Még egy kicsit a csendről...

Mindig csodálkoztam, hogy a szüleim miért ragadtak le a fiatal éveik zenéinél, mint amilyen a Beatles vagy Máté Péter. Most meg 15 hónapja alig jött új zene az életembe (kivéve a Palya Bea gyereklemezt és a zenebölcsiben újraélesztett gyerekdalokat), úgyhogy kicsit kezdem azt érezni, hogy elindultam a leragadás útján. Vagy szülőnek lenni ezzel jár? (Nem hiszem.) Vagy esetleg öregszem?

Csendes napok

A múlt héten minden napra jutott valami tevékenység, hol itthon volt babatársaság, hol pedig máshol. Megnéztünk két zenebölcsit, és a hétfő délutáni mellett döntöttünk, mert minden szempontból jobban bejön mindkettőnknek. Takarítgatunk, tavaszi lomtalanítunk, sétálunk, hintázunk, villamosokat, buszokat nézünk, boltba járunk, főzünk, ismét takarítunk, közben pedig játszunk - így megy ez.

A háttérben én csendben várom, hogy történjen már valami. Például néhány újabb önálló lépés, vagy legalább a guggolás sikerüljön az angolspárgás leülések helyett, ha már a kezeléseken megy neki, bár ott lehet, hogy csak dacból csinálja a végén, amikor már nagyon elege van.

Adél elcipelte nekünk a járássegítő kisautót (bébitaxit), ami rettentően tetszik Hannának, de a bal lábát teljesen mereven tartja még, amikor lép vele.

Várok, türelmesen, miközben szeretném már megmutatni neki a világot két lábon járva, és alig várom, hogy igazi együttérzéssel bólogathassak az ismeretlen anyukának, aki azzal jön, hogy milyen drága a gyereknek a cipő.

A kirakatban ücsörgés nagyon jópofa volt, kintről a járókelők sorra beintegettek és vigyorogtak a gyerkőknek, Hanna kiabálta, hogy íjjá-íjjá, holott villamos helyett csak sárga távolsági buszok mentek, Lilla pedig hamar ráérzett a dologra, így néhány perc múlva együtt ütögették az üveget.

Pocak

Manci annyira pocakos lett, hogy vannak olyan, egyéb szempontból teljesen az ő méretének megfelelő ruhák, amelyeket bűn lenne ráadni, mert ülve nem kapna levegőt. Sosem volt kákabélű, de most valószínűleg a hízásos periódusában van, aztán meg majd megnyúlik, ami rendben is lenne, csak azt nem értem, hogyan tud(na, bármilyen periódusában is van) egész nap enni. Persze lehet, hogy csak kíváncsiságból kér mindig mindenből, de a múltkor az elutazásunk alatt elég jó kis mennyiségeket evett velünk a vacsoránál, és aztán simán megette a saját vacsoráját is.

Holnaptól diétára fogom, már csak azért is, hogy megtapasztalhassa, milyen lehet nekem, aki azért nem eszik egész délelőtt, hogy ő ne nassoljon feleslegesen.

Mindezt persze viccesnek szántam, legfeljebb annyi valóság rejlik a szavaim mögött, hogy most próbálunk átállni félig rendes vacsorára (szendvics+friss zöldség), félig maradna a tápszer, de ő simán megeszi a fél adag maszatos-szendvicses vacsora után az egész adag tápszert, a védőnő meg azt mondta, ne adjak neki egész adagot inni.

Megbújik még itt az is, hogy a saját tapasztalataim miatt - ismerősök mosolyoghatnak - nem szeretném, ha valaha meg kellene élnie, milyen dolog kövér kislánynak lenni, de persze olyannak fogom szeretni, amilyen lesz, csak épp annyira szólok bele az egészbe, hogy továbbra sem szoktatom rá, hogy feleslegesen nassoljon. Már csak azért sem, mert nem tartom ideálisnak, ha egy családban szeretet és odafigyelés helyett leginkább csak kaját adnak, még akkor sem, ha figyelembe vesszük azt, hogy az étel készítésekor-készítésével az ember szeretetet is átad(hat), hiszen gondoskodik a másikról.

Amúgy odavan a számára új savanyú ízekért, legyen az citrom, friss narancslé vagy paradicsom. Holnap újra kipróbáljuk a joghurtot, hátha most bejön az is.

