Őszinte

Mászkál a lámpánál várakozó autók között a kereszteződésben, arca vöröses, kicsit meggyötört, kicsit szórakozott. Úgy negyven körül lehet. Kezében kartonlap, rajta nagy betűkkel a rövid felirat: ITALRA KÉREK.

Görkori

Elindultunk ma a Városligetbe, görkorcsolyázni. Három perc után le akarta venni, mondván, hogy elég, majd bejártuk a fél ligetet, és a végére egész jól belejött. Nem suhan még, persze, de az egyensúlyozás már egész jól megy, nem kell folyton kétoldalról a kezét fogni, úgyhogy bőven volt sikerélménye, popsira huppanás pedig csak egyszer, a végén.

Most akkor...

Hétfőn már nem is tudom, mi volt estefelé, de kedden szülői értekezleten ülhettem két órán át az egész napi munkát követően, szerdán családlátogatásra jöttek az óvónők, csütörtökön homeopátiás rendelésre mentünk és ennek okán órákat ültünk a dugóban, aztán a péntek nyugis volt, ha úgy vesszük - Hanna most először máshol aludt, mi meg kicsit, egész kicsit kimozdultunk, mert 8 hónapos terhesen már nem vagyok az az éjszakázós fajta -, majd a szombat utazós-kertészkedősen alakult, most meg itt ülök, és töröm a fejem, mit csináljak, mert a családom kirándul (én meg már inkább nem, mert estére a derekam leszakad) és akkor végre lábat lógathatnék, illetve polcolhatnék, bár mostanra a lábdagadást sikerült megszüntetni, na persze nem a kismamáknak javasolt homeopátiás bogyóval avagy Schüssler-sóval, mert azzal hiába próbálkoztam napokon át, hanem egy másikkal, ami a doktornő szerint a "ziziknek" való... szóval ha most már úgysem dagad, és úgysem kell polcolni, akkor tiszta lelkiismerettel kérdezhetem, mit is csináljak? (Azon kívül, hogy gyorsan mosok-teregetek kettőt és főzök némi ebédet.)

Van, ami még mindig nincs

Van már kiságya, bele új matraccal. Megvan a babakocsi még régről (ami nem is olyan rég). Vannak kisruhák, újak és visszakapottak, meg csak úgy kölcsönkapottak. Péntek óta már megvan az is, hogy a vezetékneve mi lesz, de az utónév, na, az még mindig kérdéses.

Ma mondtam már az oviban Hanna egyik csoporttársának, aki érdeklődött, hogy mi lesz a baba, és mi lesz a neve, hogy holnapra álljon elő néhány tippel, hátha úgy könnyebben eldöntjük.

44 hónapos

Megint öregebb lett egy hónappal. Mellesleg okosabb is, valahogy most megugrott értelmileg, érzelmileg pedig óriási változás, hogy van, amikor órákon át rám se hederít. Átvittem valamelyik délelőtt a mamához, hogy egy pár órára maradjon ott, amíg én elintézek egy-s-mást, és este 6-kor volt hajlandó hazajönni, akkor sem velem, még csak nem is az apjával, hanem a mamával. Nagyobb összejöveteleken pedig eltűnik a gyerekekkel.

Az ovikezdést elhalasztottuk, egyelőre kíváncsian várom, hogyan alakul majd. Az új ovi udvara nagyon csábító, az óvónőket kedvesnek minősítette.

A nyár utolsó két hetére jutott nyaralásunkat rettentően élvezte, egy pillanat alatt átváltozott kertben rohangálós, maszatos gyerekké, akit legfeljebb csak a darazsak zavartak meg abban, hogy állandóan kint legyen, főleg, ha volt társaság. A vízből alig lehet kirángatni.

Továbbra is nagyon várja a tesót, a tesóért egész jól befogható még segíteni is, bár alapvetően segítőkész és szófogadó - kivéve, amikor mégsem, mert azért van olyan is. Ahogy ő fogalmazott, néha egyszerűen az történik, hogy "akarom azt, amit akarok". Ráadásul most. Azonnal.

Pocakfotó helyett (30. hét)

Szakrendelőben, liftben:
- Ó, hát nemsokára megérkezik ez a baba!

Szakrendelőben, terhesgondozóban:
- NST-re jött?

Boltban, ismerős pénztárosnál:
- Milyen nagy már a pocakod! Mikorra várod?
- November elejére.
- Hú. ... Pont ma hallottam egy gyerekről, aki 6 kilóval, 60 cm-rel született.

Ráadásul egyre gyakoribb, hogy sorban álláskor előre engednek.