36 hónapos

3 éves. Megértük ezt is, ami önmagában csoda, mert a hisztis leány tegnap még ott tartott, hogy ő nem akar születésnapot. A sok betegség eredményeképpen Hanna még nehezebben kezelhető, bár lehet, hogy csak én érek lassan a tartalékaim végére. Vagy mintha rájött volna, hogy ha kimondja, "fáj", akkor körül lesz ugrálva. Ha mégse, akkor megpukkad és elvonul cumizni (amit én kifejezetten utálok.) Ki is fejtette, hogy azért van két szülője, hogy az egyik főzzön és mosson, a másik pedig a cumit hozza. Szépen vagyunk így 3 évesen.

Egyéb szokásai inkább jellemzőek a korára, például hogy két, két és fél hónapja minden egyes nap ugyanazt a pörgős, csillogós szoknyát viseli. Lehet, hogy azért nem akar kimenni, mert kint nem viselhetné. Én már azt is el tudom képzelni, hogy azért betegeskedik annyit, hogy ne kelljen kimenni, hiszen így mindig a szoknyában lehet. A szoknyát ki lehet ugyan mosni, kézzel, de centrifugálni tilos, és mivel 10 előtt ritkán alszik el, nekem pedig nincs arcom 10 után centrifugát zötyögtetni a szomszéd feje fölött, reggelente hajszárítóval szárítgatom neki, mert különben jajj nekem.

Meggyőződésem, hogy számára az orvoshoz járás és a kórházban töltött néhány nap igazi érdekesség volt, erre ma döbbentem rá, amikor kifejtettem neki, ideje lenne meggyógyulni (vagy legalább akarni egy kicsit, mert már kezdem unni, hogy azt mondja, "talán majd tavasszal meggyógyulok", miközben fogalmam sincs, ezt honnan szedte), mert különben nem mehetünk se játszótérre, se oviba, se húsgolyót enni, se a dédihez, se más rokonokhoz és hozzánk sem jöhet senki, mert akkor elgondolkodott, és azt mondta, hogy ne mondjak csupa rosszat, mondjak valami jót is. Esküszöm, én nagyon szeretnék már valami jót mondani.