26 hónapos

Ízig-vérig kisgyerek. Tudom, majd akkor jövök rá, milyen is egy ízig-vérig kisgyerek, amikor nagyobb lesz, de mi mostanában mégis erre csodálkozunk rá leginkább. A dumáját nagyon bírom, naponta sokszor megmosolyogtat. Vagy mert olyan okosat mond, vagy mert szépen, helyesen mond valami újat, vagy mert valamiből saját verziót alkot és az vicces, vagy pedig azért, mert már direkt szójátékokat is csinál. Sőt, barkochbázott is velem, ráadásul hiába találgattam, nem jöttem rá a megoldásra, amit aztán ő vigyorogva közölt.

Nem csak viccesebb, könnyebb is lett az élet, amióta meg tudja mondani (még ha nem is mindig), hogy mi a baj, és időnként már megérti azt is, hogy nyafogás helyett kérni kell, ha valamit szeretne. Persze sok mindent szeretne, ami jobb lenne, ha eszébe se jutna, én meg már előre látom, hogy mikor mi fog az eszébe jutni, és azt, hogy ebből mi következik, hacsak nem tudom elkerülni valahogy. Ezúton kérek mindenkitől elnézést, aki a környékünkön lakik és kénytelen-kelletlen fültanúja annak, amikor nem vagyok elég szemfüles.

A jó időnek köszönhetően délelőtt és estefelé is kint voltunk mostanában. Imád sötétben mászkálni, ha nem megyünk le, az erkélyre akkor is ki kell kísérni, hogy megnézzük a csillagokat. A játszótéren némi bizonytalanság után újra belelendült a csúszdázásba, bár azt megmagyarázhatná valaki, hogy nekem miért nem csúszott le sok-sok lelkesítő rábeszélés ellenére sem, az apjának vagy a szomszédasszonyomnak meg ezek nélkül is, azonnal, és alig ért földet, nagy vigyorral szalad újra felmászni.

Azaz mégse kell magyarázni, tudom én, hogy az anyáknak más jár, és mindent összevetve ez bőven belefér. Annyival úgyis többet, szebbet kapok. Azért néha szívesen lennék a mama helyében, akit, ha már jó ideje nem látott, ugrálva fogad, az apja helyében meg azért - neki úgysem olyan fontos -, hogy zenét hallgathassak időnként, mert mostanában nálunk csak a duma megy és nekem lassan már a bújj-bújj zöld ág is hiányzik.