Hallgatás Van, aki akkor hallgat, amikor úgy gondolja, minden rendben vele. Mások akkor zárkóznak be, amikor nem mennek jól a dolgok. Addig, amíg mondanivalójuk van, hallgatom őket. Aztán elhallgatok. Vagy inkább bezárkózom, mert hiába fogadom el, hogy nekik így jó, úgy érzem, visszaélnek, visszaéltek a figyelmemmel...

Volt már ilyen, meg biztos lesz is még. Most örülök annak a néhány embernek, akivel kapcsolatban nem ez az érzésem. Akik a saját örömük és bajuk mellett képesek szintén odafigyelni, rákérdezni, meghallgatni dolgokat, még akkor is, ha teljesen más életszakaszban vannak épp, és nem csak udvariasságból.

36 °C Néha azért megmozdul a levegő, és hajnalban, sőt, akár reggel 9-ig is egész elviselhető, de a nap többi részében a város közepén csak áll mozdulatlanul a párás meleg.

Aktuális. Minden nap, pontban fél négykor csipog a gyógyszeremlékeztetője, de hogy minek, ha soha nem hallja meg?! Hiába szólunk, akkor se veszi a lapot. Csak reménykedhetünk, hogy a kérdéses gyógyszer nem annyira fontos... meg legfeljebb majd hívjuk a mentőket.

Vagy kiabáljak rá hangosan, nap mint nap, hogy "figyejjenmá', vegye be a francos gyógyszerét..."?

Kitartás. Már hétfő reggel azzal kezdtem volna, hogy csak ezt a napot éljem túl. Aztán sikeresen eltelt a lótifutizós kedd is, ma meg a kevés alvás-korai kelés után mások kisebb malőrje miatt megint kapaszkodhattam, kb. nem haladtam semmit, és este otthon még befejezhetem a csúnya nagy (és szinte a kezdetektől a hátam közepére se kívánom) munkát, amit, ha minden jól megy, holnap le is adok, egyszer és mindenkorra... aztán már csak kisebb elintéznivalók maradnak a hétre. Remélem.

Helyzetjelentek Már második hete szabadságon a fél cég, pangás van, már ami a munkaerőt illeti, mert munka mint szokásosan.

A nyaralókat bosszantandó, nekünk jól jön a hűvös meg az eső. Ülünk itt bent, és ha besötétül vihar előtt, felkapcsoljuk a villanyt, már csak azért is, hogy ne aludjunk el, és amikor leszakad az ég, én megnyugodhatok, hogy nem hiába nem locsoltam meg reggel a muskátlikat.

Valójában viszont kicsit kezd mókuskerék érzetűvé válni az egész. Abból kiindulva, hogy ezzel az erővel (avagy ezzel az esővel) tavasz vagy akár ősz is lehetne, akár azt is feltételezhetném, hogy már időtlen idők óta ülök itt nap mint nap.

Látszólag marad minden változatlan. Telnek a hetek, iszom a fluoriddal dúsított ásványvizet, hogy nőjön a béka a hasamban.

Azért majd nyaralunk mi is...

Anyáinknak*...

"Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és
adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."

*ez így fair?

Méltó nevéhez Tavasszal ki akartuk dobni (igazából én nem akartam kidobni), mert nyamvadtul nézett ki azok után, hogy a fél telet a régi lakás erkélyén töltötte, aztán a költözéskor a lépcsőfordulóba került, és száműzetésében igen ritkán kapott vizet (ez viszont erősen az én lelkiismeretemet érinti).

Kisebb harcok után, az árvák, kicsik és szerencsétlenek érdekében eljárva, többszörösen a növény nevére hivatkozva-lobbizva megtarthattam. Kapott némi tápot, rengeteg napsütést, és most újra virágzik a sivatagi szegfűnk.

