j

f a i r - nem babablog

Wednesday, September 26, 2007

Morfondírozunk

Hogy jó-e nekem itthon lenni. Alapvetően jó, mert elsősorban az motivál, hogy az első években Hannának jó eséllyel így a legjobb. Nem gondolnám, hogy nem tenne jót az, ha közösségbe járna, csak épp máshogy tenne jót neki és talán jobban hiányozna az anyukája, mint amennyit abból profitálna, hogy közösségbe járhat. Egyszerűen csak azért, mert közösségbe járhat még eleget, sőt, lehet még olyan is, hogy rám sem akar majd nézni. Most meg még szívesen néz rám, ami azért - lássuk be - nem túl rossz.

Akkor mégis mitől a fásultság néha? (Perpillanat az egyedül töltött, betegeskedős héttől biztosan, de ettől eltekintve...) Szerintem mindentől lehet fásultnak lenni, amit tizen-huszonegynéhány órában végez az ember, nap mint nap, hétvége és szabadság nélkül. Valójában tehát azon morfondírozunk, hogyan lehetne ezen változtatni, mert az, hogy heti kétszer elrohanhatok akupunktúrára és ott 30 percen át meditálhatok sündisznó módjára, lehet, hogy nem lesz elég. Morfondírozunk még azon is, hogy mi lenne számomra elég motiváló vagy kihívást jelentő és ezen túlmenően meg is oldható ahhoz, hogy Hannát leadjam. Mert az is van még, hogy nem is olyan könnyű leadni ám.

Például az ilyen pillanatok miatt.

6 Comments:

  • Mi lenne, ha most te utaznál el pár napra, apa-párod pedig maradna otthon Hannával? Hanna leadást, mármint átvételt, akár napokra is, szívesen vállalok, ennivaló kiscsaj! :)

    By Anonymous kerekerdeux, at 26/9/07 14:44  

  • Szívemből szóltál. Lazítani sem könnyű, és néha azon múlik, hogy már teljesen elfelejtettünk. Amúgy az elutazás szerintem is jó ötlet, ha megoldható. Én is fontolgatom.

    By Anonymous a., at 26/9/07 17:04  

  • Nekem most a legújabb mániám, hogy meg akarok tanulni honlapot szerkeszteni. Egyelőre csak saját szórakoztatásomra. Az kihívás is, meg kratív is. Igaz, hogy aközben sem ártana gondoskodni a gyerekfelügyeletről, mert szegénynek nem túl igzi, hogyha itthon vagyok vele, viszont egész nap a gép elött ülök... De amikor alszik... :-)

    By Anonymous kriksz, at 27/9/07 17:44  

  • a: Szervezhetünk kisanyukás kiruccanást hosszú hétvégére. Aki még jönne, szóljon!

    Addig kitalálom, hogy apukákat hogyan szervezzük majd meg úgy, hogy egy időben tudjanak a gyerekekre vigyázni, amíg anyukák kiruccannak... ??!! Ha valakinek erre vonatkozó tippje van, szóljon!

    By Blogger sbodi, at 27/9/07 21:44  

  • Én bevállalhatom a felügyeletet, viszek egy veknit és egy üveg mézes barackpálinkát, és nem lesz semmi gond...
    :P

    By Anonymous zom, at 28/9/07 14:59  

  • zom: Szavadon fogunk!

    By Blogger sbodi, at 28/9/07 16:45  

Post a Comment

<< Home