j

f a i r - nem babablog

Wednesday, April 29, 2009

Hm?

Mi lehet az autóval, ha égett pirítósszag lengi körül a motorháztetőt? Hogy kerül egy fél pogácsa a motortérbe? Ha állat vitte oda, akkor milyen állat lehetett?

Versenyzünk ablakmosásban, avagy nőne-e moha a tetőablakokon, ha éveken át nem mosnám le?

Ha holnap én meg a másik szülő ráérünk, míg a gyermek ovizik, van-e jobb dolgunk, vagy elmehetnénk 3,5 év után moziba? Milyen filmeket adnak mostanában? Délelőtt? Van még olyan egyáltalán, hogy matiné?

Az állami ovikba jelentkezés csak nekem tűnik "bonyolultnak", más egyszerűen eldönti, hogy x ovi y csoportjába szeretné beadni a gyermekét? Én eddig úgy gondoltam, nagy szerencse kell már ahhoz is, hogy manapság a gyereket egyáltalán felvegyék a körzetes óvodába (tegyük hozzá azt is, esetünkben jó háromnegyed évvel azután, hogy betöltötte a hármat, valamint tegyük hozzá azt is, hogy jelenleg a körzetes óvoda is csak az iskolakezdés előtti egy évre köteles felvenni a gyereket, előtte nem). Továbbá, egy röpke nyílt napi látogatás alapján - ami a közeli oviban szombaton volt, ovis gyerekek nélkül, és összesen 2,5 órán át tartott -, az ember mégis hogyan dönt, ha egyáltalán dönthet?

És ha már, mennyire lehet elviselni valakit, aki mindig a legkisebb info-morzsa alapján vonja le a messzemenő következtetéseket, úgy, hogy azonnal cselekszik is? Még akkor is, ha mindig jót akar?

5 Comments:

  • A pogácsás állat lehetett mondjuk nyest. Addig jó, míg pogit visz, nem kábelt rág.
    Az ovi nálunk egyszerű volt: csak a körzetes oviba volt esélye a kölöknek, mint minden más protekció nélküli zalaegerszeginek. Volt beiratás és ott megmondták, hogy kerül, ahova kerül, punktum. Bazi nagy szerencsénk lett aztán az óvónénikkel! :-)
    Eszter(Csiperke)

    By Anonymous Anonymous, at 29/4/09 15:22  

  • Engem a férjem perpill eltiltott a nagynéniktől, nagyszülőktől, mert csak sopánkodnak állandóan hogy így nem jó a gyerek meg úgy nem. Félinformációk alapján... Én meg elhiszem.
    Baromi idegesítő.

    By Anonymous oui, at 29/4/09 17:54  

  • Én nem hiszem el, sőt, tökéletesen tisztában vagyok pl. azzal, hogy nem délután szoktam meleget enni, csak egyszer fordult elő (amikor kimaradt az ebéd), ugyanakkor illető jóakarónak ebből már bizonyos volt, hogy én délutánonként IS mindig meleget eszem. Kívülállóként röhögnék rajta, de mivel kb. minden napra jut valami ilyen, meglehetősen idegesít.

    By Blogger sbodi, at 29/4/09 18:05  

  • Eszter: remélem, mi is kifogunk valami jót. A nyest nem tudom, mit keresne itt Bp. közepén, bár sünt láttam a környéken nemrég (igaz, csak elütve).

    By Blogger sbodi, at 29/4/09 18:08  

  • Azt hiszem, én örülni fogok, ha egyáltalán beveszik majd valamilyen oviba Matyit. Hogy még válogassak is??? Hát régen voltak ilyen álmaim, hogy majd megkeresem neki a legjobbat, stb... erről mára már letettem.
    Nyest tényleg lehet, a főnökömnek is az rágta szét a kábeleket a kocsijában.
    Beleszólókkal pedig próbálj nem törődni.

    By Blogger Bea, at 30/4/09 12:37  

Post a Comment

<< Home