A vonzás törvénye

Szerintem akármennyire is vonzom azt, hogy a gyermek aludjon jól éjszaka, néha bizony előfordul, hogy a gyermek jobban vonzza azt, hogy anya ébredjen fel és menjen oda hozzá.

Közlekedés, avagy Egér, the almighty

"Vigyázz egér, nehogy elüss egy autót!"

Cirkuszolunk

Az úgy volt, hogy apa-párom gondolt egyet és vett jegyeket a cirkuszba, legyen nekünk jó. Én is mondtam, hogy jó, csak ne az első sorok valamelyikében üljünk, mert emlékszem, a testvérem eléggé megszeppent kiskorában a bohóctól. Ettől eltekintve tényleg úgy gondoltam, sima ügy lesz.

Elindultunk, de nem ám cirkuszba. Hanna cirkuszról hallani sem akart, mentünk hát földalattival a Városligetbe, színházba. Nem mintha a színházról többet tudna, mint a cirkuszról, de ezt a kifejezést legalább elfogadta.

Nagy nehezen becsábítottuk az épületbe, ami nem tetszett neki. Először azért, mert büdös volt, majd pedig azért, mert a konferanszié túl hangosan vagy túl váratlanul mondta be, hogy az előadás tíz perc múlva kezdődik. Az így elég hosszúra sikerült tíz percen át közös erővel sikerült rábeszélni a lányunkat arra, hogy legalább kezdésig maradjunk, aztán eldöntheti, tetszik-e neki, és ha mégsem, hazamegyünk. Már csak azért is, mert ha ennyi gyerek várja nagy izgalommal, lehet, hogy mégsem lesz ez olyan iszonyatosan rossz.

Szerintem kizárólag a perecnek köszönhető, hogy maradtunk kezdésig. Az első részt végig is néztük, mert a műsorszámok igenis tetszettek Hannának: akkor tátott szájjal bámult, integetett, nagyokat tapsolt és hangosan kiabált, hogy "éljen! éljen!". Csak amikor a konferanszié megjelent, akkor kezdett azonnal ordítani hogy "ez nem jó! menjünk haza! most azonnal!" Az sem segített, ha befogtam a fülét.

A szünet után a lány már nem volt hajlandó visszamenni a nézőtérre. Nem hatott sem a jegyszedő nénik kedves unszolása, sem az, hogy tigrisek következnek. Én akkorra már annyira sajnáltam az első részben látott lovakat, hogy a tigriseket nem is akartam megnézni. Elindultunk hát haza.

Ilyen volt a mi első cirkuszolásunk. Kicsit rövid. Kicsit csinnadrattás. Kicsit drámai.

Nagylány

Nagylánynak ma néztünk ovit. Nincs annyira közel, de elsőre nagyon szimpatikus - nem csak nekem, neki is, és ez a lényeg. Nagyon kedvesen fogadták, rögtön részese lehetett mindennek, ő pedig jött és ment, néha visszaszaladt hozzám, hogy elújságolja, hogy mi történt, mit csinált. Mindezt rettentő nagylányosan.

Nagylány most már felnőtt wc-be és fák, bokrok tövébe is jókat tud pisilni. Május óta általában egyedül eszik (korábban is tudott, csak nem akart - ha a keze maszatos lesz vagy akár csak felmerül, hogy maszatos lehet, akkor most sem eszik egyedül), pohárból iszik, nagyjából le is tud vetkőzni egyedül.

Nagylány ma segített takarítani, úgy igazán. Jól is tette, mert így legalább valamennyire fel lett mosva a szobája, ahol amúgy nem hagyott engem érvényesülni. (Ez nem tinédzserkori szokás?) Aztán segített - tényleg segített - lemosni az ablakot, csak egy egészen pici rész maradt maszatos. Amikor kiteregettem, rám szólt, hogy hogy merészeltem én kicsipeszelni a bugyijait, az az ő feladata.

Nagylány profin imitálja mindazt, amit én szoktam csinálni. Nagyszerűen ellátja Zsuzsi babát, az összes Duplo figurát, no meg bármikor bármelyik plüsst. Főz nekik, etet, bevásárol, pelenkáz, fürdet, sőt, vasalni és internetezni is szokott (egyelőre a játék pénztárgépen). Felelősségteljes is mindehhez: Zsuzsinak nem ad tortát, mert Zsuzsi még kicsi.

Nagylány olyan szavakat is használ már, hogy "pedig", "valószínűleg", "természetesen", és ha valamit nyomatékosítani szeretne, hozzáfűzi, hogy "szívem".

Nagylány igen gyakorta jelzi, hogy valamit EGYEDÜL szeretne csinálni.

Nagylány néha már affektál is.

Nagylány kapott nagylányos hintát, mert már biztonságosan hintázik rajta, és így végre megtanulhatja hajtani is magát. Ezt ő szeretné, én szívesen lököm és szívesen hintázom vele együtt a játszótéren továbbra is.

