Újabb mondóka

Igaz, az előző kettő sem teljes még, de itt az újabb. Ez is csak félig (se) kész, de az, amit már tud belőle, tökéletes kiejtéssel megy neki (csak az "r" olyan franciás még mindig): "Csiga-biga, gyerrre ki".

La dolce vita

Egészségü(n)kre

A múlt héten kértem beutalót Hannának ortopédiára, mert önálló járáskor kontroll esedékes. Felhívtam az ortopédiát: szeptember közepére kaptunk időpontot. Még szerencse, hogy ez évre.

Gondolom ők is heti 1x rendelnek, akkor is csak 1-2 órán át, mint a gasztroenterológián, ahova szintén mindig 2-3 hónappal későbbre kaptunk időpontot. Ezen kívül fogalmam sincs, mi egyéb oka lehet annak, hogy ilyen hosszú a várakozási idő. Esetleg nyaralni mennek?

Jut eszembe, a lelkemre kötötték, hogy új beutalóval menjek. Azt pedig meg sem kérdezték, hogy az általuk adott időpont nekünk jó-e (vagy esetleg a gyerek épp akkor szokott aludni - na nem mintha tudnám előre, hogy szeptemberben milyen alvási szokásai lesznek majd).

Tori Amos koncert kisanyuka szemszögből

Jó rajongó most akkor feltenné ide a lejátszott számok listáját és hasonlók. Nekem meg még igazán mondanivalóm sincs. Mert az, hogy tetszett-e, nem kérdés. Más kérdés, hogy jobban tetszett volna, ha jobban ismerem az új albumot, illetve ha lettek volna az igazi nagy kedvenc dalaim (egy sikeredett, a "Siren", ott meg fájt egy picit a szívem, mert hiába annyira tipikus az eleje, a csöndből úgy tűnt, a közönség ezt nem nagyon ismeri), illetve meglepő volt a sok nagyon régi dal (és az, hogy akkor most ezek által politizálunk kicsit)...

Szóval én leginkább csak ültem nyugiban bő két órán át (plusz az előzenekar! plusz a szünet! volt az bő 4 óra nyugi is!) és élveztem a zenét (nem is tudom, mikor hallgattam ennyi zenét!), majd aludtam egy olyan jót, mint már régen.

Számomra nem csak egy koncert volt, az biztos.

Hócipő

Nyár van és kánikula, nekem meg telis-tele a hócipőm. Valahogy nem jó ez így.

Mi ez? - találós kérdés gyakorló anyukáknak

"Dí pati paji, nemme-e a kaji, odaé dé ... re"

Kire ütött ez a gyerek?

Ez egyszerű. Ránk. (Igen, még az akaratosságában is.) Egyre jobban látszik rajta, hogy kint szeret lenni. Az itthon ücsörgés nem igazán jön be (csoda, ha kicsit megszenvedtük a kisbabázós időszakot?). Tegnap alig voltunk itthon, igazából csak ebédre és az azt követő alvásra, mert délelőtt csavarogtunk, délután pedig még nagyobbat csavarogtunk: kutyáztunk, most először, de remélhetőleg nem utoljára, mert Hannának nagyon tetszett Bogyó. Ennek örömére ma 9-ig húzta a lóbőrt (talán ebben is kezd ránk hasonlítani?), most pedig apa-párommal bicikliznek-játszótereznek, mert kint lenni jó.

Csak kérdezem...

Mi van akkor, ha a gyermek azért kezd iszonyatos hisztibe, mert ülünk az autóban és előttünk egy teherautó halad? Akkor dupla erővel tűrsz és hallgatsz, mert adott esetben te is ugyanolyan tehetetlen vagy, mint a gyermek?

Napozás

Nem, nem járunk strandra, a fene tenné ki a pici lányát az égető napra, arról nem is beszélve, hogy én sem vagyok strandra járós. Csak azért jutott eszembe az egész, mert idén meglepően jól barnulok, még ha parasztasszony jelleggel is -azaz csak ott, ahol játszóterezés közben épp kilógok a ruhából.

A múltkor láttam egy fickót, amint egy szál rövidnadrágban tologatta a babakocsit, meg is fordult a fejemben, hogy a férfiaknak ilyen szempontból is mennyivel egyszerűbb, de nem, nem fogok bikiniben játszótérre járni, nem csak azért, mert nem szokás, hanem mert a helyi homokozó szélén homokvárat építeni mégsem igazán tengerpart-érzés (közben sokszor elhúz a troli és strandtörölközőt sincs hely leteríteni), és amint mondtam, sosem voltam az a napozós fajta. Jó nekem így parasztasszonyos barnán, bár leginkább azt hiszem a gyerekkori nyarakat juttatja eszembe ez az egész. Végülis akkor voltam napi rendszerességgel ennyit napon.

