Méltó nevéhez Tavasszal ki akartuk dobni (igazából én nem akartam kidobni), mert nyamvadtul nézett ki azok után, hogy a fél telet a régi lakás erkélyén töltötte, aztán a költözéskor a lépcsőfordulóba került, és száműzetésében igen ritkán kapott vizet (ez viszont erősen az én lelkiismeretemet érinti).

Kisebb harcok után, az árvák, kicsik és szerencsétlenek érdekében eljárva, többszörösen a növény nevére hivatkozva-lobbizva megtarthattam. Kapott némi tápot, rengeteg napsütést, és most újra virágzik a sivatagi szegfűnk.

Mert ugye most már mindketten büszkék vagyunk rá, bár én megkérdőjelezem, hogy ilyen ellátás után mennyire van jogunk azt mondani, hogy a miénk...