Nagylány nagyon sok mindent megért már. Ha nem ért valamit, vagy nem tud valamit, akkor jelzi. "Tudod, Hanna...", mondom neki. "Nem, én nem tudom", hangzik a válasz. Mi ez, ha nem nagylányos?

Nagylány mostanában azt szokta játszani, hogy ő kisbaba, ami azért elég vicces. Ami nem annyira vicces, az az, amikor éjnek évadján nagylányból kislánnyá minősül, és elvárja, hogy akkor is üljek ott, altatni, mert ő még kicsi. Mivel már elég sok nagylányos dolgot produkál, úgy döntöttem, nem dőlök be neki.

Rongybabák
























Aki kedvet kap, itt talál egy egész jó leírást rongybabák készítéséhez, itt pedig egy szabásminta.

Forrás: www.etsy.com és www.loobylu.com

A hisztimérő

Ebbe a gyerekbe hisztimérő van beépítve. Már az ausztráliai út során kezdett motoszkálni bennem a gondolat, többször megfigyeltem, hogy egy nyugodt, békés nap végén hisztivel zárt, vagy ha még az estét is kibírta és szépen elaludt, akkor álmában hisztizett egyet.

Ma is hasonló történt, egy csudajó balatoni nap végén itthon a vidám fürdés után még levágott egy jó kis menetet, hogy biztos ami biztos, meglegyen a napi 30-60 perc ordítás.

Igaz se volt?

Tíz, tizenöt éve másról írtam. Máshogy. Más nyelven.
Három, négy, öt, hat, hét éve megint másról írtam, máshogy. Részben más nyelven. Egész más okból.

Kicsit mindkettő hiányzik, pedig mindkettő elég távoli. Nem csak távoli, idegen is most.

Ez-az

Ébredéskor mindig az az első, hogy kijelenti, "apa még itthon van". Az utóbbi napokban azt is kijelentette, hogy "ne hagyjuk apát dolgozni menni".
Felőlem.

Miközben készítem a reggeli müzlijét (és miután ellenőrizte, hogy elég+kettő mazsola került bele), megkérdezi, milyen tejet öntöttem neki. Kijelenti azt is, vegyünk olyan tejet.
- Babatejet?
- Nem, anyatejet.
- Azt nem tudok venni, adni se tudok, az csak akkor volt, amikor kicsi voltál.
- Hol volt?
- Anya cicijéből etted, amikor pici baba voltál.
Némi gondolkodós szünet után határozottan és mosolyogva mondja:
- Fincsi volt.
Jó tudni.

Mostanában már hagyja, hogy hajcsatot rakjak a hajamba, persze a kötelező hajguminak is maradnia kell, anélkül még éjszaka se mehetek be hozzá. Nem csak hagyja a hajcsatot, hanem néha még kéri is, magának. Persze az enyémet.

Szombaton lehet, hogy egész napra a mamával hagyjuk. A mama már szervezkedik, hogy kiket tudna még bevonni. Eddig legalább fél hadseregnyi embert hívott, konkrétan mindenkit, aki igazából szóba jöhet. Ezek szerint ennyivel érek fel.

Apróhirdetés

Az altatással eltöltött napi időt becserélném testmozgásra.
"Sosem voltam még ennyire edzett" jeligére a kiadóba.

Good enough

"Mely Ön szerint a legszebb kor?", áll a kérdőívben. Már elsőre hülye kérdésnek tűnik, de lelkiismeretből visszapörgetem az időt, hátha tudok értelmes választ adni. Hiába, nem találok semmi olyat, ami miatt a tizenéveimről vagy a huszas éveimről az összkép jobb lenne, mint most, a harmincas éveim első feléről. Előre nem ugorhatok, hogyan nyilatkozhatnék arról, milyenek lesznek a későbbi évek - szóval mégis hülye a kérdés, vagy nem én vagyok a megfelelő célközönség, így hát beírom, hogy 30. Statisztikának jó lesz, hazudni nem hazudok,

amúgy meg gyakran látok itt az utcánkban egy idős nénit, ősz hajút, lassút, járókerettel szokott sétálni. Nem tudom, hány éves lehet, nyolcvannak tippelném. Táskája a járókeret elejére rakva, úgy tolja maga előtt és csavarog, gondolom én, mert nem csak a sarokig megy, nem ám a boltba, mert visszafelé sosincs megpakolva, nem is a posta felé, hanem csak úgy. Közben nézelődik és ki tudja, kihez, hova indul, de van neki mennivalója és néznivalója és jó eséllyel legalább egy valaki, akihez mehet, és úgy tűnik, neki ez így jó, nekem meg az jut eszembe, hogy simán lehet, hogy ő sem tudná kiválasztani, melyik a legszebb kor. Szerintem ez így jó neki, nekem legalábbis jó most is és az eddigiek ismeretében 80 évesen is jó lenne.

