Nincs egy göncöm...

Ugyan tele a ruhásszekrény, de a fenti állítás mégis igaz. Mert a régi 36-os és 34-es méretek (ez utóbbiakat már el is ajándékoztam, mert ha valaha újra fel is tudnám venni őket, már úgysem lesznek aktuálisak) nem jönnek rám, ami meg kismamaruha, az már túl nagy (még szerencse), meg egyébként is, hordtam azt a pár darabot épp eleget, hogy megunjam mostanra.

Épp ezért ma felkerekedtem, hogy majd jól bevásárolnak magamnak új ruhákból. Felkészültem még arra is, hogy akár az összes pénzemet elköltöm (nem csak a GYES-t).

Aztán mi lett belőle?

Semmi.

Nem csak azért, mert lehetetlenség 36-38-as méret közötti ruhákat találni, hanem azért is, mert fogalmam sincs, hogy mi kellene, és főként mert 2 óra nem elég ahhoz, hogy több helyen körülnézzek, ha mindenhol huszonnyolcan (vagy még többen) állnak sorba a próbafülkékhez. A nép többet vásárol, mint amennyire próbafülkével felkészültek. Jól élünk, na.

Nekem meg nincs egy göncöm...

Ezt nézzétek

Szép -még szebb - legszebb

El se hiszem

Hanna ma aludt reggel fél nyolcig. Aztán aludt délelőtt 1,5 órát. Aztán aludt délután vagy két órát. Most játszik, az előbb épp azt játszotta, hogy néha édesen hő-há-hő-zött, halkan, majdnem suttogva, aztán átváltott iszonyat hangos kiabálásba. Én meg nevettem rajta, és ő folytatta, mert biztos azt gondolta, ez akkor tényleg jó. (Lehet, hogy nem jól nevelem a gyereket, és viselkedése nem felel majd meg a társadalmilag elfogadott normának...?!!)

Most megyek hozzá, játszunk még, meg befejezzük a szüneteltetett kaját (több felvonásban kevesebb hisztivel, sőt, hiszti nélkül eszik). Aztán szerintem még jó eséllyel alszik egy rövidet fürdés és vacsi előtt.

Ha apa-párom olvasná, akkor üzenem, hogy jöjjön haza, mert még vacsit is volt időm főzni. (Persze egyébként is hazajöhet...)

Hogy is mondjam?

Van a világ, és van egy másik világ, avagy ugyanennek a világnak egy másik oldala, ami sokkal színesebb, és ahol mindenre alaposan rá lehet csodálkozni. Persze idő is kell mindehhez, mert tanulmányozni kell a rácsodálkozottakat, így nincs rohanás, de van őszinteség és őszintén nagy nevetések, örömmel teli arcok és persze sírás és követelőzés is, ahogy épp belefér.

Kicsit olyan más színezetű ez a másik világ - mintha egy tündérmeséből lépett volna ki, ráadásul manók lakják. Sokkal színesebb, érdekesebb, csillogóbb, fényesebb, élesebb. Hogy a tündérmeséből lett-e ez a másik világ, vagy a másik világból nőtték ki magukat a tündérmesék, az most nem is érdekes. Csak aki nem látta még, annak próbálom elmagyarázni.

A múltkor itt az utcában egy kisbiciklis aprócska fiú mamája kicsit máshogy fogalmazta meg, amikor felkapta a fiát, hogy menjenek már, mert így mintha visszafelé haladnának. Na, ja, mindennek van egy további oldala is, ezt se felejtsük el.

Pszt

Lehet, hogy a redőny mégis beválik. A lány még mindig alszik...

Nagylány

Most, hogy lassan 4 hónapos lesz, átköltözött a saját szobájába. Az ötlet elsősorban azért jött, mert azt írják az okosok, hogy mindenkinek jobb most, mint később. Másfelől pedig egyszerűen kíváncsiak voltunk, hogy egy olyan szobában, ahol redőnnyel be lehet sötétíteni, szintén fél hatkor ébred-e.

Két nap után úgy tűnik, a redőny nem sokat számít. Még szerencse, hogy nagylány, és jól eljátszadozik így reggelenként magában. Igaz, az első este, amikor ott aludt, nekem egyáltalán nem tűnt olyan nagynak egyedül a kiságyban, a lakás másik végében, de ezt megint csak én vetítem ki, ő tényleg nagylányosan viselkedik.

A napjaink is igen nagylányosan alakulnak már. Mászkálunk ide-oda, jönnek hozzánk is, illetve babamasszázs tanfolyamon veszünk részt, ami nagyon vicces, főként három babával, de jó lenne utána egy masszázs a mamáknak is, mert a derekunk leszakad.

Őrjítő

Az egy dolog, hogy néha szétfeszít belülről a "kell", a "nincs választás" és a "kötelesség", ráadásul úgy érzem, mindenki csak hiteget, hogy majd 6 hetes kora után, 2 hónap, 3 hónap, fél év stb. elteltével meglásd, jobb lesz, no és egyszer majd itt lesz a jó idő is.

De amikor olyan kérdéseket tesz fel, hogy "MÉG NEM ALUSSZA ÁT AZ ÉJSZAKÁT?", na, akkor elegem van tényleg, mert én nem bánom, ha fel kell kelnem, azt se bánom, hogy a kérdező alszik rendesen, még akkor sem, ha néha felajánlja, hogy majd ő bizony megment, de aztán persze mégse jön. Csak hagyjon békén legalább, és ne keltse azt az érzést bennem, hogy "bezzeg a más gyereke..."

