j

f a i r - nem babablog

Wednesday, April 28, 2010

"plus que ma propre vie"

Saturday, April 17, 2010

Egy mindenkiért, avagy mindenki egy ellen

Az úgy volt, hogy Hanna péntek este ott alszik a mamánál, legalábbis kedden ezt ő találta ki és azóta is tartotta magát az elképzeléshez, egészen tegnap estig, amikor mégis itthon aludt és ma még csak elmenni sem hajlandó itthonról, nem hogy a mamához, máshova sem.

Legfeljebb az állatkertbe, ahogy azt a mama mentőövként kitalálta.

Akkor viszont én nem fogok se hajat mosni, se pakolászni itthon, nagyjából nyugiban, mint ahogy azt remélni mertem, lehet, még a délutáni barátnős látogatást is fújhatom le, hanem mehetek az állatkertbe, felpakolva mamát, Dávidot, mindenki evési-alvási és egyéb igényeihez igazodva. Az enyémet kivéve.

Tervezni pedig érdemes, csak épp tök felesleges.

Monday, April 12, 2010

Jó hétvége volt?

Akkor most felkelek. Két órája úgyis fent vagyok, 1,5 óra múlva úgyis fel kéne kelni, amúgy meg éhes vagyok, mert vacsorázni nem nagyon volt időm. Legalább lesz 1,5 órányi nyugtom.

Fenntartom, hogy reggel, ha megkérdezik, jól aludtam-e, nem fogok válaszolni.

Wednesday, April 07, 2010

Ariel

Megnéztem már kényszerből 68x, de még mindig nem értem, hogy ha tud írni, mert a tengeri boszorkánnyal a szerződést aláírta, akkor miért nem ragad tollat és papírt, hogy írásban elmondja a hercegnek, mi történt a hangjával? Vagy csak a nevét tudja leírni, vagy a Disney szúrta el. Egyébként meg tök mindegy.

Saturday, April 03, 2010

5 hónapos

Még mindig cuki muki, aki ráadásul pár napja teljesen kinyílt a világra. Puszit próbál adni (vagy csak én képzelem bele), kukucskálósat játszunk, és egy kis csibész, aki felkéredzkedik (a mama kedvence), mert függőlegesből érdekesebb minden, illetve társaságban legjobb lenni, főleg, ha valaki ugrál vagy táncol is a közelben. Ha mégis unatkozna, akkor az ujját szopja, ezzel komoly döntéshelyzet elé állítva szüleit. Legjobb pillanataiban sikítozik és énekel. Hason fekve tolat.

Amióta megszületett, még alig volt olyan, hogy ne lett volna taknyos, de jól bírja - kivéve az orrszívást, azt szerintem csak én szeretem kevésbé. Az egészségére egyébként is háklis vagyok (miért is képtelenség Hannával megértetni, hogy ne nyalogassa össze), most pedig még kitalálták azt is, hogy lehet, mégsem agyvérzése volt, hanem valami más van ott a fejében - valószínűleg csak alaposak és fogalmuk sincs arról, mi lehet az (a két MR és a sok UH ellenére), ezért küldenek minket tovább, specialistához.

Labels:

Friday, April 02, 2010

51 hónapos

Házi udvari bolondunk, akire a kistesó csak úgy kacag. Nem csoda, színes, zajos, ráadásul megfelelően színes és zajos kelléktárral is rendelkezik ahhoz, hogy kellőképpen felhívja magára a figyelmet. Egyébként pedig őszintén imádja a kicsit, még azt is hagyja neki, hogy a haját húzkodja.

Érdekli minden, ma KRESZ-táblákat magyaráztam neki, visszamond mindent szinte szó szerint, ennek talán még hasznát is veszi, bár fene tudja, mi sül ki belőle, ha e témában is úgy kombinál, mint a világ végét illetően, mert hiába tudja, hogy a Föld gömbölyű, azért ahhoz, hogy "igen, ott nem lehet leesni", hozzáfűzi azt is, hogy "csak akkor, ha árok vagy gödör van ott". Kifejtette azt is, hogy a foga, ami nem nőtt ki, nem is nem nőtt ki, hanem már kiesett, mert ő már olyan nagy. Felvilágosítottam, hogy ezt a sztorit másnak megpróbálhatja eladni, de pont velem teljesen hiába próbálkozik. Tud angolul is, tényleg olyan angolosan halandzsázik akkor, pedig angolt nem sokat hall. Részemről csak Okos Tóni - akinek önbizalma pont akkora, hogy ezt nagy dicséretnek vegye.

Mostanában egész jól együttműködik és kompromisszumokra is képes. Azért tütülés (máshol műsírás) akad épp elég, de azt egyszerűbb kezelni. Ismerősökkel már odafigyeléssel bánik, önzetlen is velük, de idegenektől még távolságot tart (közben rettentő kíváncsi).

Fél a rovaroktól, de mostanából még a macskáktól is nagyon meg tud riadni.

Lerajzolt engem, amint 10 éves vagyok, van négy babám. Mondtam neki, hogy nekem aligha volt ennyi babám, én a fiúkkal játszottam indiánosat. Kicsit meglepődött és megkérdezte, hogy engem tényleg bevettek-e a fiúk a játékba.

Alig várja, hogy a tesó átköltözzön vele egy szobába.

Labels: