Pelenkázás - mert ilyen még nem volt

Az imént bementem Mancihoz, hogy becsukjam az ablakot nála éjszakára. A friss levegő ellenére nyilvánvaló volt, hogy itt sürgős pelenkázásra van szükség, de azért biztos ami biztos - mert én kicsi vagyok és nem tudok olyan mélyen behajolni a kiságyba szagmintavételhez - apa-páromat hívtam, hogy igazolja vissza a megérzéseimet, nehogy feleslegesen bolygassuk. Mármint a lányt.

Ezt követően felesleges aggodalomnak bizonyult, hogy majd nehéz lesz visszaaltatni. Bár fel-felpislantott és még együtt is működött lábemelés ügyben, de valójában végigszuszékolta az egészet. Ennyire békés pelenkázásban azt hiszem, talán még egyszer sem volt részünk.

Így legalább arra is fény derült, miért motozott az ágyában ma elalvás előtt olyan sokáig. Most, hogy kivigyorogtuk magunkat az eseten, felmerült bennünk, hogy kiabálhatott volna, hogy "atya, kaki", mint ahogy tegnap azonnal reklamált a "csicsist", amikor a cumi kiesett a kiságyból. Tudom, ne legyen egy szavam se, kis tündérként viselkedett így is.

(Tévedés ne essék, az "atya" én vagyok. )