Kommunikáció


- Anya, gyere ülj ide, mutatok valamit a számítógépemen. Egy babát, most született, még egész picike. Várj, még keresem, még ne gyere, mert először valami fontosat kell csinálnom. Küldök egy e-mailt a Dinának, hogy mikor jönnek. Itt a pici baba, várj, megnyomom még itt, nagy képet csinálok a számítógépemen. Várj, elaludt a gép, újra kell indítanom. (Közben matat a kezével, nyomkodja a DVD-tokot, ez ugye a laptop.) Felébresztettem a gépet, most már kész, jöhetsz megnézni.

.
.
.

- Anya, most telefonálok, mert jönnek a nagy kutyusék. (Odaszalad a kaputelefonhoz, beszél bele nagy komolyan). Igen, gyertek, mikor jöttök. Jó, majd mondjátok meg.

.
.
.

- (Szintén kaputelefonba.) Megkérdezlek, néni, hogy hol vannak azok a homokozójátékok, amiket elvettek tőlem a játszótéren, hol lehet őket megkeresni. Igen? Jó. Megoldjuk. Akkor majd gyere, szia.

Aztán még megírt néhány e-mailt, papírra, ceruzával, és kijelentette, hogy feladja a postán, ahol a levélért majd pénzt ad neki a postás néni.

Mi lesz így?

Itt és most betegség van (újra), a lány most (megint) aftás és náthás is. Pár napja épp megjegyeztem néhány embernek, hogy milyen aranyos volt mostanában, milyen könnyű vele - nincs is kedvem oviba adni. Nos, ahogy ismét berendezkedtem a nyűgös-nem-alvós-gyerek-betegápolója üzemmódra, úgy tűnik, leginkább azért volt aranyos és azért volt könnyű vele, mert 1,5 hétig nem volt beteg. Még akkor is sokkal jobb volt, ha abból 1 hetet én voltam most dögrováson.

A gyakori betegápolás, akárhogy is nézem, plusz energiákat emészt fel. Nem sajnálom én az egy szem gyerekemtől a törődést, de a sok betegeskedés vonzataként havonta legalább egyszer újra vissza kell szoktatnom a délutáni alvásra és azon túl az egyedül elalvásra, sokszor étrendbeli különbségekre is figyelni kell, ráadásul a beteg gyerek így vagy úgy, de extra ellátást kap, talán ezért is érzem mostanában, hogy kicsit el van kapatva.

Az IgA csökkentség már kiderült, pár hete kap immunerősítőt. Homeopátiás immunerősítéssel is próbálkozunk, az elmúlt 1,5 hétben meg is csillant a remény, de most kicsit összetörtem. Csak állok itt tanácstalanul, hogy hívjam-e az ovit (aminek egyáltalán van-e értelme), hogy a jövő héten sem megyünk beszoktatásra, vagy hívjam-e a céget, hogy tényleg fogalmam sincs, mikor lehet belőlem akár csak részidőben újra munkatárs.

Koncentrálok az itt-és-mostra. Az viszont nem áll össze, hogy ha az itt-és-mostunk ilyen gyakran betegeskedős, akkor mégis, mi lesz velünk?

Relatív

Ha úgy gondolom, hogy heti két takarítás mellett is kosz van, meg ha már utálom a gyurmázást a lepotyogó darabkák miatt, akkor csináljak a lakásból asztalosműhelyt egy napra, és majd megtudom, mikor van kosz. Kipróbálását kizárólag terápiás célra ajánlom, és nem annyira akkor, amikor nátha miatt eleve köhögős-taknyos az ember. Igaz, ennek is van előnye, mert a Palmatexnek ilyenkor nem érződik a szaga.

Nem is olyan egyszerű

Az úgy van, hogy én mostanában mindenben az egyszerűt keresném. Rettentően tudnék például annak örülni, ha a napi tevékenységeim legalább némelyikét el tudnám úgy végezni, hogy közben ne kelljen legalább egyszer máshova ugranom és még csak a számat se kéne járatni. Sokszor már azzal is beérem, ha az egyszerűbbet sikerül valahogy megoldanom.

Tegnap este R.E.M. koncerten voltam. Jó volt.

Ennek köszönhetően ma el kellett magyaráznom Hannának, mi is az a koncert és ott mit lehet és mit szokás csinálni. Megígértem, hogy majd elvisszük gyerekkoncertre, úgyhogy gyorsan el is próbálta, hogyan fog helyben ugrálni és a feje fölött tapsolni. Most már csak azt nem érti, anya miért nem látta a színpadot, meg hogy azok a zenész bácsik miért álltak fent a padon. Mármint a színpadon. Tudod, padra, székre állni neki nem szabad, nekik meg miért.*

De az lett volna igazán bonyolult, ha tegnap este nem lettem volna koncerten, mert akkor talán holdfogyatkozást néztem volna Hannával, és azt magyarázhattam volna el, talán még makettet is kellett volna készítenem. Úgy vélem, ez a téma kevésbé ment volna át neki, mint a koncerten ugrálás, és a következő holdfogyatkozás is várat még magára.

Így aztán a tegnapi koncerttől még ma is jól érzem magam. Csak épp alig állok a lábamon.


(*Úgy tűnik, a gyermek számára sem olyan egyszerű mostanság az élet.)

"hemi metál"

Igen, "hemi metál". Ezen nagyon nevetnem kellett ma. Ha nem tudtam volna, hogy viccesfiú Elmo dobja be ezt a kifejezést az egyik fejezetben, akkor fogalmam se lett volna róla, hogy Hanna honnan szedte. Természetesen elmagyaráztam neki, néztünk néhány dalt a youtube-on is, példaként. Nem tetszett neki, pedig könnyedre vettem (aztán kicsit ritmusosabbra, hogy headbangelhessen, annak azért volt némi sikere).

