Kívánságlista

Kéne egy bébiszitter napi 24 órában, ha már a szoptatásnak úgyis vége lett, avagy egy gyerek, aki elalszik normálisan és nem csak 3 percre, vagy az autóban, ha zaj és ringatás is van.

Kéne valaki, aki szívesen vasal olyan csontszáraz ingeket, amelyeket este lazán dobunk be a mosásba és csak másnap reggel vagy még később lesznek kiteregetve, de az se árt, ha az a valaki a szétfújt pürépöttyöket is szereti eltakarítani és nem bánja, ha naponta legalább 5x lehányják a korábban ki nem fújt étellel.

Kéne egy új agy (és új hát is jöhet), vagy legalábbis egy kiskanál, hogy összekaparjam magam, mert ez így nem állapot. Már csak azért sem, mert más kívánságom, olyasmivel kapcsolatban, ami mondjuk úgy egyébként jó lenne vagy jól esne és hosszú szervezkedések árán még talán megvalósítható is lenne, hónapok óta eszembe se jut.

Kivéve azt (mert amennyit nyomatják a tévében, már eljutott az én kis fejemig is), hogy jó lenne kimenni a Placebo koncertre, de lássuk be, minek, ha este tízkor (néha hatkor, ma már kettőkor) hulla vagyok.

Manka vs. Myringitis

Megy a küzdelem, ami legfőképpen a füle ideges vakarásából áll, mert a dobhártyáját támadták meg a galád vírusok vagy baktériumok, nem ám holmi fogzás miatt piszkálta reggel óta kisebb nyüszögés mellett.

Most először beteg. Vacak érzés, pedig ő tényleg egész jól bírja. Persze lehet, hogy a mai pasizás dobta fel, kíváncsi leszek, holnap hogyan bírja. Fülcseppel és láz- gyulladás- és fájdalomcsillapítóval szurkolok neki, meg egyébként is, na.

Szerelem

Csüng az apján, én meg irigykedem, de közben jó érzés. Az ágyán lógó zsiráfba is beleszeretett, fel tudja húzni, hogy zenéljen, pedig nem egyszerű, és alváshoz bebújik mellé.

Önző önzetlenség

Leszedte az arcomról a szempillát, összeszorította az ujjai közé, és azt mondta, kívánjak valamit. Aztán fújjak rá háromszor a kezére, és válasszak, fent vagy lent. Persze ő nyert, de ennek nem sok lényege, mert mindketten ugyanarra gondoltunk, csak ugyebár azzal szúrtuk el (gondolom), hogy elmondtuk egymásnak, a kívánság az volt, hogy a lány aludjon jól.

Itthon

Amint az a képen is látható, az utazást nagyon bírjuk, még ha a fényképezőgép mögött egy elgyötört anyuka állt is, a lány vigyorgott mindenkire, a repülőgépen meg jókat aludt.

(Oszika, tudod milyen fickó ült mellettünk? Manka is jól megnézte ám...)

A társaság is jó volt, de aludni "csak" itthon jó, legalábbis remélem, hogy így van és legalább itthon nyugodt éjszakáink lesznek. Vagy különben elmegyek egy hetet nyaralni.

Utazunk

Egy rohangálós-intézkedős-vasalós nap végén a hosszú listáról fokozatosan kihúzogattam mindazt, amit már bepakoltam neki. Holnap reggel még összeszedjük a maradékokat, meg azért addig még összepakolok magamnak is, és útnak eresztjük apa-páromat, mint serpát, mi meg majd repülünk pénteken, remélhetőleg csak kézipoggyásszal.

Manka is kézipoggyásznak számít? Csak mert akkor kettő lesz, az nem gond? Ráadásul meghatalmazás is kell ám az apjától, hogy a lányt kivihetem az országból... micsoda dolog!

Új dimenzió

Globalizálódunk

Az természetesen nem meglepő, hogy ilyenkor nyáron a földalatti tele volt külföldiekkel. Azon viszont már mosolyogtam, amikor az akcentusa alapján feltételezhetően amerikai származású lány még erősen tört de bátor magyarsággal próbálta elmondani a külseje alapján feltételezhetően kínai származású fickónak, aki a kezére felírt "4-6" felmutatásával kommunikált, hogy hú, bizony, ez volt az a megálló, az Oktogon, ahol le kellett volna szállnia, de sebaj, jön az Opera, onnan a séta 5-10 perc, aztán majd meglátni sok-sok embert, mert az Oktogon ez a nagy square - itt hirtelen feladta a tudása, elhúzta a száját, félig mosolyra, miközben kis emberünk már futva szállt ki az Operánál.

A múltkor (szintén a földalattin) meg egy olyan bácsi kezdett nagy diskurzusba számomra meglehetősen jónak tűnő nyelvtudással a német turistákkal, akiről legfeljebb azt gondoltam volna, hogy télen-nyáron a kiskertjében dolgozik. Persze lehet, hogy nyugdíjas professzor, mert annyira talán nem volt idős, hogy a hadifogságban tanulhatta volna.

