5 hónapos
Püppü-Manka-Hannuli-Bumba, meg ki tudja milyen egyéb néven hívjuk még - mert aki gyerkőt szeretnek, annak állítólag jó sok beceneve van -, ma betöltötte az 5. hónapot.
Mosolyog, forgolódik, de az idő legnagyobb részében fújja a nyálbuborékokat, sőt, amióta pépeset is eszik, ha jóllakott, a pépeset is. Püppü hang mellett repül az almapüré, úgyhogy ennek örömére ma megvettük az etetőszéket, meg ha már ott voltunk, az utazóágyat is.
Nekem ma egyébként is kitűnő napom volt, beváltottam az egyik masszázskupont és elmászkáltam kicsit napközben, így vígan-frissen vagyok még, apa-párom meg azt mondta, most szunyál egyet, mert egész nap a gyerekkel volt.

Labels: hóforduló
2 Comments:
Your are Nice. And so is your site! Maybe you need some more pictures. Will return in the near future.
»
By Anonymous, at 18/7/06 02:55
Super color scheme, I like it! Keep up the good work. Thanks for sharing this wonderful site with us.
»
By Anonymous, at 19/7/06 22:23
Post a Comment
<< Home