Nem is olyan egyszerű

Az úgy van, hogy én mostanában mindenben az egyszerűt keresném. Rettentően tudnék például annak örülni, ha a napi tevékenységeim legalább némelyikét el tudnám úgy végezni, hogy közben ne kelljen legalább egyszer máshova ugranom és még csak a számat se kéne járatni. Sokszor már azzal is beérem, ha az egyszerűbbet sikerül valahogy megoldanom.

Tegnap este R.E.M. koncerten voltam. Jó volt.

Ennek köszönhetően ma el kellett magyaráznom Hannának, mi is az a koncert és ott mit lehet és mit szokás csinálni. Megígértem, hogy majd elvisszük gyerekkoncertre, úgyhogy gyorsan el is próbálta, hogyan fog helyben ugrálni és a feje fölött tapsolni. Most már csak azt nem érti, anya miért nem látta a színpadot, meg hogy azok a zenész bácsik miért álltak fent a padon. Mármint a színpadon. Tudod, padra, székre állni neki nem szabad, nekik meg miért.*

De az lett volna igazán bonyolult, ha tegnap este nem lettem volna koncerten, mert akkor talán holdfogyatkozást néztem volna Hannával, és azt magyarázhattam volna el, talán még makettet is kellett volna készítenem. Úgy vélem, ez a téma kevésbé ment volna át neki, mint a koncerten ugrálás, és a következő holdfogyatkozás is várat még magára.

Így aztán a tegnapi koncerttől még ma is jól érzem magam. Csak épp alig állok a lábamon.


(*Úgy tűnik, a gyermek számára sem olyan egyszerű mostanság az élet.)