Mérföldkő Nem számolom, hányadik, de az biztos, hogy jó kis lecke ez a kilenc hónap, hogy az ember lánya hozzászokjon - ha még nem szokott hozzá - ahhoz, hogy mindig van valami változás, valami kisebb-nagyobb elintézni- vagy legalábbis aggódnivaló, ha már tenni nem lehet semmit, mert nálam jóval nagyobb erők vannak működésben.

Aztán meg örülhetünk is a mérföldköveknél, bár csak lassan ölt formát a valóság, és nem is igazán valóság még, úgyhogy dehogy baj, ha még kevésbé érinti meg ez a pocaklakó-ügy, mint engem. Egyébként is, a fent említett mindig-van-valami helyzeteket ezerszer jobban kezeli, az meg akárhogy is nézzük, nagy előny.

Boldog szülinapot meg miegymást. :)

Vigyázz magadra! Mit kell felelni erre, ha olyanok mondják, akik miatt szar a hétvégém, akik miatt bazi feszült és a hányingerig fáradt vagyok (most akkor örülnek, hogy végre legalább rosszul vagyok?), ráadásul így kezdődik a hetem, ami várhatóan jó sűrű és meglehetősen bizonytalan lesz.

A válasz nem lehet cinikus-csipkelődős, nem hazudhatok és nem mártírkodhatok. Alkalmazkodás és műmosoly eleve kizárva, a bátor-kiskatona maszkból és az együttérzés-megértés csomagból pedig totál kifogytam.

A megoldásokat a kiadóba várjuk, legkésőbb kedd estig.

Addig marad a "fuck off", úrinő úgysem voltam soha.

A különbség

Spark (1998)

she's addicted to nicotine patches
she's addicted to nicotine patches
she's afraid of the light in the dark
6:58 are you sure where my spark is
here
here
here
she's convinced she could hold back a glacier
but she couldn't keep baby alive
doubting if there's a woman in there somewhere
here
here
here
you say you don't want it again
and again but you don't really mean it
you say you don't want it
this circus we're in
but you don't you don't really mean it you don't really mean it
if the divine master plan is perfection
maybe next i'll give judas a try
trusting my soul to the ice cream assassin
here
here
here
you say you don't want it again
and again but you don't really mean it
you say you don't want it
this circus we're in
but you don't you don't really mean it you don't really mean it
how many fates turn around in the overtime
ballerinas
that have fins that you'll never find
you thought that you were the bomb yeah well so did i
say you don't want it
say you don't want it

how many fates turn around in the overtime
ballerinas
that have fins that you'll never find
you thought that you were the bomb yes well so did i
say you don't want it
say you don't want it
say you don't want it again
and again but you don't really mean it
say you don't want it
this circus we're in
but you don't you don't really mean it you don't really mean it
she's addicted to nicotine patches
she's afraid of the light in the dark
6:58 are you sure where my spark is
here
here
here

.
.
.

Gold dust (2002)

Sights and Sounds
pull me back down
another year

I WAS HERE
I WAS HERE

Whipping past
the reflecting pool
me + you
skipping school

And we make it up
as we go along
We make it up as we
go along

You said --
you raced from Langley --
pulling me underneath
a Cherry Blossom
canopy
-- Do I Have --
Of course I have,
Beneath my raincoat,
I have your photographs.
And the sun on your
Face
I'm freezing that frame

And somewhere Alfie cries
and says "Enjoy his every smile
You can see in the dark
Through the eyes of Laura Mars"
-- How did it go so fast --
you'll say
as we are looking
back
and then we'll
understand
we held gold dust
in our
hands

Sights and Sounds
pull me back down
another year

I WAS HERE
I WAS HERE

Gaslights
Glow in the street
(flickering past)
Twilight held us
in her palm
as we walked along

And we make it up
as we go along
We make it up as we go along

Letting names
Hang in the
air
What color hair
(auburn crimson)
Autumn knowingly
Stared
And the day that
She came
I'm freezing that
Frame
I'm freezing that frame

And somewhere Alfie smiles
and says "Enjoy her every cry
You can see in the dark
Through the eyes
Of Laura Mars"

-- How did it go so fast --
you'll say
as we are looking
back
and then we'll
understand
We held gold dust
in our
hands

Mindenhol A lépcsőre, a combomra, a cipőmre, a karomra, az asztalra potyognak, majd egész kis cseppekre szóródnak szét a könnyeim.

(Most megint miért? Miért még mindig ugyanazért?)

Hogy az élet ilyen aprócska rúgásai néha mennyire tudnak fájni...

Diszkrét (?) báj... Egy tíz lakásos társasházban feltűnő, ha megjelenik két ismeretlen személy, még ha kicsit egymás után is, nem kéz a kézben, majd a fiú, aki másodikként lép ki a bejárati ajtón, egy kulcscsomót dob be az egyik postaládába.

