Globalizálódunk
Az természetesen nem meglepő, hogy ilyenkor nyáron a földalatti tele volt külföldiekkel. Azon viszont már mosolyogtam, amikor az akcentusa alapján feltételezhetően amerikai származású lány még erősen tört de bátor magyarsággal próbálta elmondani a külseje alapján feltételezhetően kínai származású fickónak, aki a kezére felírt "4-6" felmutatásával kommunikált, hogy hú, bizony, ez volt az a megálló, az Oktogon, ahol le kellett volna szállnia, de sebaj, jön az Opera, onnan a séta 5-10 perc, aztán majd meglátni sok-sok embert, mert az Oktogon ez a nagy square - itt hirtelen feladta a tudása, elhúzta a száját, félig mosolyra, miközben kis emberünk már futva szállt ki az Operánál.
A múltkor (szintén a földalattin) meg egy olyan bácsi kezdett nagy diskurzusba számomra meglehetősen jónak tűnő nyelvtudással a német turistákkal, akiről legfeljebb azt gondoltam volna, hogy télen-nyáron a kiskertjében dolgozik. Persze lehet, hogy nyugdíjas professzor, mert annyira talán nem volt idős, hogy a hadifogságban tanulhatta volna.

0 Comments:
Post a Comment
<< Home