10 hónapos
Feláll, bútor mellett lépeget már néhányat, másik bútorhoz átfog, odalép, de még eléggé chaplines lábtartással. Ügyes, óvatos, most már kedvenc helyén, az asztal alatt felállva is ritkán üti be magát.
Amióta nincs elnyomva, azaz amióta Hanna ovizik és nincs itthon állandó hangzavar, elkezdett dumcsizni. Mammamma, pappapa, bababa, dedede, hej-hej, nenene, tetete, egyelőre ezek mennek, nagyon aranyos hangon. Telefonál is, füléhez rak bármilyen nyomógombos tárgyat (tökéletesen megfelel a célnak a távirányító is) és jókedvűen mondja a magáét, illetve mutogat dolgokra, kedvence persze a lámpa (ezzel szerintem nagyjából minden kicsi így van) és az ablak.
Előszeretettel segít a házimunkában, ha kell, ajtót nyitogat, megpucolt ablakot hatékonyan összemaszatol, imád porszívózni és a teregetésben is igen hasznos társnak bizonyul. Egész biztos vagyok benne, hogy a szemetet is szívesen levinné, ha járni és leginkább lépcsőzni tudna.
A napirendje még mindig ilyen-olyan, most az MR-vizsgálat után még olyanabb. Nappal egy tündér, éjszaka viszont megint elég gyakran kell hozzá kelni. Én a fogára tippelek (még mindig kettő van neki), mert leginkább inni kér, enni egyébként is csak hajnaltájban vagyok hajlandó adni neki, úgy bekajál este.

Labels: dávid hóforduló
0 Comments:
Post a Comment
<< Home