Helyzetjelentés

Nem láttam ugyan a napokban a tévében az Elveszett jelentés című filmet, mert fontos(abb) teniszmeccseket kellett nézni épp, de láttam előtte párszor, és az első néhány kép elég volt ahhoz, hogy eszembe juttassa, amit a gyerekekről mond Bill Murray.

Az én Mankám (avagy a mi Mankánk, mielőtt apa-párom kikérné magának) is kezd csodálatos kis valakivé válni.* Az egy dolog, hogy bújósan anyás lett, és nagyon édesen fejezi ki a szeretetét (meg baromira tud csípni is), de az, ahogy kommunikációt és játékot kezdeményez, vagy ahogy utánozni próbál, az tényleg nagyszerű.

Pedig már(is) két foga van, azaz az elmúlt néhány napunk nem volt teljesen zökkenőmentes.

Ezen kívül eszembe jutott, hogy mindig olyan területeken bukkannak fel az életemben nehézségek, amelyekre ahelyett, hogy felkészültem volna (lélekben, elméletben, gyakorlatban, pozitív előrevetítéssel, miegymással), csak legyintettem, mondván, az majd jön magától. Pl. az is, hogy majd - főként a munkámból adódóan - én majd milyen jól dolgozhatnék itthonról a gyerek mellett. Fent meg úgy gondolták, hogy ne dolgozzak én, alaposan mellékvágányra (másik vágányra) állítottak, hogy tapasztaljak meg végre más dolgokat is az életből. Talán így van ez jól.



* Bill Murray valahogy úgy fogalmaz, hogy a gyerekeid a legcsodálatosabb kis lények, akikkel az életed során valaha is szerencséd van találkozni.