Telik, múlik, zajlik

Az idő oly' gyorsan szalad, hogy a végén Myreillenek lesz igaza: hamarosan szervezhetem a lányom esküvőjét. Csak ma két kisfickóval került egész közeli kapcsolatba. Az egyik egy boltban jött utánunk, a próbafülke aljánál bekukucskálva csábította ki Hannát holmi játék dínóval és Lego prospektussal. A lány kicsit ugyan kérette magát, de hamarosan már az egész bolt attól zengett, hogy szerelem ez, első látásra. Nem tudom, hányszor köszöntek el egymástól, igaz, telefonszámot nem cseréltek, sőt, a kisfiú nevét sem tudtuk meg, mindenesetre a lányom bízik benne, hogy majd legközelebb megint összefutnak, ugyanott. A délutáni alvásból ébredve kijelentette, hogy a kisfiúról álmodott, majd két órával később már Bencénél voltunk, aki szintén elég jó partnernek bizonyult, és búcsúzóul párszor szájon is csókolta Hannát.

Hogy mit szólok mindehhez? Azt, hogy szerencsére a délutánok egyelőre megmaradnak nekünk. Ennek azt hiszem, én legalább annyira örülök, mint ő, ha nem jobban. Már nem is olyan kicsi ez a lány. Csak néha, itthon. Az oviban már nagylány, ő is mondta meg az óvónők is. Zajlik az élet. Telik-múlik az idő. Örülök neki. A lányomnak is, meg annak, hogy történnek a dolgok.