Maszat Manka

Feltöröltem utána a padlót, aztán a szőnyeget úgy két négyzetméteres területen, majd 5 perc múlva kitöröltem utána a járókát, mert már könyékig gyümölcsös-hányásos volt, de most legalább a fejét nem nyomta bele, így csak egy CD-tok meg egy távirányító megpucolása van már hátra, de azt majd akkor, ha megfőtt az ebédje. Utána előreláthatóan édeskrumpli-almásat takaríthatok. Mondjuk a múltkor már feltörölte maga után a kicsurgatott tápszert, de nem mindig találja még a textilpelenkát.

Szegény polip is megkapta a magáét. Talán jobb is, hogy nem mászik még Maszat Manka? Pedig jó lenne már, szerintem ő is élvezné.

Paparazzi, avagy a vágy elérhetetlen tárgya(i)

Borongós

Az időjárás is meg kicsit én is, úgyhogy a tegnapi nagy babázós nap után ma csönd lesz. Manka is úgy döntött, a csúnya idő (meg talán a kibukkanni látszó foga) örömére a régi, napközben három alvásos rendszer szerint alszik ma.

Láttam egy esőkabátban biciklizős emberkét itt az utcánkban, eszembe jutott, hogy Dublinban hányszor áztam bőrig néhány perc alatt, és ültem egész nap vizes ruhában a munkahelyen, hogy mire délutánra megszáradtam, indulhattam haza ismét az esőben.

(Mostanság néha úgy érzem magam, mint egy öreg, aki csak a régi emlékeiből él és azt meséli. Ezért kap apa-párom születésnapjára Ausztrália Lonely Planet könyvet, hogy a jövőt tervezgethessük kicsikét.)

Hiába vagyok objektív...

ez mit sem változtat a tényen (?), hogy Budapesthez közelebb van Szeged, mint Szegedhez Budapest.

Mégis/Mégse

Ez most akkor egy nem Mankás bejegyzés lenne. Közben mégis az. Mostanában több mindennel vagyok így, biztos természetes, csak mégse. Például hogy jó lenne zenét hallgatni, sokat, olyat, amit én szeretek, de ha neki a Babazene (2) jön be, akkor mi a teendő? Fejhallgatóval hallgatni, mondjuk porszívózás-felmosás közben, amikor őt leköti az, hogy a felmosófa feje jobbra-balra jár? (Olyan, mint egy kismacska, próbálná elkapni, elég mókás...)

Nem, ez most nem cinikus akart lenni, csak pont olyasmi megoldás, mint hordozókendőbe tett gyerekkel főzni (tudniillik úgy, hogy főzés közben a gyermek lóg rajtad), csak tüzet ne fogjon a hordozókendő.

Tudok én megoldásokat gyártani, csak valahogy mind olyan kitekert, és jó lenne - néha - valami egyszerűbb. Hogy fogom magam, és kész. Mint régen. De a nosztalgiám meg elmehet a francba, én mondom neki, mert közben jó ez így. Már most is felébredhetne, nagyon belehúz az alvásba ma reggel, én meg már jól megdögönyözném. Egyébként meg beülnék a kocsiba a zenéimmel, és elindulnék, lesz ami lesz alapon.

Megyek inkább kávézni. Csak esetleg megvárom, hogy felébredjen, mert szereti a színes bögrémet.

(Folytassam? Egyet jobbra, egyet balra. Mégis, mégse.)



Kellett nekem panaszkodni... itt a kompromisszumos megoldás! Tori Amos vagy P.J. Harvey nincs véletlenül? Mondjuk esetleg a No Doubt jöhetne ezek közül, kár, hogy nekem arról nem az alvás jut eszembe.

Hány fogad van, Batman?

A mosolygós jó reggeltezés után mostanában ezzel a kérdéssel indítjuk Manka napját, mert hogy az első (alsó) kettő várhatóan hamarosan kibújik. Már átlátszik az ínyén a fog éle.

Apróság

Ritkán olvasok újságot és ritkán nézek híradót. Könnyen meglehet, hogy épp ezért nem értem, miért kell politikát gyártani abból, ami alapvető tény: a természet nagyobb és erősebb, mint mi, emberkék.

Az persze más kérdés, hogy miért kell lopkodni holmi katasztrófa elől való menekülés közben, de nekem úgy rémlik, ez nem magyar sajátosság, még a legújabbkori történelem is jó néhány példával szolgálna - mondom ezt én, pedig én aztán tényleg ritkán olvasok újságot és ritkán nézek híradót.

Épp elég nekem a saját házam táján söprögetni. Mondjuk én tényleg elég kicsi emberke vagyok, biztos azért (látom, gondolom, élem meg így).



Ha már olvasás: Manka addig olvasgatott az autóban, hogy szépen bealudt. Ebben az apjára ütött, nekem nem szokott így maradni a könyv/újság a kezemben. Igaz, amióta elakadtam a legutóbbi könyvvel, mert hiányzik húszegynéhány oldal a sztori kellős közepén, azóta nem is nagyon volt könyv a kezemben. De majd lesz, nemsoká.

