Három év (3.)
Mindenféle, ami így vagy úgy megviselt.
Hanna születése simán indult a 38. héten, a munkát csak azért fejeztem már be addigra, mert jöttek az ünnepek. A leendő apuka tájékoztása után szépen összekészültem, délután egyre beértünk a kórházba, ahol pár óra és sok-sok folyosón mászkálás után mehettem a szülőszobába. Ott kaptam epidurális érzéstelenítést, amit nem bántam, mert akkorra már elég húzós kezdett lenni a dolog, majd a végefelé a gyermek szívhangja folyton leesett, kibújni meg nem akaródzott neki, ezért az orvos úgy döntött, sürgősen meg kell császározni. Ekkor kaptam egy második epidurálist, ami nem hatott időben, így altattak. Hanna este 9 körül született meg. Én hidegrázástól végigremegtem-szenvedtem az éjszakát, magamnál voltam, de moccanni se tudtam. Hajnali ötkor kitessékelt a nővér tusolni, 6-kor pedig behoztak egy csomagot az őrzőbe. Mivel rajtam kívül más nem volt a szobában, gondoltam, hogy akkor ő csakis az enyém lehet.
Kéthetesen majdnem kiszáradt, mert kevés volt az anyatej, és senki nem akarta nekem elhinni, hogy nem elég. Aztán következett 8 hónap, amíg a lány nagyon sokat bukott, pedig egy-egy etetés 1-1,5 óráig is eltartott, nem mondhatni, hogy elkapkodtuk volna. Amint ennek vége lett, szinte napra pontosan, kezdődött 8 hónap Dévényezés és az átmeneti mozgáskorlátozottságától unatkozó gyerek intenzív lekötése, majd amikor végre 16 hónaposan elindult és kicsit megnyugodtam, kezdődött a hisztikorszak.
Mindeközben Hanna alvásigénye sosem volt túl nagy, főleg napközben: eleinte 3x20 percet, aztán 2x30 percet, azóta pedig 1x60 percet alszik, persze egy ideje van, hogy napközben nem is alszik. Esténként már elég régóta 10 körül alszik csak el (mostanában van, hogy f11, 11, mire elcsendesedik), reggel azért stabilan f8 körül kel. Azt hiszem, végképp lemaradtam arról, hogy megtapasztaljam, milyen az, amikor az ember gyereke nap mint nap 2-3 órákat szunyál délutánonként. Előfordult persze, hogy aludt 2-2,5 órát, de egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor. Éjszaka még mindig általános, hogy egyszer kelni kell hozzá, hetente szerintem egy olyan éjjel van, amikor reggelig nyugodtan alszunk.
1,5 éves koráig nem sok segítségem akadt, mert az egy szem elérhető nagymama még aktívan dolgozott. Azóta jobb a helyzet, de még mindig nem sok idő jut magamra. Olyan még nem volt, hogy Hanna nagyszülőnél aludt volna, olyan is csak háromszor, hogy apa-párommal kettesben eljutottunk valahova. Ezen kívül 3 teljes napot töltöttem Hannától távol, műtét ürügyén.
Nyár óta jó kis betegségsorozaton vagyunk túl, ami meglepő, mert előtte alig volt beteg. Először afták, aztán felsőlégúti vacakságok jöttek.
Mindezek mellett sokszor vagyunk kettecskén, van, hogy napokon át, van, hogy hétvégén is (én leginkább az egyedül töltött hétvégéket utálom).
Végül pedig pont mostanra vált igazán mókás, kedves, partnerként együttműködő, helyes kislánnyá, mostanra, amikor lejárt a 3 éves itthonlét. De gondolom ezzel a hülye érzéssel nem csak én vagyok így.
Mindenféle, ami így vagy úgy megviselt.
Hanna születése simán indult a 38. héten, a munkát csak azért fejeztem már be addigra, mert jöttek az ünnepek. A leendő apuka tájékoztása után szépen összekészültem, délután egyre beértünk a kórházba, ahol pár óra és sok-sok folyosón mászkálás után mehettem a szülőszobába. Ott kaptam epidurális érzéstelenítést, amit nem bántam, mert akkorra már elég húzós kezdett lenni a dolog, majd a végefelé a gyermek szívhangja folyton leesett, kibújni meg nem akaródzott neki, ezért az orvos úgy döntött, sürgősen meg kell császározni. Ekkor kaptam egy második epidurálist, ami nem hatott időben, így altattak. Hanna este 9 körül született meg. Én hidegrázástól végigremegtem-szenvedtem az éjszakát, magamnál voltam, de moccanni se tudtam. Hajnali ötkor kitessékelt a nővér tusolni, 6-kor pedig behoztak egy csomagot az őrzőbe. Mivel rajtam kívül más nem volt a szobában, gondoltam, hogy akkor ő csakis az enyém lehet.
Kéthetesen majdnem kiszáradt, mert kevés volt az anyatej, és senki nem akarta nekem elhinni, hogy nem elég. Aztán következett 8 hónap, amíg a lány nagyon sokat bukott, pedig egy-egy etetés 1-1,5 óráig is eltartott, nem mondhatni, hogy elkapkodtuk volna. Amint ennek vége lett, szinte napra pontosan, kezdődött 8 hónap Dévényezés és az átmeneti mozgáskorlátozottságától unatkozó gyerek intenzív lekötése, majd amikor végre 16 hónaposan elindult és kicsit megnyugodtam, kezdődött a hisztikorszak.
Mindeközben Hanna alvásigénye sosem volt túl nagy, főleg napközben: eleinte 3x20 percet, aztán 2x30 percet, azóta pedig 1x60 percet alszik, persze egy ideje van, hogy napközben nem is alszik. Esténként már elég régóta 10 körül alszik csak el (mostanában van, hogy f11, 11, mire elcsendesedik), reggel azért stabilan f8 körül kel. Azt hiszem, végképp lemaradtam arról, hogy megtapasztaljam, milyen az, amikor az ember gyereke nap mint nap 2-3 órákat szunyál délutánonként. Előfordult persze, hogy aludt 2-2,5 órát, de egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor. Éjszaka még mindig általános, hogy egyszer kelni kell hozzá, hetente szerintem egy olyan éjjel van, amikor reggelig nyugodtan alszunk.
1,5 éves koráig nem sok segítségem akadt, mert az egy szem elérhető nagymama még aktívan dolgozott. Azóta jobb a helyzet, de még mindig nem sok idő jut magamra. Olyan még nem volt, hogy Hanna nagyszülőnél aludt volna, olyan is csak háromszor, hogy apa-párommal kettesben eljutottunk valahova. Ezen kívül 3 teljes napot töltöttem Hannától távol, műtét ürügyén.
Nyár óta jó kis betegségsorozaton vagyunk túl, ami meglepő, mert előtte alig volt beteg. Először afták, aztán felsőlégúti vacakságok jöttek.
Mindezek mellett sokszor vagyunk kettecskén, van, hogy napokon át, van, hogy hétvégén is (én leginkább az egyedül töltött hétvégéket utálom).
Végül pedig pont mostanra vált igazán mókás, kedves, partnerként együttműködő, helyes kislánnyá, mostanra, amikor lejárt a 3 éves itthonlét. De gondolom ezzel a hülye érzéssel nem csak én vagyok így.
Labels: 3 év
0 Comments:
Post a Comment
<< Home