Elvarázsolt kastély

Ülök és nézem, ahogy játszik. Mostanában ez a legjobb szórakozásom, nagyokat vigyorgok magamban, mert egy az egyben lejátssza, ami vele történik. Meglehetősen vicces látni saját magam az ő kis tükrén keresztül. Néha olyanokat látok, azaz ezek szerint olyanokat teszek és mondok, hogy csak nézek, de akkor mosolygok a leginkább - persze mikor miért, lehet az cinikus mosoly is, a lényeg a felismerés -, amikor látom a játékában az én anyukámat is. Hogy is ne látnám, én részben az ő mintáját viszem tovább.

Kérdezem is Hannát, neki lesz-e gyereke. Azt mondja, kislánya lesz. Logikus, mi más lenne.

Fától az erdőt

Az a szép az anyaságban, hogy az ember tényleg fejlődik, például a türelem terén.

Na nem mintha épp türelmesnek érezném magam, amikor enyhén szólva elegem van a bezártságból, és simán lehet, hogy 4 nap betegség és itthon nyűglődés miatt több hétnyi munkám csak úgy huss, semmissé vált, de ha belegondolok, régebben egy órácskányi munka elvesztése miatt is pont ilyen dühösnek éreztem magam.

Kötelező foci EB-s, alapszinten

Tudtátok, hogy a foci arról szól, hogy a piros ruhás bácsiktól a fehér ruhás bácsik próbálják elvenni a labdát, aztán meg a fehér ruhás bácsiktól próbálják elvenni a piros ruhásak a labdát, mindezt úgy, hogy a kezükkel ne érjenek hozzá? Kivéve ott, ahol azok a lapos, színes képek vannak, mert ott megfoghatják és dobhatják is.

A kék ruhás bíró figyeli, hogy ne bántsák egymást a bácsik, akik azért néha mégis bántják egymást, vagy nem elég ügyesen veszik el a másiktól a labdát, amiért a bíró időnként megbünteti őket. Szintén kékben vannak a "kisbírók" (bocs), akiknél színes zászló is van, és akik szintén nagyon figyelik, ahogy a többi bácsi focizik. A labdát rugdosó bácsik néha csúnyán elesnek és fáj nekik, de erősek és bátrak, így szaladnak tovább, hogy berúgják a labdát a hálóba, és akkor örülnek. Az a gól.

Ja, és van két kapus is, nagy kesztyű van a kezükön. Ők is megfoghatják kézzel a labdát, sőt, az a dolguk.

39,2

Most először lázas. Napközben csak 38,5 körül van a hőmérséklete - de mivel nem szoktunk lázasak lenni, számomra ez is soknak hat, nem lehetne máshogy feszegetni a komfortzónámat? - és akkor pörög ugyanúgy mint máskor, de estefelé nagyon elcsitult, pedig máskor be nem áll a szája és fél tíz előtt nem is hajlandó elaludni.

Éjszaka... éjszaka bágyadt volt és csak úgy lüktetett a teste a didergés mellé, amíg a lázát mértem, majd hosszan hallgattam a matracon fekve, hogy mennyivel szaporábban dobog a szíve. Most alszik, remélhetőleg gyógyul és nem lesz még lázasabb, én pedig újra megállapíthatom, hogy a beteg gyermek iránti aggódás nem hogy csökkenne, ahogy a gyermek nő, hanem épp fordítva.

Nézzük reálisan

Kaptunk nemrégiben egy Bartos Erika könyvet, nagyon tetszik mindkettőnknek. Hannának a rajzok és a történetek, nekem meg az, hogy a kedves, valószerű és aktuális, de meglehetősen idilli történetek mögé könnyű odaképzelni, hogy ténylegesen - legalábbis nálunk - hogyan történnének a leírt dolgok.

Például ha lenne benne "esküvőre megyünk" fejezet, akkor a mi verziónkban az szerepelne, hogy lekéssük a ceremóniát. Pedig akár gyakorlottak is lehetnénk, hiszen két hete is voltunk már egyen - igaz, oda csak azért estünk be még épp időben, mert később kezdtek. Most szombaton pedig... na, azt majd meglátjuk, mert a szintidőnk egyelőre romlani látszik.

29 hónapos

Igazi életvidám, az itthoni létbe visszarázódott, vicces, cserfes, önállósodó és már barátkozós, bandázós. Mulat az esküvőn, pörgős ruhára vágyik, a nagyobb lánykákkal együtt rohangál, mindent megfigyel, mindent kommentál, mindent utánoz. Folyamatosan kérdez.

Ezek csak a főbb dolgok, körvonalazva. Olyan rohamosan fejlődik, hogy most is azért nem jut eszembe az a rengeteg apróság, ami miatt az elmúlt hét során alig vártam ezt a hófordulót - gondoltam majd írok egy olyan hosszút, hogy senki nem olvassa végig -, mert a mai délután aztán minden elképzelésemet felülmúlta. Ellenben írni erről nem fogok, mert megfogadtam magamban, hogy nem írok a gyermek szobatisztaságra szoktatásáról; legyen elég annyi, hogy ma még hófordulós fénykép se készült. Ha készült volna, akkor úgyis bugyimutogatós lenne, abból pedig képzeljen mindenki olyat magának, amilyet szeretne.