Régi idők focija (avagy bejegyzés a kismamablogra tévedt hímnemű olvasónak)

Olyan, mintha egy gangos régi belvárosi házban, úgy 40 évvel ezelőtt hallgatná mindenki a VB döntőt. A nagy nyári melegre való tekintettel a nyitott ablakok mellett még csak nem is sztereóban szól a meccs, hanem mindenhonnan. A hang kisebb-nagyobb késéssel ér ide, mindent betölt, a szomszédban az előkertbe kitelepedett vidám társaság meg aztán jócskán le van maradva, biztos megy a sörözés is nagyban, ha akkor kiabálnak be a havernak, hogy Zidane-t lehozták, amikor Zidane már újra a pályán. Örök pillanatok ezek, majd emlegethetik még 40 év múlva is talán.

Ezt akkor most jól kivetítem

A mai nap olyan egész jól sikerült, hogy csak na. Apa-párom volt az alvásfelelős, így még én is hunytam egyet délután, cserébe főztem 2x is, sőt, sört is feltálaltam a vacsorához meccskezdésre... úgyhogy részemről ez így teljesen OK, majd csináljuk így a nyaralás alatt is.

Rekord?

Ha a nap hátralévő részében is csak 10 percet alszik, akkor a napközbeni összesen 20 perc alvással bekerülhet egy 6 hónapos gyerek a Guinness rekordok közé?

Pedig már autóztunk is.

Így látom

Nem az a baj, hogy mindenki mondja az okosságokat, hogy ezt csináljam, vagy azt csináljam. Már azt is megszoktam, hogy sokszor egy órán belül ugyanaz a személy teljesen ellentmondó dolgokat tud mondani, meg úgy állnak a helyzethez, mintha én még nem próbáltam volna meg a felhozott ötleteket. Az már inkább bosszant, amikor megkérdezik, hogy más kismama is ilyen rosszul viseli-e az anyaságot, a gyerek rossz hangulatát meg ráfogják valamire (lásd időjárás, vagy hogy a foga jön - már vagy három hónapja folyamatosan -), azt meg végképp senki nem mondja, hogy de jó, hogy minden kínszenvedés ellenére még mindig kap anyatejet, azt se, hogy de jó, hogy kitakarítottál, még akkor is, ha közben egy perc időd sem maradt magadra, mert a nap többi részét a gyerek teljesen lefoglalta.

Nem várom, hogy Manka megköszönje, valaha is, mert mindig kirázott a hideg a Kovács Kati (vagy melyik) daltól, csak legalább ne kezeljenek már hülyeként, hanem néha mondja valaki azt is, hogy legalább egy kicsit jól csinálom, és talán nem én vagyok rosszabb/bénább/képtelenebb, mint más kismamák, hanem esetleg tényleg nem egyszerű egy olyan gyerekkel, akinél egy adottság miatt minden egyes evés türelemjáték, és aki ma is kevesebb, mint 1,5 órát aludt napközben, összesen.

Azt hiszem, az hiányzik, hogy legalább kicsit érezzem, hogy igenis, az adott körülményekhez képest meg tudom oldani a dolgokat és lehet, hogy más anyukának se lenne hasonló esetben könnyű a dolga és végtelen a türelme, bár legalább ez a kis örökmozgó lány érezteti velem nap mint nap, hogy minden rendben. (Még akkor is, ha mostanában leginkább azzal telnek a napok, hogy mérgelődik amiatt, amit már nagyon szeretne, de még nem tud megcsinálni.)

Hab a féléves tortán

Mivel a lány mostanában már nem csak hajnali 5-kor, hanem éjfél és 1 között is felébred, kíváncsian várom azon pozitív gondolkodásúak reakcióját, akik szerint nem gond, hogy nem alszik napközben, ha úgyis átalussza az éjszakát.

Már azt se tudom, hogy így a napi 7 étkezésnek, főként pedig az éjfél körülinek mi legyen a neve. Mondjuk lehetne az a hab a tortán.

Pozitív gondolkodással napi 4-5 óra alvással is lehet vidámnak, frissnek és türelmesnek lenni? (Nem, még mindig nem tudok és nincs is lehetőségem napközben aludni, és úgy rémlik, az elmúlt 6 hónapban sem aludtam túl magam egyszer sem.) Mennyire kellene pozitívan gondolkodni ahhoz, hogy reggel vissza tudjak aludni, miközben apa-párom a pozitív gondolkodás jegyében - mondván, hogy ő majd úgyis fel tud kelni 6-kor is - 6-tól 7-ig 10 percenként csipogtatja az ébresztőórát? Ennyi hülye kérdés, már megint biztos túl mélyre ástam és bennem van a hiba... ehh, asszem ne szóljon ma senki hozzám, vagy csak akkor, ha hasonló cipőben jár.


(Zsoltnak üzenem, hogy nyugi, szinte biztos, hogy nem leszel kismama.)

6 hónapos

Ma a nagyobb családdal megünnepeltük a félévfordulót, majd amikor vége lett a bulinak, hármasban lementünk sétálni, hogy a kézből-kézbe járás és a sürgés-forgás után legyen valami nyugis. Jó nagy lány már, igazi kislányhangokkal, így kiérdemelte az újabb becenevet: Nyunyó.

A következő becenév feltehetően majd a kukacmozgásos kúszáskezdeményeivel kapcsolatos lesz.

Mostanra már tényleg igaz, hogy mindig van valami új, amire én is rácsodálkozhatok és láthatom a munkám eredményét, de azért annak nagyon tudnék örülni, ha nem kellene hajnali 5-kor kelni.