Hm?
Mi lehet az autóval, ha égett pirítósszag lengi körül a motorháztetőt? Hogy kerül egy fél pogácsa a motortérbe? Ha állat vitte oda, akkor milyen állat lehetett?
Versenyzünk ablakmosásban, avagy nőne-e moha a tetőablakokon, ha éveken át nem mosnám le?
Ha holnap én meg a másik szülő ráérünk, míg a gyermek ovizik, van-e jobb dolgunk, vagy elmehetnénk 3,5 év után moziba? Milyen filmeket adnak mostanában? Délelőtt? Van még olyan egyáltalán, hogy matiné?
Az állami ovikba jelentkezés csak nekem tűnik "bonyolultnak", más egyszerűen eldönti, hogy x ovi y csoportjába szeretné beadni a gyermekét? Én eddig úgy gondoltam, nagy szerencse kell már ahhoz is, hogy manapság a gyereket egyáltalán felvegyék a körzetes óvodába (tegyük hozzá azt is, esetünkben jó háromnegyed évvel azután, hogy betöltötte a hármat, valamint tegyük hozzá azt is, hogy jelenleg a körzetes óvoda is csak az iskolakezdés előtti egy évre köteles felvenni a gyereket, előtte nem). Továbbá, egy röpke nyílt napi látogatás alapján - ami a közeli oviban szombaton volt, ovis gyerekek nélkül, és összesen 2,5 órán át tartott -, az ember mégis hogyan dönt, ha egyáltalán dönthet?
És ha már, mennyire lehet elviselni valakit, aki mindig a legkisebb info-morzsa alapján vonja le a messzemenő következtetéseket, úgy, hogy azonnal cselekszik is? Még akkor is, ha mindig jót akar?