Akkor mégis

Úgy 4 éve elég közeli lehetőséget halasztottam el holmi hóvihar miatt, azóta is bánom. A mostani lehetőség szinte karnyújtásnyira lebegett előttem, de egészen máig úgy tűnt, mégsem jön össze. Mondjuk mehettem volna egyedül, mert apa-páromat úgysem érdekli annyira, de nem szeretek egyedül koncertre járni. Most úgy néz ki, mégis megyek, és még csak nem is egyedül!



(Ez ugyan még régebbi, az új lemez meghallgatásához még nem jutottam hozzá... ajándékba hozta az ember, de aztán azt mondta, hallgassam, amikor egyedül vagyok. Ő nem is jön ám, bébiszittelhet helyette.)

Pont, pont, vesszőcske

Megszámolni sajnos nehéz a rossz képminőség és a Hanna féle kriksz-krakszok miatt, de azoknak fontos szerepük van, tudniillik az összes török basa "elbú(jt)".

Hogy hívnak?

Azt már jó ideje mondja, hogy Hanna (elárulom, néha áll a tükör előtt és úgy mondogatja), de ma kipróbáltam, mit szól a Hanna Lizához. Mondja. Sőt, a családnevét is mondja.

Ki irányít?

A jelenlegi gyermeknevelési trend (vagy micsoda) szerint a gyerek nem fogja annyiszor mondogatni, hogy "nem", ha édesanyja nem nyöszteti folyton azzal, hogy "kislányom/kisfiam, ne ezt/azt csináld", hanem helyette arra hívja fel gyermeke figyelmét, hogy MIT kéne csinálni.

Azt elhiszem, sőt, tapasztalatból mondom (az egyébként nálunk így is épp elég sokszor elhangzó "nem" és "nemke(ll)" ellenére), hogy a módszer működik. Csakhogy szerintem nincs túl sok értelme az egésznek, mert így azt kapom meg a gyerektől én is, hogy mit csináljak.

Egyetlen előnyét látom egyelőre ennek a csodás tükörnek: megfelelő szintű türelem esetén könnyebb empátiával viseltetni a gyermek iránt, akinek napját nagyrészt mi, felnőttek irányítjuk.

Pelenkázás - mert ilyen még nem volt

Az imént bementem Mancihoz, hogy becsukjam az ablakot nála éjszakára. A friss levegő ellenére nyilvánvaló volt, hogy itt sürgős pelenkázásra van szükség, de azért biztos ami biztos - mert én kicsi vagyok és nem tudok olyan mélyen behajolni a kiságyba szagmintavételhez - apa-páromat hívtam, hogy igazolja vissza a megérzéseimet, nehogy feleslegesen bolygassuk. Mármint a lányt.

Ezt követően felesleges aggodalomnak bizonyult, hogy majd nehéz lesz visszaaltatni. Bár fel-felpislantott és még együtt is működött lábemelés ügyben, de valójában végigszuszékolta az egészet. Ennyire békés pelenkázásban azt hiszem, talán még egyszer sem volt részünk.

Így legalább arra is fény derült, miért motozott az ágyában ma elalvás előtt olyan sokáig. Most, hogy kivigyorogtuk magunkat az eseten, felmerült bennünk, hogy kiabálhatott volna, hogy "atya, kaki", mint ahogy tegnap azonnal reklamált a "csicsist", amikor a cumi kiesett a kiságyból. Tudom, ne legyen egy szavam se, kis tündérként viselkedett így is.

(Tévedés ne essék, az "atya" én vagyok. )

Kirándulás

Az éjszakai vihar áztatta homokmezőket kerülendő, ma kirándultunk egyet. A 1,5 órás út során láttunk sok mindent: fűnyírót, füvet-fát, bogarat, cinkéket, lepotyogott leveleket. Kifigyeltük az építkezésnél a darut, aztán kissé lassabban már, de haladtunk tovább. A motorozásra - lévén, hogy se egyenesen menni, se kanyarodni nem tud még - egy üres parkolóban került sor, igaz, ez a kirándulásunknak mindössze talán 10 percét ha kitöltötte.

Hazafelé a motorral sikerült valameddig elevickélnünk, valahogy - pontosabban úgy, hogy én végig térd alatti magasságba hajolva igazgattam a motor meglehetősen ökörhugyozás jellegű útját -, bár ne panaszkodjak, mert az utolsó 2 saroknyi távolságot ismét sétálva tehettük meg, csak épp már naaaagyon lassan. Persze több néni-bácsi is alaposan feltartott minket, mert mindig diskurálni szeretnének, meg valami arra ösztönzi őket, hogy megdícsérjék a gyerek kalapját, cipőjét, motorját.

Mivel a célként kitűzött motorozós parkoló 4 utcasaroknyira van, és az egész út 1,5 óra volt, a jó 10 percnyi (felnőttes) sétára levő boltba gyalog még egy ideig nem indulunk el - legfeljebb csak úgy, ha rászánjuk az egész napot.

17 hónapos

Ma nem készült róla friss kép, így nincs más, mint a kedvenc képem közlése az elmúlt napokból. Mondhatnám azt is: íme a kedvenceim, mert nekem azonnal Tori Amos jutott eszembe erről a Mancis képről.