Ha jól emlékszem, kiskoromban én hiába jöttem neki azzal, hogy bezzeg a más gyereke. Azt akkor soha nem vette figyelembe.


Egyébként pedig jobb már, mint volt 3 hetesen vagy 2 hónaposan.

Fura belegondolni

Néha elmerengek azon, mi minden újdonsággal találkozhat Manka egyetlen nap alatt, és eszembe jut, mennyire igaz, hogy egy csecsemőnek minden új.


Ma volt például először, hogy kiöltöztettem, mert "vendégségbe" mentünk, most először nézelődött az autóból (eddig mindig aludt), ma először locsolták meg (szerencsére csak vízzel és csak itthon), és ma először pisilte le úgy igazán a pelenkázót, de sebaj, mert épp fürdeni készülődtünk.

Hogy tegnap mennyi újdonságot élt át, nem is kezdem sorolni, mert nagyot utazott, sok helyen, sok emberrel találkozott, de végülis jól bírta, pedig előtte két napon keresztül szintén mászkáltunk vele, igaz, akkor csak úgy ide-oda. A bankban sorban állást kevéssé szerette, de ezen kívül minden jól ment.

Igen is, meg nem is

Oui azt írja, a kismamák egyedül vannak.
Ez így van.
Illetve mégsem.

Pont ez benne a legnehezebb:
egyedül lenni, de mégis korlátozva.

Mert én szeretek egyedül lenni, ha azt tehetem, amihez kedvem van. De nem szeretek úgy egyedül lenni szinte minden nap, hogy közben még csak nem is jut magamra idő.

(Megint úgy alakul, hogy egy olyan napon írom ezt, ami ritka szép nap volt, hiszen nem voltam egyedül és mászkáltunk is sokat, Manka pedig kiegyensúlyozott volt egész nap. Úgyhogy ez itt most végképp nem egy panaszkodós, hanem ténymegállapításos bejegyzés volt, nem félreérteni, mint oly' sokszor szoktá(to)k.)

Ejj

Azt tudom, hogy úgy 30 éves korom óta nem vagyok már olyan türelmes. Azt is, hogy rosszul viselem, ha korlátoznak, a bezártságról nem is beszélve. De arról mégsem szabadna megfeledkeznem, hogy neki, a kis pindurkának sokkal rosszabb, sőt, fájhat is, ami nekem csak bosszúság. Néha mégis ő az, aki a mosolyt kezdeményezi, amikor én mosolyszünetelek már a kimerültségtől. Ma például több órás nyűglődés után akkorákat nevetgélt a kis felüléses gyakorlatunk közben, hogy a rossz napunk ellenére végül egészen megenyhültem.

Nyughatatlan

Mint amikor egy egész napos autózás után hiába érkezik meg az ember és dől az ágyba, az út még szalad vele tovább. Mint egy hosszú, egyhangú munkával töltött nap után, amikor a gondolatok még mindig a feladat körül cikáznak, vagy ha valami nagyon izgalmas, és a lehetőségek milliárdja zakatol az ember fejében - leginkább ilyen lehet, amikor Manka zizi estére a sok játék és kevés alvás után.

Ma megkapta a 3 hónapos oltását, ami látszólag (egyelőre) messze nem viseli meg annyira, mint a velem folytatott harcok, bár igazából azok is engem viselnek meg a leginkább, és akkor nem az azokból eredő állandó mosásra-vasalásra gondolok. Tovább keressük a megoldást, hogy mindenkinek jobb legyen, mert ez így nekem már kezd nagyon nem jó lenni. Lassan feladok egy hirdetést, hogy délelőttre etetős dadát felvennék. Én meg majd jól kiülök addig a teraszra, kesudiót eszegetni az alkoholmentes sör mellé, ha épp süt a nap.

SZVSZ

Idén végképp hidegen hagytak a választások, hiszen még a választási plakátokból is kevés jutott. A politika pedig mindig is azok közé a dolgok közé tartozott, amire feleslegesnek tartottam figyelni. Inkább mélyednék el a történelemben, a jelent illetően pedig maradok abban a hitben, hogy mindig az adott körülmények között kell tudni boldogulni.

Mit olvashatott?

3 hónapos

Hanka Manka ma betöltötte a 3 hónapot. Mostanra egészen kikerekedett és igencsak* érdekli a világ.

A lámpaimádat után új kedvence a tv.


Iszonyatos erővel püföli a lelógó játékokat, sokat magyaráz és ahogy itt a képen is látható, kezd jól - de legalábbis erősen - fogni.

Játszunk sokat (néha túl sokat), és óriásiakat vigyorog, ha puszilgatom az arcát.

*Ez étkezések közben nem annyira jó, de ez az egyetlen "sajnos", amiről most be tudok számolni. Ez így már tényleg nem is olyan rossz (bár vannak pillanatok, amikor épp elég).

Pillanatkép

Álltak ott ketten egymás mögött, az egyik babakocsival, a másik kenguruval.

Amikor odaértem, szóba is elegyedtünk a kengurus fickóval, kikérve véleményét arról, mennyire is válik be a kenguru.


Mert nyilvánvalóan ez az új férfiideál.

Apa-párom se volt semmi ott a babakocsi mögött, sorban állva a próbafülkénél és a kasszánál, amíg én ruhákat nézegettem magamnak és Mankának.

(Arra azért kíváncsi lennék, a képen látható pasi éppen mit iszogat.)