j

f a i r - nem babablog

Thursday, October 01, 2009

Mennyi az annyi?

Még dolgozom, ha nem is olyan sokat. Lányt oviba viszem, hozom, megyek vele mindenhova, ahova még menni bírok (bevásárolni, moziba, sóbarlangba, a város másik felébe, de mondjuk kirándulni már nem). Amikor a gyerek az egész napos pörgése után fél 11-kor végre elalszik, kipurcanok, de nem is ez a lényeg, mert ha úgy veszem, már csak néhány hét, és kezdődik egy új élet - mindannyiunknak -, addig akár fél lábon is, mondhatnám. Inkább az érdekel, hogy minél közelebb kerülök hozzá, annál kevésbé látom, hogyan működik majd mindez plusz egy kisbabával a kézben.

Persze még sosem volt úgy, hogy sehogy se lett volna, mondta ilyen esetekben a nagymamám, nem is morfondíroznék ezen túl sokat, ha nem bukkanna fel időnként az, hogy "kibírod". Persze, hogy kibírom, csak az egy más kategória, mint amit szívem szerint élnék, függetlenül attól, hogy szívem szerint superwoman lennék vagy szimplán csak hálás a figyelemért.

2 Comments:

  • Nekünk eddig nagyon bejött a kétgyerekesség, kevesebbet aggódok a nagyért (hogy mit rontok el és mit nem a nevelésben), és apa is jobban kiveszi a részét a dolgokból. Valahol azt érzem, amit dooce írt: a második gyerekek azért ilyen jók, hogy a fajfenntartás működjön - az embernek rögtön kedve támad egy harmadikhoz. És a legtutibb az egészben, hogy az aggódás sokkal kevesebb, rengetegszer egyszerűen csak gyönyörködöm abban, hogy lehet ilyen tökéletes ez a kis Husimanó:). Még mikor sír, akkor is tudok mosolyogni!!!
    Remélem nálatok is így lesz!
    (Abban egyetértek, hogy nem kibírni kell.)

    By Blogger oui, at 1/10/09 20:22  

  • Nekem az első időben sokat segített a hordozókendő otthon. De az is tény, hogy alkalmazkodást mindenkitől követelt a helyzet. És sajnos Kristóf jóval többet sírt, mint Doresz annakidején, mert nem mindig tudtam ugrani az első szavára. Ennek nem örülök, de ha már mindenképp előnyös oldalát akarom nézni, akkor az látszik, hogy nagyságrendekkel önállóbb lett. Ha nem kap segítséget, egyszerűen megcsinálja egyedül. (Bár nyilván nem két hetesen látszik ez az előny.)

    By Blogger anyahajó, at 1/10/09 21:39  

Post a Comment

<< Home