Good enough

"Mely Ön szerint a legszebb kor?", áll a kérdőívben. Már elsőre hülye kérdésnek tűnik, de lelkiismeretből visszapörgetem az időt, hátha tudok értelmes választ adni. Hiába, nem találok semmi olyat, ami miatt a tizenéveimről vagy a huszas éveimről az összkép jobb lenne, mint most, a harmincas éveim első feléről. Előre nem ugorhatok, hogyan nyilatkozhatnék arról, milyenek lesznek a későbbi évek - szóval mégis hülye a kérdés, vagy nem én vagyok a megfelelő célközönség, így hát beírom, hogy 30. Statisztikának jó lesz, hazudni nem hazudok,

amúgy meg gyakran látok itt az utcánkban egy idős nénit, ősz hajút, lassút, járókerettel szokott sétálni. Nem tudom, hány éves lehet, nyolcvannak tippelném. Táskája a járókeret elejére rakva, úgy tolja maga előtt és csavarog, gondolom én, mert nem csak a sarokig megy, nem ám a boltba, mert visszafelé sosincs megpakolva, nem is a posta felé, hanem csak úgy. Közben nézelődik és ki tudja, kihez, hova indul, de van neki mennivalója és néznivalója és jó eséllyel legalább egy valaki, akihez mehet, és úgy tűnik, neki ez így jó, nekem meg az jut eszembe, hogy simán lehet, hogy ő sem tudná kiválasztani, melyik a legszebb kor. Szerintem ez így jó neki, nekem legalábbis jó most is és az eddigiek ismeretében 80 évesen is jó lenne.