkészítő tanfolyamon, ahova csak nagy nehezen jutottam el, mert 5-kor én még javában dolgozni szoktam volt, egyetlen előadást hagytam csak ki: a császármetszésre vonatkozót. Amiatt sem izgultam, hogy majd korábban érkezik a baba.

És akkor vissza a már gyerekes életszakaszhoz. Nem aggódtam azon, hogy nem lesz majd tejem, pedig a családban volt már erre vonatkozó negatív tapasztalat (olyan is, amilyen negatív az csak lehet). Bíztam benne, hogy nekem majd máshogy lesz, hogy úgyis az apai nagymamámra ütöttem - mondják -, és aggodalmaskodás helyett az LLL tanácsait olvastam inkább, majd amikor a probléma már aktuális volt, tanácsadóhoz is elmentem (és még a tanácsait is követtem). A gyereket pedig vihettük két hetesen kórházba, kiszáradás miatt.

Utána jött a hypotonia esete. Azt mondták, néhány hónap alatt rendbejön. Elhittem. 8 hónapig jártunk kezelésre. Most is bízom benne, hogy jól fejlődik, bár a lépcsőzés sehogy sem akar alakulni nála, és mivel a tapasztalataim ez irányba visznek, elkezdtem kicsit aggódni, nehogy tényleg baj legyen.

Mert hogyan is működik a pozitív gondolkodás?

Tuesday, September 04, 2007

Jól van, na

Akkor ha ennyire sietős az ősznek, összekapom magam, hogy lépést tartsak az időjárással. Délelőtt zárt cipőt vettünk Hannának, mert csak szandálja volt, amit egyébként is eléggé kinőtt már. Ráadásul, ahogy zom megmondta, nem szandálos idő ez már. Utána átválogattam a ruháit, hogy lássam, hogy állunk melegebb cuccokkal. Azért a nyáriakat is kivasaltam még, ki tudja. Most a meleg cuccokat mosom, délután pedig elviszem a lányt fodrászhoz - igaz, annak legfeljebb annyi köze az őszhöz, hogy ilyen vacak esős időben mást úgysem nagyon tudnánk csinálni.

Őszi programtippeket kérek, elsősorban esős időre!

Sunday, September 02, 2007

20 hónapos

Egész nap pörgő dumagép. Vagy nagyon tündéri, vagy átcsap a másik végletbe. Szerencsére ez utóbbi még jóval ritkább, de lassan ideje felkötni a gatyámat.

Labels:

Apró dolgok

Mindig is állítottam, hogy a részleteken sok minden múlik, hogy az apró dolgok gyakran fontosabbak, mint a nagyok. Ez így volt a nyaralásunk alatt is, amit szuperlatívuszokkal illetnék, ha nem lettek volna azok a bizonyos apró dolgok.

A szúnyogok.

Az alattomos, nem hallható, de nagyon éhes, és persze a friss húsra nyomuló szúnyogok miatt három éjszaka volt műsor. Igaz, ettől még lehetne csak jót mondani az utunkról, mert próbáltuk a legtöbbet kihozni abból a három éjszakából is, amikor hajnali 1 és 4 között Hanna ébren volt, és jobb is volt, amikor ébren volt, mint amikor össze-vissza dobálta magát és hadonászott álmában, én meg nem tudtam, miért. Néztük például az erkélyről a holdat (Hanna bebugyolálva, a takaróból vigyorogva jelentette ki, hogy "Hanna örül"), volt ugrálás az ágyon (egy órán át ment folyamatosan az "ééééés, Hanna Liza lepottyan, hopp ... feláll"), egyszer úgy ébresztett, hogy "ceretek, anyuka", de ettől függetlenül a következő reggel eléggé másnapos érzéssel indult, pedig nem is tivornyáztunk.

Aztán persze lett szúnyogriasztó és alvás, így 7 éjszakából végülis több telt nyugisan, mint bulizással.

Az nem kérdéses, hogy a homokos tengerpart ("megyünk a standa") és a tenger ("tengej") bejön egy picinek. Nem mintha a szülők ilyenkor nyugton maradhatnának, bár meglepő módon volt még olyan is. Illetve ha már ő ugráltatott minket, mi is ugráltattuk őt egy kicsit, hogy a főbb nevezetességeket azért megnézzük, és ő is minél több mindent láthasson.

Mindent összevetve nagyon jó nyaralás volt. Az éjszakázás miatt nyűgös délelőttöket kivéve.

Az apró dolgokon túl a ritka, vagy legalábbis szokatlan pillanatok tudnak még szépek lenni. Ilyenből is akadt néhány. Nekem ez volt az egyik kedvencem, és nem csak azért, mert akkor süttethettem a hasamat (hanem azért is, csak példaként, mert U2 szólt a háttérben).