j

f a i r - nem babablog

Monday, November 24, 2008

Ez van

Az önmagában nem lenne akkora baj, hogy a gyerek akaratos-hisztis (és mostanra már komisz is).
Az sem, hogy alapvetően keveset alszik.
Még csak az sem baj, hogy nálunk nem nagyon (avagy inkább egyáltalán nem) lehetséges az, hogy leadjuk akár csak fél napra egy nagyszülőhöz.
Azzal is megvagyok, hogy a család férfitagja sokat dolgozik.
Még azzal is kibékülök, ha egyik héten külföldre megy, a másik héten meg azért nem látjuk túl sokat, mert közben összegyűlt itthon a munka.
Nehezen ugyan, de elfogadom azt is, hogy sokszor hétvégén is dolgoznia kell valamennyit.
Ennél nehezebben fogadom el (mert nem örülök neki), amikor beteg a gyerek, márpedig előfordul, épp elég gyakran, vagy épp elég hosszan.
Azt már lassan megszokom, hogy szinte minden éjjel kelek a lányhoz 2-3 alkalommal.

Csak az a nehéz, amikor mindez egyszerre adott, ráadásul hosszú távon. Vagy inkább az, hogy ezek mind olyan dolgok, amiken én nem nagyon tudok változtatni. Azért próbálok.

4 Comments:

  • Akár én is írhattam volna ezt a postot, az én férjem is ugyanígy dolgozik, egyik héten itthon sokat, másik héten külföldön. Nagyszülők 150 km-re laknak tőlünk. És igen, nekem is az a legnagyobb baj, hogy mindezeken én nem tudok változtatni, csak sodródom.

    By Anonymous Anonymous, at 25/11/08 13:15  

  • Bea, ha valamikor gondolod, van néhány tippem, a mit lehet máskéntre. Addig pedig kitartás!

    By Blogger sbodi, at 26/11/08 13:52  

  • Most én is hasonló picőben járok, csajom 2 hétig külföldön, gyerek beteg (de szerencsére már kifelé jön belőle). Persze nap közbenre van bébiszitter, de éjszakánként én vagyok az inspekciós.

    Múlt héten egyszer éjjel fél 3-kor gyermekszoból váratlanul hosszas köhögés, majd öklendezés, nemecsek benőtt szemmel átrohanás, ágyból kikapás, wc felé rohanás, aminek az ajtajáig érés, ekkor gyermek sugárban behányás: szőnyeg, tapéta, wc kívül belül deszkástul. Utána 5 perccel gyermek már édesen alvás, nemecsek még uszkve fél órát takarítás.

    Jók ezek. Kellenek időnként. :)

    By Anonymous Anonymous, at 1/12/08 17:06  

  • Miért nincs bébiszittered kicsim? Minden szempontból megoldható és kigazdálkodható lenne, kis szoktatással. Gyereknek egy kis változatosság, alkalmazkodás megtanulása, neked meg néhány nyugodt óra hetente párszor a megkattanás elkerülésére.

    És például össze is futhatnánk valamikor gofrit enni a Jókai téren. :)

    By Anonymous Anonymous, at 1/12/08 17:09  

Post a Comment

<< Home