j

f a i r - nem babablog

Sunday, January 17, 2010

Optimista

Belekezdtem a Magicianbe, hogy hosszú idő után újraolvassam. 680 oldal, igen apró betűkkel. Rég olvastam, emlékszem is rá meg nem is. "Egy időre elég lesz", mondták itthon, én meg mondtam, hogy biztos, mert van ám bőven folytatás, jó pár olyan rész is megjelent már azóta, amit korábban nem olvastam. Azokba pedig csak úgy lenne érdemes belefogni, ha előtte átolvasnám a Riftwar Saga korábbi részeit. Mondjuk, hogy a GYES idejére nem is lenne szükségem más olvasnivalóra, és akkor nagyon de nagyon optimista voltam.

Tény, mostanában nem sok időm akad olvasni, de Dávid születése óta mégis sikerült elolvasnom Az időutazó feleségét, továbbá a felénél félretettem a Nick Hornbyt, amiben javasolja, hogy bátran tegyük csak félre, most pedig egy novelláskötetet olvasgattam épp, de egyelőre úgy tűnik, az is a könyvespolcon fog várakozni egy ideig. Majd meglátom, meddig, a lehetőség adott, csak a Feist könyveket kell ismét beszerezni, de az egy másik hosszú és régi történet, miért, és abba biztos nem kezdenék újra.

3 Comments:

  • ...és hogy tetszett az időutazó felesége?

    Levente

    By Anonymous Anonymous, at 18/1/10 12:01  

  • Azt nem tettem le, csak akkor, ha nagyon muszáj volt. :)

    By Blogger sbodi, at 18/1/10 14:04  

  • Szia!
    Nemrég találtam rá a blogodra, most egy kicsit visszaolvastam, tetszik ahogy írsz.
    Az ok pedig, amiért "előbújtam" az lenne, hogy van nekem 3 Feist könyvem, amit az amazon kétszer küldött el. :) (Flight of the Nighthawks, Rides a dread legion, At the gates of darkness) Lehet, hogy kicsit fura, hogy így felvetem, de esetleg nem érdekelne? Nagyon szívesen elküldeném/eljuttatnám Neked, nyilván ingyen, hiszen én sem fizettem érte. Az ismerőseim közül senki se csapott le rá, nekem viszont nem kell két példány :). Nem szeretném "tukmálni" de tényleg jobban örülnék annak ha valahol jó helyen lenne, remélem, nem veszed rossz néven. :) Elérhetsz a csibe79 kukac gmail pont com címen.
    Üdv:Csibe

    By Blogger csibe, at 4/6/10 17:20  

Post a Comment

<< Home