Sok hűhó semmiért

Szép szóval nem megy. Megmagyarázva, észérvekkel sem. Ha ráhagyom, akkor sem. Ha nem hagyom annyiban a dolgot, akkor sem. Ha egyszerűen megfogom a kezét és vinném, hogy csináljuk, az sem. Mostanában a legtöbbször már elbohóckodva, plüssállatokat, babákat, miegymást bevonva, játszva sem.

A morgás, feddés, ripakodás, fenékre paskolás nem segít. Folyamatosan jártathatom a számat, az sem. Ha ignorálom, az sem. Ha én durcázom be, attól sem lesz jobb a helyzet, legfeljebb megkérdezi, mérges, szomorú vagyok-e. Én meg rábólintok, hogy igen.

Ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, akkor megáll a világ, avagy igen hangos hisztivé alakul át. Ha hagyom, hogy megtapasztalja a negatív végkifejletet, akkor sem jobb a helyzet. Ráadásul még ő durcázik be és mondja: se semmi nem kell.

A legjobb, amit elérhetek, hogy hosszabb ráhatás után szót fogad.

Egy (na, jó, esetleg két) pillanatra.