j

f a i r - nem babablog

Sunday, September 02, 2007

Apró dolgok

Mindig is állítottam, hogy a részleteken sok minden múlik, hogy az apró dolgok gyakran fontosabbak, mint a nagyok. Ez így volt a nyaralásunk alatt is, amit szuperlatívuszokkal illetnék, ha nem lettek volna azok a bizonyos apró dolgok.

A szúnyogok.

Az alattomos, nem hallható, de nagyon éhes, és persze a friss húsra nyomuló szúnyogok miatt három éjszaka volt műsor. Igaz, ettől még lehetne csak jót mondani az utunkról, mert próbáltuk a legtöbbet kihozni abból a három éjszakából is, amikor hajnali 1 és 4 között Hanna ébren volt, és jobb is volt, amikor ébren volt, mint amikor össze-vissza dobálta magát és hadonászott álmában, én meg nem tudtam, miért. Néztük például az erkélyről a holdat (Hanna bebugyolálva, a takaróból vigyorogva jelentette ki, hogy "Hanna örül"), volt ugrálás az ágyon (egy órán át ment folyamatosan az "ééééés, Hanna Liza lepottyan, hopp ... feláll"), egyszer úgy ébresztett, hogy "ceretek, anyuka", de ettől függetlenül a következő reggel eléggé másnapos érzéssel indult, pedig nem is tivornyáztunk.

Aztán persze lett szúnyogriasztó és alvás, így 7 éjszakából végülis több telt nyugisan, mint bulizással.

Az nem kérdéses, hogy a homokos tengerpart ("megyünk a standa") és a tenger ("tengej") bejön egy picinek. Nem mintha a szülők ilyenkor nyugton maradhatnának, bár meglepő módon volt még olyan is. Illetve ha már ő ugráltatott minket, mi is ugráltattuk őt egy kicsit, hogy a főbb nevezetességeket azért megnézzük, és ő is minél több mindent láthasson.

Mindent összevetve nagyon jó nyaralás volt. Az éjszakázás miatt nyűgös délelőttöket kivéve.

Az apró dolgokon túl a ritka, vagy legalábbis szokatlan pillanatok tudnak még szépek lenni. Ilyenből is akadt néhány. Nekem ez volt az egyik kedvencem, és nem csak azért, mert akkor süttethettem a hasamat (hanem azért is, csak példaként, mert U2 szólt a háttérben).

1 Comments:

Post a Comment

<< Home