Visszavonom, avagy mindennek van határa (avagy gondoljon mindenki, amit akar, de azért mégis: mindennek van határa)

Az előző bejegyzésben megkérdőjeleztem, hogy a nők megfiatalodnak a gyerekezéstől. Bár a kérdőjel továbbra is ott van, még akkor is, ha (tisztább fejjel gondolkodva) a fiatalodás és az alvásmegvonás okozta öregedés akár ki is egyenlítheti egymást, azért mégis van olyan aspektusa a dolognak, amire tényleg igaz az állítás.

Mert gondoltam volna, hogy majdnem 35 évesen majd Halász Juditra fogok ugrálni? (És ez itt most olyan, hogy aláhúznám duplán, dőlt betűvel és félkövérrel írnám, továbbá öt felkiáltójelet valamint három kérdőjelet is tennék utána zárójelben, bár aki ismer, az szerintem ezek nélkül is pontosan érzi ennek a súlyát.) Hogy az ifjúsági részlegről öltözöm majd, bakfisméretben? (Ez egyúttal azt is jelenti, hogy lehet pont olyan nadrágom, mint Hannának, majd jól összeöltözünk. Anyám.) Ráadásul a játszótérre miniszoknyában is lemegyek, pedig ilyen eddig nemigen volt rajtam - talán még soha -, pedig kár lett volna kihagyni, mert még bókokat is kaptam. (Bevallom, utólag kicsit meg is ijedtem, hogy majdnem lemaradtam valami jóról.)

Nem sorolom tovább, legyen elég 24 óra néhány kiemelt példája.

Úgyhogy igenis fiatalodás van a gyerek mellett, feltéve, hogy a fiatalodás az a szó, amit keresek. Mindegy is, majd próbálom kordában tartani a dolgokat, még mielőtt teljesen szétesnék. Biztos ami biztos, már meg is kértem az embert, hogy ha 50 évesen netalántán felmerülne bennem, hogy miniszoknyát veszek fel, akkor mindenképp szóljon rám.