j

f a i r - nem babablog

Thursday, September 06, 2007

Én és a pozitív gondolkodás

Előre jelezném, hogy egyesek szerint fordítva vagyok bekötve, miközben én állítom, hogy csupán tapasztalati alapon mérlegelek. Az persze lehet, hogy rossz szűrőn át nézem a dolgot, akkurátusan kijegyzetelve az életemből azokat a történéseket, amik e kategóriába tartoznak, közben megfeledkezve a többiről, de azért nekem mégis úgy tűnik, hogy esetemben a pozitív gondolkodás valahogy nem úgy működik, ahogy elvileg annak működnie kéne.

Amióta Hanna megvan, leggyakrabban ebben a formában foglalkoztat a kérdés: Miért van az, hogy amikor már nagyjából kiegyensúlyozott az életünk és ezen felbátorodva csupa jókat mondok a gyerekről, akkor hirtelen fordul a kocka? Például elkezd megint bulizni éjjel. Vagy ha eddig jó evő volt és én kifejezem, hogy ez milyen örvendetes, akkor most leginkább csak kekszet és banánt enne?

Ami a korábbi életemet illeti, és akkor maradjunk csak néhány jelentősebb felnőtt tapasztalatnál, ott volt például az egyetemi felvételi. Egy pont híján sikerült. Nem, nem bíztam el magam túlságosan, az nagyon nem én lennék, egyszerűen csak nem görcsöltem rajta és csináltam amit kellett, egész lelkesen, odafigyeléssel. Ugyanez megismétlődött a rutinvizsgán, vezetésből, szintén egy apró hiba miatt. Mást egy ilyenért valószínűleg átengedtek volna.

Aztán ott volt az előző kapcsolatom, amibe minél több energiát fordítottam, annál kevésbé működött. Nem nyösztettem a másikat, nem fújtam riadót, hittem is benne évekig, amikor más már nem hitt volna, aztán vége lett. Mert egyszerűen már sok volt egyedül.

A munkahelyen is sikerült csak úgy alapból jól dolgozni, pozitív hozzáállással, aminek az lett a vége, hogy sok év után is megmaradhattam annak, aki húzta az igát és átvállalta azt, amit más elsumákolt.

A Hannával való terhesség alatt (bennem ez már csak így marad meg) úgy álltam az egészhez, hogy lesz ami lesz, a természet tudja a dolgát. Szerintem ha jó előre tövig rágtam volna a körmeimet az AFP-szűrés miatt, akkor nem lett volna rossz az eredmény. Arról nem is beszélve, hogy a szülésre felkészítő tanfolyamon, ahova csak nagy nehezen jutottam el, mert 5-kor én még javában dolgozni szoktam volt, egyetlen előadást hagytam csak ki: a császármetszésre vonatkozót. Amiatt sem izgultam, hogy majd korábban érkezik a baba.

És akkor vissza a már gyerekes életszakaszhoz. Nem aggódtam azon, hogy nem lesz majd tejem, pedig a családban volt már erre vonatkozó negatív tapasztalat (olyan is, amilyen negatív az csak lehet). Bíztam benne, hogy nekem majd máshogy lesz, hogy úgyis az apai nagymamámra ütöttem - mondják -, és aggodalmaskodás helyett az LLL tanácsait olvastam inkább, majd amikor a probléma már aktuális volt, tanácsadóhoz is elmentem (és még a tanácsait is követtem). A gyereket pedig vihettük két hetesen kórházba, kiszáradás miatt.

Utána jött a hypotonia esete. Azt mondták, néhány hónap alatt rendbejön. Elhittem. 8 hónapig jártunk kezelésre. Most is bízom benne, hogy jól fejlődik, bár a lépcsőzés sehogy sem akar alakulni nála, és mivel a tapasztalataim ez irányba visznek, elkezdtem kicsit aggódni, nehogy tényleg baj legyen.

Mert hogyan is működik a pozitív gondolkodás?

1 Comments:

  • Szia!
    Én végigparáztam az egyetemet, a terhességet (most, amióta megvan a Prünty azóta alábbhagyott a para, lehet, hogy az oxitocin teszi... :-) Mindenesetre dobogós aggódó vagyok, aztán a dolgok egyszer így, másszor úgy alakultak... Aggódástól függetlenül. Úgyhogy szerintem te csinálod jobban :-)

    By Anonymous Anonymous, at 6/9/07 11:48  

Post a Comment

<< Home