Mert ugye most már mindketten büszkék vagyunk rá, bár én megkérdőjelezem, hogy ilyen ellátás után mennyire van jogunk azt mondani, hogy a miénk...

Olasz szerencsecsoki a kínai szerencsesüti mintájára

Azt írja: "Draw back the curtains of your heart, for love cannot bear partitions."

Én perpillanat csókoltatom mindazt, aki és ami az elmúlt 32 évben részt vett a kis függönyök szövögetésében. Néha úgy érzem, kicsit sűrűbbre sikeredtek, mint másoké, pedig soha nem volt nagy szükségem függönyökre, ráadásul a színük se olyan, amilyenre szerettem volna, pedig aránylag sok színt szeretek.

De fogjuk az időjárásra, az úgy mindenkinek könnyebb.

Egy kicsit... A portás ellenére sem túl biztonságos, átjáróház jellegű irodánkban néha fura figurák fordulnak meg. Végülis elég bemondani a kapun kint lévő táblákról valamelyik cég nevét, és szabad a bejárás.

Volt ebből már baj is, de ma J kollégám határozott fellépéssel szólította meg azt a két munkásnak tűnő személyt, akik közül az egyik épp a konyhánkból távozott volna, egy üveg repiborral a nadrágjában.

A kérdésre, hogy mit rejteget a gatyájában (?!!), és mégis hogy gondolta, annyi volt a válasz: "Tudja, egy kicsit alkesz vagyok..."

Azóta zárjuk a konyhát. Nehogy az ásványvizeket is ellopják. Főként kánikulában.

(A portás - nő - mentségére szóljon, hogy feltelefonált, mert nem volt neki szimpi ez a két figura, aki úgymond kétkezi munkáért kopogtatott be ma hozzánk... végülis a takarítónőtől tudhatja, hogy mi aztán végképp nem végzünk itt semmi munkát.)

Csupán elméleti szinten... Ha a fickóknak manapság harmincegynéhány éves korukban (sőt, hamarabb) már "midlife crisis"-uk van (mert úgy tűnik), a nők meg csak akkor kezdenek (kezdhetnek?) el családalapításon gondolkodni (ez meg statisztika), akkor mi az ideális kor-kombináció korunkban egy párkapcsolaton belül?

Mi-csoda Mint egy kiskutya, ami hátravetette magát, mert épp a hasát vakargatják. Két kis kar, két kis láb a levegőben. A kép tetején meg az én nevem áll.

"If I give the very best part of me, will I have enough left for myself, and will I change, will I turn around, will I recognise my own name?" Jó néhányszor felhúztam magam péntek este óta. De nem harcolok, nem győzködöm, hiába nyilvánvaló, hogy felületesen, külsőségek alapján ítélt, és elhamarkodottan. Nem kérem ki az igazam, amikor jogtalanul kritizál, nem tájékoztat, de elvárja, hogy tudjam, vagy nem vágom a fejéhez, hogy rólam ír nekem, de a hátam mögött, csak észre sem veszi, hogy rossz helyre küldte, még azután sem, hogy válaszolok, kétszer, háromszor. Nem töröm a fejem azon, hányszor fér bele, hogy én keressek valakit, és mennyire legyek türelmes, vagy mennyire egyenrangú egy barátság, és barátság-e még, amikor az egyik jóval kevesebbet ad.

Most megint eljutottam arra a pontra, amikor úgy érzem, nem lehet több bőrt lenyúzni rólam, nincs több idő vagy őszinte mosoly a részemről. Néha tudom, hogy nemet kellene mondani, hogy magamra kéne figyelni inkább, kicsit önzőbben, vagy egyszerűen hagyni, hogy elkopjanak már úgysem értékes ismeretségek.

Változni kéne? Önzőbbnek lenni, felületesebbnek, asszertívabbnak? Türelmesebbnek, lazábbnak? Vagy csak emlékeztessem magam megint arra, hogy nem azért fognak szeretni, mert jó vagyok?