42 hónapos
Az annyi mint 3,5 év. Ha belegondolok, milyen picurka volt (és mostanában persze, hogy belegondolok), akkor tényleg óriási. Úgy másfél hete szintet is léphetett, de az is lehet, hogy csoda történt, mert azóta nem akad ki minden hülyeségen - tegnap is csak egész kis szomorkodás volt azért, mert egy apró kagylót elvesztettünk az oviban készített "tengerből", pedig ilyesmiért korábban akár félórás műsor is ment volna.
Kifejezetten vicces dolgai vannak, az meg tényleg aranyos, ahogy angol dalokat hallás után megtanul és énekel (nem is olyan rosszul, mint gondolnád, csak épp ha segíteni próbálok neki, akkor állítja, hogy én nem jól tudom). Tegnap megfűzött egy körömlakkra a drogériában (eredetileg rúzst akart, arról beszéltem le, gondoltam hajgumi is jó lesz, végül körömlakkban egyeztünk ki, és nem is a zöld csillogósban, amit ő kapott le a polcról), ma pedig egy virágmintás balerinacipőt nem sikerült ott hagynunk, hiába próbálkoztam - pedig még félre is tetettük és kimentünk a boltból, hátha -, miközben ő azzal érvelt, minden lánynak van olyan cipője, ami kopogós. (Járni ugyan alig tud benne, nagyon remélem, csak itthon fog benne illegni-billegni és hamar kinövi, mindenesetre megbeszéltük, hogy cipőt mostantól csak cipőboltban, ahol kényelmeseket árulnak.)
Készül a nagytesóságra, ennek örömére fel is ajánlotta az összes kinőtt ruháját, majd miután megbeszéltük, hogy a kisfiúkat nem szokás rózsaszínbe öltöztetni, kijelentette, hogy akkor megtartaná a ruhákat a babáinak.
A múlt heti esős idő örömére moziban is voltunk már, igaz, csak állatokról szóló természetfilmre mertünk beülni, mert ha egy mesében a gonosz megjelenik, onnantól nem nézi tovább. Viszont a moziban addig teljesen jól elvan, amíg kitart a pattogatott kukorica, már amennyire egy alkalomból ez a következtetés levonható.
Mostanra szerintem az összes fiú volt már szerelme az oviban, így végre a lányokkal is jóban van, nagyokat játszanak, és már azon sem ment az elmúlt másfél hétben a hiszti, hogy minek mentem érte délután. Tényleg nem tudom, mi történt, mindenesetre legyen ennyi elég, már így is félő, hogy túl sok jót írtam róla.

Labels: hóforduló
2 Comments:
Hé, hé, lemaradtam arról, hogy Hanna készül a nagytesóságra, és hogy a kistesó meg kisfiú lesz:))) Nahát, de jó, hurrá-hurrá:D
By mami zen, at 3/7/09 20:32
de jó hogy Hannának öcsikéje lesz:) Szuper lesz:)
By Bea, at 9/7/09 19:40
Post a Comment
<< Home