Kicsivel is beérjük

Villódzik az ég alja. A felhőkön színek váltakoznak. Ha pár emelettel feljebb laknánk, teljes panorámában élvezhetnék a tűzijátékot. Így meg inkább becsukjuk az összes ablakot, mert iszonyatos vihar közeledik (lehet, hogy nem is a tűzijáték villódzott?), és örülünk, hogy a lány alszik végre, miután egész nap be nem állt a szája, mert a hétvégén a Babababalatonon rájött, hogy milyen jó azt mondogatni, hogy bababababababa.

Kettős siker?

Mondhatni jól halad Manka cumizásról való leszoktatása*, mivel már nagyrészt anélkül alszik el. Kivéve délutánonként. Épp ezért ma nagyon örültem, mert a szobája felé fülelve úgy hallottam, elcsendesedett szépen. Amikor bementem, már békésen aludt - csak épp cumival a szájában. Gondolom addig kúszott, hogy elérte, és önkiszolgáló módon használta.

A ma délután az ő sikere, nem az enyém. Persze kellett nekem az ágyában hagynom a cumit.

*szinte soha nem kérte, egészen a francia útig, ahol kénytelen-kelletlen adtam oda, hogy befogjam vele a száját a másik két baba nyugalma érdekében

Indok

Mostanában kezdenek hűvösek lenni a reggelek. Aki nem korán ébred (nekem sem sok kedvem ám), az lemarad arról, hogy az igazi nyári, jön már a meleg, tűnik el a hajnali frissesség érzet helyett (azaz amikor már apa-párom is kénytelen - volt vala, mert mostanság alig - felébredni a fedélzeten a Nap sugarára) most már dohos, nyirkos illat van 7 óra körül.

Ezzel akkor most meg is magyaráztam, hogy miért is kell ez a kapucni Manka fejére.

Hajtépés helyett

Ma kapott egy babát ajándékba az apja unokatesójától, mert már olyan kislányos, hogy csak na, én meg remélem, hogy a baba nagy pamuthajának huzigálásával idővel leszokik arról, hogy az én hajamat tépje ki. Játék meg jöhet dögivel, mert jó néhány napja nem én pakolom össze a játékokat a nap végén, így aztán vígan vagyok, mert mire kijövök Manka szobájából az esti etetés-altatás után, már rend van.

Dőzsölünk

A héten olyan dolgokat ettem, ami az elmúlt 7 hónapban kimaradt. Ne gondolj nagy dolgokra... csak olyasmire, mint a paradicsomos káposzta. De jöhet végre a lecsó is. Meg akármilyen gyümölcs és annyi joghurt, amennyit csak akarok. Teát is olyat iszom, amilyenhez kedvem van, igaz, miután nyúlnék a Laktoherb teáért (rutinból), hosszan gondolkozom a szekrény előtt. Lássuk be, ennyi idő után kicsit nehéz ebben a rengetegben eligazodni. Amúgy meg mindig mondtuk, hogy a fene nagy szabadság nem/sem tesz jót.

A főzésről viszont leszoktam, kivéve, hogy Manka pépjeit pepecselem. Ma több adag alma-krumpli ment a mélyhűtőbe, és két kiskanálnyi csirkehúspüré-pluszokat is fagyasztottam valamelyik nap (mert hogy + alakú dizájnos a csirkehúspüré). Tele a mélyhűtő sárgarépával, tökkel, meg van némi cékla meg spenót is (ezek hasáb alakúak), de nem tudom, azokkal mi lesz, mert nem tartoznak a kedvencei közé - csak messzire fújni szereti őket.

Nem az igazi

Van még rajtam kívül más hülye, aki átlag dupla időt tölt a gyerek altatásával, mint amennyit a gyerek végül alszik? Az eddigi rekord: 2 óra 20 perc babakocsitologatás 20 perc alvásért. Pedig annyira hülye nem vagyok, hogy ne alvásidőben indultam volna el.

Mai rekord: 1 óra altatás, 0 perc alvás. Szakadjon le a kezem, ha én még egyszer megpróbálom ma altatni. Majd alszik ott és úgy, ahogy tud.

Örülj, hogy lány

Néhány nappal azután, hogy megszületett, kaptam meg Janikovszky Éva e könyvét. Eddig is boldogok voltunk, hogy kislány (számítottunk is rá meg kicsit titokban nekem inkább a kislány felé hajlott a szívem), de az utóbbi napokban Manka tényleg kezd kislányos lenni. Ránk néz, elhajtja oldalra a fejét, és úgy mosolyog, ő kezdeményezve ezt a kedves játékot, vagy odahajtja a kis fejét a vállamra, bújva, aztán elveszi, majd ismét odahajtja.

Déja vu (nem annyira) a javából

Vészesen emlékeztet ez az időjárás az új-zélandi utunkra. Ott akkor az itteni augusztusi nyárnak megfelelő február volt, a hírek folyamatosan viharokról, belvízzel kapcsolatos károkról, nagy számokban vízbe fulladt tehenekről meg földcsuszamlásokról szóltak (ráadásul akkor is ilyen vacakul náthás voltam, de ez csak az én bajom), és a rövidnadrág meg a szandál ritkán került elő a csomagjainkból.

