j

f a i r - nem babablog

Thursday, August 06, 2009

Ne tudd meg

- Ne sírj, anya, nem halok meg, csak kiveszik az orrmandulámat -, mondta a három és fél éves a zöld lepedős kocsin fekve, a műtő ajtajában.

Ha az előzményeket nézem, nincs min meglepődni. Pár napja nyikkanás nélkül viselte a vérvételt és egyedül ment be EKG-ra, olyan rutinos lett mostanra. Nem mintha büszke lennék erre, inkább találom sajnálatosnak, ahogy azt is, hogy az említett titkos küldetéseink nagy része leginkább orvosokhoz és kórházakba rohangálással telt, bár való igaz, belefért három nap a tengernél is.

Azt pedig hosszan sorolhatnám, miért sírtam. Az odáig vezető, néha kilátástalannak tűnő helyzet miatt - egyáltalán összejön-e, ha ennyit betegeskedik, és ha igen, mikor, mert úgy tűnt, minden orvos augusztusban megy szabadságra és szeptember vége előtt esélyünk sincs műtétre, ami a pocakom és a szeptemberi ovikezdés miatt nem igazán volt mindegy. Foghatnám a terhességi hormonokra, vagy arra, hogy reggeli műtét helyett délutáni sikeredett a kórházi személyzet egy tagjának feledékenysége miatt, és bizony mindenkinek hosszú volt étlen-szomjan a várakozás. Mondhatnám azt is, akkor úgy éreztem, mindent megtettem, amit tudtam, a többi már - sajnos vagy sem - nem rajtam múlik. Az sem, hogyan sikerül majd az altatás és maga a műtét, vagy hogy tényleg igaza volt-e a sok orvosnak abban, szükséges volt. Foghatnám még sok egyéb másra, de szerintem önmagában bőven elég ott állni és várakozni a műtő ajtajában, anyaként.

9 Comments:

  • Ez az egyik ok a 100+ közül, h nekem miért nincs.

    By Anonymous Levente, at 6/8/09 16:33  

  • Akkor megcáfollak, ugyan csak ebben az egy pontban a 100+ közül, mert azt éreztem: "vissza akarom kapni!", ami azért elsősorban arról szól, jó ha van.

    By Blogger sbodi, at 6/8/09 17:13  

  • Szerintem az, hogy így érzel, a legtermészetesebb dolog, nem kell hozzá sem extra hormon, sem más. Ebben a helyzetben én konkrétan azt éreztem, hogy megőrülök a várakozástól, a félelmtől, a sajnálattól, a szorongástól. Az utolsó mondatodban van a lényeg.

    Jobbulást Hannának, remélem, ezzel le is zárjátok végleg a sok betegeskedést.

    By Blogger Lepkevár, at 6/8/09 18:04  

  • Én is jobbulást kívánok!

    By Blogger Altair, at 6/8/09 19:58  

  • Jobbulást Hannának. Nagyszerű csibéd van.

    By Blogger Mrs. Shirley, at 6/8/09 21:37  

  • Köszönjük!

    By Blogger sbodi, at 6/8/09 21:58  

  • Félreérthető voltam, elnézést. Nekem 3x vették ki a mandulámat (visszanőtt), még a 70-es években, és utoljára akkor feküdtem kórházban. Azóta csak egyszer "aludtam" benn, amikor a húgom (az agydaganat első jelenként) epilepsziás rohamot kapott, kórházba vittük, és megláttam, kinek a gondjaira lenne bízva éjszakára (folyosón dohányzó éjszakai épolatlan ápoló), no akkor addig hisztiztem, amíg ott maradhattam a mellette levő (üres) szobában. A tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzését igen nehezen viselem, el sem tudom képzelni, mit éreznék, ha "ott kéne hagynom" vkit magára. Nem csoda, hogy elbőgted magad.
    És természetesen jobbulást.

    By Anonymous Levente, at 7/8/09 11:38  

  • Remélem már jobban vagytok, és hogy ezzel a műtéttel tényleg javulni fog az egészség-betegség arányotok:)

    By Blogger Bea, at 13/8/09 15:52  

  • Jajj, naná, hogy bög az ember lánya ilyenkor! És hogy vagytok most?

    By Anonymous RépaZsuzsi, at 21/8/09 23:00  

Post a Comment

<< Home