j

f a i r - nem babablog

Wednesday, January 14, 2009

Három év (2.)

Mi minden változott? Aggódós lettem - egy köhintés, tüsszentés is elég a gyerek részéről. Babonás lettem - nem mindegy, hova teszem le a takaróját, hogyan lépkedek ki a szobájából, melyik kezemet fogja meg, hogyan, és hasonlók. Bohóc is lett belőlem időközben, bár sokszor úgy tűnt, inkább egy őrmester kéne ide, de a bohóc jobban fekszik mindkettőnknek, sőt, mindhármunknak. Mostanában szerencsére már sok mindent meg lehet beszélni a lánnyal, meg tudok vele értetni dolgokat, így kezdek kiselőadásokban is igen jó lenni, mindenesetre már jeleztem az apja felé, hogy az összeadáson és a szorzótáblán túl a matematikát majd később a fizikát semmiképp ne bízza rám, mert engem azok soha nem érdekeltek. Korábban, amikor még csak magamért voltam felelős, úgy éreztem, bármit megoldok, egyedül is akár (ehhez elég sok leckét kaptam az élettől). Gyerek mellett viszont sokkal megnyugtatóbb, ha van család. Kis- és nagy is, lehetőleg. Mostanra - végre, talán, ugye? - megtanultam akkor pörögni, amikor kell és akkor pihenni, amikor lehet. Korábban szerettem az esőt és a telet, ez utóbbit most ki nem állhatom, és tudom, ezzel sok anyuka van így. Régen szerettem új dolgokat kipróbálni, most inkább a már bevált módszereket, járt utakat választom, legyen szó akár csak főzésről: ritkán kezdek valami újdonságba. Nem mintha újdonságból nem lett volna elég a gyerkő mellett, nem panaszkodom. Csak listát írok. Jut eszembe, tényleg listát írok, mert a gyerekezős világban elég volt fejben tartani a dolgokat, nem kellett olyan sok mindent észben tartani, viszont ha újra beindul végre a munka is, akkor úgy sejtem, lesz épp elég.

Labels:

0 Comments:

Post a Comment

<< Home