Korábban pedig Portugáliában esett a nyári út során szinte folyamatosan három hétig - a tudósok meg még mindig azt mondják, ennek semmi köze semmiféle globális időjárásváltozáshoz.



(Egyébként épp tegnap, véletlenül bukkantam egy új-zélandi fotós fickó webhelyére, nagyon szép képei vannak itt.)

Csönd

Jött ez az esős, hideg idő, amit úgy vártunk a nagy kánikulában, most meg ülünk itthon, begubózva, borongós hangulatban. Ágyban lenne jó, könyvet olvasni, inni a forró italokat a náthámra, de tudom, máskor se azt tettem volna: a szürke irodában gubbasztanék. Most legalább ebéd után együtt bújunk ágyba és szunyálunk egyet.

Először kicsit nyüszög, mert az az elalvásnak mostanság része, aztán simogatásra ellazul, halkan, ritmusosan félálomba szuszogja magát mellettem az apja helyén, és elalszik, mire a karjai las-sí-tott-fel-vé-tel-ként, ernyedten landolnak a matracon. Idővel már a cumi sem mozdul a szájában, csönd van.

Ez itt a reklám helye

Megérkezett az újabb bioszállítmány, és már megint hihetetlen, hogy mennyire szép dolgokat küldenek mindig. Holnap bébikaját főzünk. Amúgy meg olvassátok Oszikát, ha nincs jobb dolgotok.

7 hónapos

Manka ma hét hónapos. Huncut, vigyori, ügyesedik a keze és felfedezte a kukucskálós játékot, ami minket is jól szórakoztat. Felnőtt fejjel az étel kifújása
és az éjjeli ébredések kevésbé mókásak, de idővel majd megtaláljuk a közös nevezőt, a kevés alvást pedig megszokom megint.


Néha az az érzésem, gyerek nélkül az ember el se tudja képzelni, hogy éjjel a szórakozáson kívül más élet is van, vagy hogy reggelente is lehet nagyon aktívnak lenni - pedig!

Engedd el...

Akkor most már tényleg elengedem a fülem mellett, hogy mások milyen "pesszimistának" gondolnak, mert úgyis meghatározóbb az ismerősök véleménye. De azt valójában soha nem fogom megérteni, hogy miért jó az egyeseknek, ha csak a pozitív dolgokról hallatnak és hallanak, az élet sok egyéb elemét kizárva ezáltal - szerintem. Engem bosszantana, ha a világ annyiból állna, hogy ha megkérdezik, hogy vagyok, akkor mindig annyi lenne a válasz, hogy kösz, jól. Attól többek/jobbak/szebbek leszünk?

Persze igazából mindegy is, mert elfogadom, hogy mások vagyunk, csak azon nem tudok túllépni, hogy nekem egyre inkább úgy tűnik, az optimisták nem tudják elfogadni másokban a másságot.

Én így szűröm meg a dolgokat, mindazért, ami eddig történt velem. Erről írok, mert ezeken morfondírozok, hogy esetleg megoldást találjak, még ha ez nem is megy át. Majd esetleg legközelebb részletezem a dolgokat (bár aki ismer, úgyis össze tudja rakni), hogy kiderüljön, nem szabadulni akartam a szoptatástól, sőt, sajnálom nagyon, hogy vége, de örülök, hogy legalább eddig ment, másnak még ennyi se sikerül (van akinek meg jobban sikerül, irigylem is őket, bár azt kíváncsiságból azért letesztelném, hogy az illető optimista az én helyemben mire vitte volna), a gyerektől meg végképp nem akarok szabadulni, mert a lassan 33 éves - meg mindig is perfekcionista - fejemmel nagyon is fontos, hogy mi van vele.

Azt majd még kifigyelem, hogy mi okozhatja, hogy az általam ismert kismamák nem csupa rózsaszínként és habosként élik meg az anyaságot, bár fenntartom, lehet, hogy valaki anyának született és ettől teljesedik ki az élete (akkor most sajnáljam, hogy az enyém eddig se volt üres?). Amíg Mankára mindenki azt mondja, hogy kiegyensúlyozott, vidám, kommunikatív baba, valahol nem bánom, ha kicsit megszakadok az első életévében, csak azért figyelek arra, meddig szakadok meg, mert tudom, pszichológus nélkül is, hogy neki is jobb, ha én nem roppanok össze túlságosan.

És akkor most ezt jó messzire elengedem, mert amúgy sem bosszant annyira, csak a második bekezdésen nem tudom magam túltenni, továbbra sem, de világszemléleti kérdésekben nem vitatkozom.

Zárom soraim egy háromgyermekes anyától kapott idézettel (csak nem haragszik meg, ha itt idézem): "Ez a szerep, ez az érzés nem születik meg a gyerek megszületésének pillanatában, idő kell hozzá."