Kérdések

Eljutunk-e még valahova, ami nem orvos, patika, ügyelet vagy kórház? Fogom-e még szimplán anyának érezni magam, avagy szimplán anyaság az, hogy hosszú hónapokon keresztül 24 órában leginkább betegápoló vagyok? Boldogabb lehet-e bárki attól, ha attól kéne boldogabbnak lennie, hogy van, aki rosszabb helyzetben van? Akarok-e emberekkel beszélgetni (vagy akár csak ide írni), amikor nincs miről, mert ami esetleg van, az úgyis csak panasznak hat? Mi lesz így a lányommal? Lehet-e úgy élni hosszabb távon, hogy max. egy napra tud előre tervezni az ember? Mi lesz a munkahelyemmel? A közösséggel? Mi lesz a gyerekkel? Hova kéne fordulni tanácsért, hova vigyem további kivizsgálásokra? Mikor adhatom be a következő adag lázcsillapítót? Holnap reggel is 39,3-mal ébred és hűtőfürdővel nyitjuk a napot? Hogyan kaparjam össze magam, amikor mostanra már úgy is bőven elég, hogy az ünnepek alatt itthon van mindenki? Segítene az, ha kimennék egy rétre és ordítanám tele torokból, hogy ELÉG? A gyerek azért nyűgös, mert már neki is elég a sok betegápolással kapcsolatos csesztetésből, vagy azért, mert épp rosszul érzi magát? Tényleg igaz, hogy akkor érzi az ember, hogy már elég volt, amikor félúton tart a célig? Amúgy meg mi a cél? És mióta is érzem, hogy üvölteni tudnék, hogy ELÉG?

Mi lesz így a helyes, okos, vidám kisnagylányommal?