Szeretet

Ma fürdés előtt, amikor már semmi ruha nem volt rajta, jól megszeretgettem, meg ő is engem, aztán meg jól lepisilt.

Mondókáz(z)unk

"Áll a baba, áll" - ezt a kis lüke mondókát (-félét) mondogatom, amikor fogja magát és elengedett kézzel áll néhány másodpercig. Néha már akár 10 másodpercig is, miközben vigyorog ezerrel és elég biztos a dolgában, nem nagyon "szörfözik". Tegnap már lépegetni is próbált önállóan, két-három lépés sikerült is - első próbálkozásnak tökéletes. Amikor vezetem ("Egy, kettő, három, négy, te kis Hanna hová mégy" vagy "Sétálunk, sétálunk..." csak épp leguggolni még mindig nem tud), próbálja elengedni az egyik kezem, de ez még nem az igazi.

Pelenkázás közben, fürdés után szintén a mondókák kötik le. Egyelőre a Bóbitából mondogatunk ezt azt, mert azokat a verseket könnyű felelevenítenem, de majd jön a Zsubatta is. Nagyon tetszik neki a diridongó és az etyepetye, de mindig is vevő volt minden bugyuta hangzású szóra. Így aztán ha sok értelme nincs is az adott mondókának, legalább jókat nevetünk rajta.

Süniorr

Avagy Mancit könnyű boldoggá tenni - csak egy tál kaja kell elé, na meg vagy 5 óra naponta kint a friss levegőn, kirándulva, sétálva, nézelődve, unokatesók meg egy csomó érdekes és új dolog között. Ráadásul egész héten apával, így még apásabb lett.

Beszélgetünk

- Apa?
- Apa dolgozik.
- Apa dódo.

- Mama?
- Mama dolgozik.
- Mama dódo.

Persze néha kifejtem neki, hogy apa reggel elment munkába, majd este jön haza, és akkor megszeretgeti Hannát, vagy hogy a mama más gyerekekre vigyáz az oviban és majd valamikor el is jön hozzá, hogy hintázzanak egy nagyot, mint a múltkor, de igazából nem jutunk túl sokra azzal sem - egyelőre legalábbis -, ha részletezem. Azt meg mégsem mondhatom, hogy apa az a magas bácsi akit hétvégenként kicsit azért többet lát, mint hétköznapokon, a mama meg az a néni ott a fotóalbumban...*

Ő meg csak kérdezi, kérdezi, naponta akár húsz alkalommal is.


*a fotóalbumos megoldás nem annyira rossz ám, elvileg ilyenkor segít a gyerekeknek a fényképek nézegetése abban, hogy magukat meg a családtagokat felismerjék, elhelyezzék.

Nagyvilág

Tegnap délig a cápa egy kb. nyolc centiméteres, szürkés-fehéres műanyag izé volt, ami vizet spriccel meg a kádban lehet vele játszani és rágni is nagyon tuti. Aztán meglátta teljes valójában, de ha belegondolok, ennek ellenére is milyen keveset tud róla még.

14 hónapos

Ema htb-je

A htb-vé avanzsált Hanna mostanság sokat besegít itthon. Egyesével feladogatja a teregetnivaló ruhákat, az elsőtől egészen az utolsó darabig. Vasalás közben a kedvenc kártyáit hordozgatja és mutogatja egyesével, hogy ne legyen olyan unalmas emának a munka. Amikor főzök, ő is főz, persze csak a rendes edény és a fakanál jó neki, mert műanyag edényből és műanyag kanállal legfeljebb babákat, plüssállatokat (na meg emát és az épp fellelhető egyéb családtagokat) etet. Abban is biztos vagyok, hogy az erkélyablakot és a tükröt is tisztítani szeretné, de mivel nem adom kezébe a megfelelő eszközöket, egyelőre csak kéznyomokat hagy rajta. A hétfői áramszünetkor nagyon fájlalta, hogy nem tudunk porszívózni, mert már épp beígértem neki, de kedden nagy örömére bepótoltuk az elmaradást. A szöszöket jó ideje előszeretettel szedegeti fel és adja át, úgyhogy legközelebb már portörlőt adok a kezébe, hátha bejön neki, mert azt egyelőre nem hagyom, hogy wc-t takarítson, pedig a próbálkozásaiból nyilvánvaló, hogy az is nagyon csábító számára. Ahhoz már a megfelelő eszközt is megtalálta magának: a fogkefét.