Érzik ők is, hogy kicsit félresikerült ez a távozás, hiszen négy szemtanúja is akad, amit talán nem vártak így reggel fél tíz tájban, és ahogy a lány az utcasarok felé haladva balra, a fiú meg jobbra veszi az irányt, a lány még hátrafordul, és grimaszolva jelez, közben persze vigyorog és a fejét ingatja kicsit, mert ez így talán tényleg nem az igazi, bár izgalmas nagyon, a fiú pedig dob még a sarokról egy csókot, mert azt hiszi, már nem látjuk, aztán elválnak.

Lecke Nem tudatosan, de mégis átfut bennem, mit kéne majd máshogy csinálni. Nem mintha anyaként nem lettek volna jók, mert elnézve családom nőtagjait, bátran elmondhatom, mindegyikük az elfogadás, odaadás, alkalmazkodás és önfeláldozás kiváló példája. A csupa jóság recept azonban korábban se vált be.

Apai nagyanyám jutott eszembe, aki képes volt úgy elfogadni az életet, ahogy jött, anélkül, hogy közben mártírt vagy szentet játszott volna, és hagyni másokat élni, anélkül, hogy valaha is érzelmileg zsarolt volna. Gyerekként a pohár eltörése után jól jött a "baj is az" (mert tényleg nem számított), majd felnőtt fejjel, kb. 15 év szótlanság után (mert hibázott azért ő is, én meg még túl makacs voltam) jó volt újra meglátogatni, úgy, hogy egy pillanatig nem kellett azt éreznem, kérdőre vonna vagy elítélne, vagy hallgatna róla, mintha mi se történt volna.

Jó lenne ilyen lenni majd, hogy ne kötelességből látogassanak meg, ha öreg leszek, hogy ne a felhalmozott tárgyak és a külsőségek számítsanak (mert úgyis babonám, hogy ha teret adunk a külsőségeknek, elveszhet a tartalom, vagy annak akár csak egy része), és akkor is tudjunk esetleg majd kellemeset beszélgetni, ha én már nem látok bele abba, hogy az ő "modern" életük milyen lehet. Hogy még egyszer ne kelljen azzal szembesülnöm, nem azért fognak szeretni, mert jó vagyok.

17/40

Pillanatfelvétel Tegnap két veréb ücsörgött és tollászkodott néhány percen át a McDrive kiszolgáló ablaka mellett levő megállni tilos táblán, alattuk a felirattal: Kivéve rendelésre várók.

Időtlen-kortalan 60 és 70 között lehet, és még ma is látszik vonásain, hogy jóképű lehetett. Vagy legalábbis sármos, még most is. Nem tolakodó.

Leül velem szembe a földalattin, és mesélni kezd, miután újságját eltéve kifejti, hogy hogy is gondolta, hogy majd ideül, és ilyen társaságban olvasni fog.

Egy saját, régi történetet mesél el a kislányáról, aki már korán bebizonyította viselkedésével, hogy mennyire nőből van.

Azzal összegzi, a barackfán, bármilyen kicsi is, mindig látszik, hogy barackfa lesz - nem hazudtolja meg magát. Rám mutat (és kikéri magának, hogy kinevetem, amikor pedig ilyen őszinte velem), és a kislányra, aki hordozóban utazik az anyja hátán, és tágra nyílt szemekkel, kíváncsian, már-már kihívóan néz vissza ránk. Igazi kis nő, tényleg.

Ki lesz a következő? Lassan olyan jelleget ölt az egész, mint valami horrorfilm... például az, amelyikben mindenki, aki megnézte azt a bizonyos videót, hét nap múlva meghalt.

Naponta derül ki újabb (és újabb és újabb?) emberről, hogy mostantól ő is a megpecsételtek - kiválasztottak - sorstársak - közé tartozik, és elkezdheti számolgatni a még hátralevő (avagy a már eltelt) idejét.

Két-három napja meg még azon gondolkodtam, hogy a huszonhét és harminckettő közé eső ismerősök körében még alig van, akitől majd babaruhát lehetne kölcsönkérni....

Scampi és calamari Meg halpiac kora reggel, írja az ember a tengerről, mi meg kicsit irigykedünk, bár még élvezzük, hogy hűvös van otthon, miközben azért nyilvánvaló, hogy az egy hét adriai vitorlázásnak a reggeli scampi -pezsgővel - a legjobb része.

Feltűnő Már messziről látszik az Andrássy úton, ahogy közeledik egy fekete hajú nő, spanyolosan fekete-pirosban, vonulósan sétálva, és nézem, mert nem lehet nem észrevenni.

Csak amikor néhány méterre van, akkor ismerem meg piros-fekete napszemüvege és piros rúzsa mögött, hogy L. az, akit eddig kizárólag fehér ruhában, smink nélkül láttam munkahelyén. De L. szabadidejében nagyvárosi úrinő.