Saját vélemény a szoptatással kapcsolatos tapasztalatokról, ami nem azt jelenti, hogy ne akarnék szoptatni és ne bírtam volna ki már egyszer 7 hónapon átA szoptatás a legjobb a kicsinek, ráadásul erősíti a kötődést baba és mama között.Biztos, legalábbis annak, akinek simán megy, mert van elég teje. Nekem kész nyűglődés az egész: kezdődik a szoptatással (ami önmagában tényleg rendben lenne), közben a gyerek folytonos ébresztgetésével, majd a maradék - szinte nulla, de azért mégis muszáj - lefejése és megitatása után következik a tápszer készítése és megitatása (elvileg szigorúan kiskanálból, pohárból vagy fecskendőből), amire a gyermek felébred, majd miután végre végzünk négy-öt-hat büfiztetést követően, úgy a szoptatás megkezdésétől számított jó 1,5 órával később, befejezésként jön a gyerek altatása, mert addigra a sok hercehurca miatt huss, teljesen kiröppent az álom a szeméből.
A szoptatás segít a mamának megszabadulni a terhesség alatt felszedett súlyfeleslegtől.Hogyan, kérdem én, amikor normális esetben főként zöldségen, gyümölcsön és tejtermékeken élek, ilyenkor meg marad a krumpli-hús, tészta-hús, kenyér-hús avagy rizs-hús kombináció. Ja, persze, zsiradék mehet még hozzá, a cukorfélék sem szoktak problémát okozni. (Miután a fél éjszakát a karomban töltötte a pici, mert a tejszaporítás céljából megivott alkoholmentes sör - brrr - nem hagyta aludni, ellenben ordított, ha nem ráztam a fenekét; az első gyermekkel pedig a sok bukás miatt voltam letiltva szinte mindenről, köszönöm szépen, nem kérek tippeket.)
A szoptatás a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb.Tényleg, csak azt nem tudom, az én esetemben, hogyan fogunk valaha is kijutni a lakásból, vagy hogyan lesz a nagyobbra időm normálisan, ha egy-egy étkezés 1,5-2 órán át tart (igaz, ebből maga a szoptatás röpke 30-40 perc). Van jelentkező, aki a fent részletezett etetési menetet lazán bevállalná nyilvános helyen?
Mindenki tud szoptatni.Lehet, ezzel kellett volna kezdenem. Igen, mindenki tud, még én is, négy éve úgy meggyőzött az LLL tanácsadó erről, hogy két nappal később Hanna kiszáradással kórházba került - elnézést, ha szkeptikus lennék, szerintem ott és akkor, és bizonyos módon most is a végletekig kitartok, főként ha azt vesszük, hányszor hallgattam már végig a sok jótanácsot olyanoktól, akik sosem voltak az én helyzetemben. Az évek során most először találkoztam olyasvalakivel, aki azt mondta, hogy ha pótolni kell, az nem gond, örüljek annak, amennyi tej van, ráadásul hozzátette azt is, létezik olyan, hogy fizikai felső határ, amelynél nem képes többre az adott személy. Ja, hogy a
tud így is értelmezhető, nem pedig a wc-tartályos hasonlatra gondolnak - ez komoly, nem én találtam ki -, miszerint elég gyakran ürítve kis tartályból is biztosítható a kellő mennyiség? (És most nem kívánok wc-tartályos hasonlattal élni arra vonatkozólag, hogy csak csordogáló tartály mellett még a wc-ben sem mindig érhető el a kellő hatás.)
Lekopogom, ezúttal a gyerekorvosunk sem piszkált egy percig sem - nem hiába váltottam -, bár igazából már nem érdekel, ki hogy gondolja, legyen az LLL vagy más laktációs tanácsadó, csak nem vagyok biztos benne, jót tesznek a fekete-fehér hozzáállásukkal. Részemről elhiszem, hogy tudok szoptatni, igaz nem úgy, ahogy az az ominózus nagykönyvben meg van írva.
Márpedig ha nem úgy működik, ahogy a nagykönyvben meg van írva, szerintem elég macerás. A gyerekre viszont kétségkívül jó hatással van, legalábbis ha azt nézem, itt voltunk egy héten át dögrováson valami vírus miatt, az orra neki is tele, de nem lázasodott be.
Kitartok. Már csak azért is, mert ez is rémesen hasonlít a 4 évvel ezelőtti dolgokra, és akkor a lehetőségekhez mérten egész jól alakultak a dolgok. Igaz, akkor nem volt még nagytesó és nem aggasztott a kérdés, nagytesó - és miatta a család többi tagja - meddig tolerálja, hogy anyát a nap sok-sok órájában leköti a kistesó etetése...
