Hosszú hétvége, pihenéssel
Az elmúlt két nap alatt vendégül láttuk az unokatesókat, volt nagy játék, ebéd, aztán délután Városliget, gyerekeknek való kiállítás, játszóterezés, pónilovazás, nagy séta sok mókával, este vacsora teknősös helyen, más gyerekekkel együtt (kisebb kullancs-riadóval), hazaérkezve nagy nehezen fürdetés, fekvés. Másnap reggeli az unokatesókkal közösen, Állatkertezés (motorozás, futkosás, elefántetetés, játszóterezés, perecezés, még több motorozás), utána ebéd, némi rohangálással és táncolással, lufizással megfűszerezve, ezt követően irány (Szentendre helyett) Visegrád, ott nyári bobozás (némi közjátékkal, mely során majdnem siettünk orvoshoz, de mivel szerencsére csak vaklárma volt az egész), jöhetett némi csokizás, a fellegvárban séta, majd hazaérkezve elhangzott a szokásos "még ne menjünk haza", de aztán némi rábeszélés után belement, hogy itthon még játsszon miattunk (persze az egész napos hiányérzet után velünk) egy kicsit, és jófejségből egészen este 9-ig bírta, még a fürdésről is lemondott volna, és ha nagyon erőltettük volna, aludni sem megy, nehogy nekünk rossz legyen.
Én holnap tényleg beiktatok némi pihenést, persze csak a náthám miatt.

0 Comments:
Post a Comment
<< Home