Ellenben lehet, hogy kivihetném magammal a Szigetre, ha már így érdeklődik mostanában a zene iránt. Legfeljebb majd azt mondaná, utálja, meg biztos mondaná azt is, hogy büdös van. Ilyen finnyás ez a lány.

Visszatérve azért a lényegi gondolathoz, érdekes (vagy fura, legalábbis szokatlan) lesz, ha majd oviba jár, és tényleg fogalmam sem lesz róla, honnan vesz bizonyos dolgokat. Kemény dolog ez, kiadni a gyeplőt a kezemből.

Zoknik

- Anya, hót' mocsok ez a zokni!, kiáltotta az imént a gyerek.

Hát még az, amelyiket hiába áztattam-mostam ki, így is csupa fekete a talpa. Igaz, az nem a szokásos homokozós bevetésen vett részt, hanem fűben-sárban, ahol miért is vehetnénk le a gyermek lábáról a zoknit.

Egy sebtapasz mind fölött...

Délben még azt gondoltam, azért nem szabad levenni a karjáról a sebtapaszt, mert fáj, amikor megpróbálom letépni.

Estére kiderült, hogy azért nem hagyja, még fürdés közben leáztatni sem, mert az az ő zsákmánya. Mondhatni kincse. Drágasága. Majd büszkén mutogatjuk, amíg csak lehet. Hogy mi lesz akkor, ha lekopik, nem tudom, ugyanis azt is megtudtam, hogy ez a darab ragtapasz mással nem helyettesíthető.

Vendégség

A vendégek hoztak ajándékot. Fürdésnél még beszélgetünk róla. Hogy (tudniillik) a hajtogatós lufiból mit lehet hajtogatni.
- Lehet kutyát. (Mondom én.)
- Meg egeret.
- És még micsodát?
- Kukit.
- Aztán, mit még?
- Kígyót is.
- És, mást?
- Kukit.

Tovább inkább nem kérdeztem.

Este elalvás előtt még visszahív, "anya, még nem mondtam el" címszóval. Látszik, hogy nagyon gondolkodott, olyan hévvel közli a következőket:
- És ott volt az a ropogós (=vaníliás karika), amit valamelyik nagy felnőtt kinyitott, és akkor ott volt rajta a sok csoki... és hagytunk holnapra is. Holnap mind megesszük."

Augusztus 6., anyák napja

A délutáni ébredést követő összebújás közben, amit egyébként is nagyon szeretünk, a lány a nyakamba omlik és azt mondja: "anya, boldog vagyok".

Tegnap apák napja volt. Hanna szedett neki egy csokor virágot. Igaz, csak olyan fűfélével vegyes vadvirágosat, de akkor is.

Kreatív blogger/Megrekedtem

Kaptam Gyöngyitől a labdát, és itt és most (meg lehet, hogy majd külön is) kérem elnézését, hogy nem folytatom. Egész sokat törtem rajta a fejem, és amíg törtem, láttam, hogy "minden" ezzel van tele. Na nem mintha ez gond lenne, vehetjük úgy, hogy minden blogger kreatív. Igazából ott rekedtem meg, hogy szerettem volna öt olyat mondani, ami (aki) nincs kint oldalt a hivatkozások között, de mégis olvasom. Nem sikerült. (Nem sok időm olvasgatni mostanság.)

Ellenben ha már linkek (úgy mint hivatkozások, melyeket ráadásul rendszeresen olvasok, suttyomban, mert még nem jutottam odáig, hogy kitegyem oldalra), és ha már pont ma írom, amikor megint fejem fölött a pozitívgondolkodás szürke fellege (igen, van ilyen, például ha a gyerek még ki se jött a takonykórból, de már megint aftája van), akkor lehet olvasgatni és elgondolkodni:

Lucia&Zoárd vs. Südve&Sára.

Én pedig addig is nagyon szorítok, hogy hamarosan Sára is otthon lehessen, mert nem hinném, hogy az ő anyukája kevésbé lenne pozitív vagy kevésbé szeretné, hogy a gyermeke végre otthon lehessen (avagy meg is fordítom, nem hinném, hogy Lucia kevésbé aggódott volna), azaz egyelőre még mindig ott tartok a személyiségfejlődésemben, hogy maradok szkeptikus a pozitívgondolkodás mindenhatóságát illetően. Nos, ebben is megrekedtem.

31 hónapos

Habzsolja az életet. Ami olyan egyszerű lenne, ha nem kéne reggelizni, felöltözni, cipőt venni, elindulni, hazajönni, kezet mosni, ebédelni, aludni, uzsonnázni, rendet rakni, vacsorázni, fürdeni, lefeküdni. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel jobb lenne, ha anyának sem kéne semmit intéznie, főleg nem az unalmas, megszokott dolgokat. Mert ami újdonság, az egyúttal érdekes is, arra vevő a lány, olyannyira, hogy nélküle egy tapodtat sem lehet menni - nehogy lemaradjon valamiről.

Jönne ő mindenhova, kipróbálna mindent, reggel fél hattól este fél tízig bezárólag - bár ha megtudná, hogy az éjszakába is lehet menni, szerintem az ellen sem lenne kifogása. Feltéve, hogy ahhoz sem kéne mosakodni, fogat mosni, fésülködni, felöltözni, cipőt venni, elindulni, majd aztán haza se kéne jönni...