Fontos, pontos séta, avagy ilyen egy igazi rajongó
Vannak a nagyobb városokban az ismertebb emberek életútját, fontosabb állomásait, vagy ha nem effélét, legalábbis a város legjellegzetesebb látványosságait követő séták.
Ilyenen voltunk ma, itt, Budapesten. Követtük a nagyon fontos és nagyon ismert Anna, Peti és Gergő nyomait egy budavári sétán. Pontról pontra, hiszen kívülről fújjuk mindannyian. Jó, volt némi kitérő, a hűvös időre, a korgó hasakra és a közeledő estére tekintettel, de mégis. A lány meg csak ámult és bámult, örült nagyon, hogy már ismerte a látnivalók nevét, annak külön is, hogy ő is meg tudta mondani, mi következik az útvonalon.
(Az a gyanúm, hamarosan a visegrádi kirándulás következik, ahol megnézzük, hol vannak a kutyák a kúton, mert a rajzon nem látszik, illetve ahol nekünk is szendvicset kell ennünk a Duna partján, aztán megyünk Anna, Peti és Gergő nagyszüleihez Érdre, mert a Vidámparkra majd csak akkor kerítünk sort, ha Hanna betölti a harmadik életévét. Nem is sorolom tovább.)

3 Comments:
Hihi, mi ( 3,5 éves lány + 2 éves lány + Anya és Apa ) Keszthelyről Sümegre kirándultunk át a nyáron, mert hát ugye ott is járt Anna, Peti és Gergő ;o))
By Kata, at 20/9/08 22:36
Szia! Gondoltam, hogy nem mi voltunk az elsők... :D
By sbodi, at 20/9/08 22:38
Szóljatok, és viszünk kutyát a kúthoz. :)
M
By Anonymous, at 22/9/08 14:41
Post a Comment
<< Home