Osztok, szorzok, túlzok (avagy: dobjatok fel)
Ha a gyerek napi alvásigénye 9,5 óra, és én abból 3x2 órát alszom az ébresztéseknek köszönhetően, akkor van-e bármi értelme második gyerekben gondolkodni?
Pontosítok: volt-e már valaki, aki kibírta hosszabb távon (hónapokban gondolkodom, bár az eddigi tapasztalatomat elnézve akár években is lehetne), hogy csak 3x1 órát alszik éjjelente?
Persze lehet, hogy pont egyszerre ébrednének, és maradna a 3x2 óra. Az már nem is olyan rossz, feltéve hogy megtanulok osztódni - hogy egyszerre lehessek két helyen -, hiszen 8+ óra alvástól úgyis úgy érzem magam, már ha elvétve előfordul ilyen (főként egyhuzamban), mint aki jócskán túlaludta magát. De akárhogy is nézem, a napi 3 óra alvás elég kevésnek tűnik.
Majd megszokom?
Ha pedig már itt tartunk, a "közhiedelem" szerint az anyaság megfiatalítja a nőket, míg a "tudomány" mai állása szerint napi 8 órányinál kevesebb pihenés senkire (legyen az nő vagy férfi) sincs jó hatással hosszú távon.
Vegyük úgy, hogy perpillanat nem vagyok jó hatás alatt és még csak gondolkodni sem tudok.

6 Comments:
Ez nagyon rosszul hangzik...
Nekem az jött be, hogy nem kapott már reggel anyatejet, onnantól nem kel éjszaka (csak kivételes esetben). Tudom, hogy Hanna nem kap anyatejet, ezzel csak azt akartam mondani, hogy nekünk egy kardinális változás az életében hatott pozitív módon az alvására.
Esetleg ha egy szobában aludnál vele ideiglenesen, lehet hogy nyugodtabb lenne az álma? Csak egy tipp...
By Anonymous, at 28/7/08 22:47
5 hétig mindketten vele aludtunk, attól se lett se jobb, se rosszabb. Cumikeresés és szomjúság miatt ébred meg egyébként. A cumit nem hagyja elvenni, inni meg próbálok sokat adni neki, de sokszor mégis kér éjjel.
By sbodi, at 28/7/08 22:53
Anni es Daniel is felvernek engem ejjel. Nem is szamolom ki, hogy egyhuzamban mennyit alszom, mert biztosan megdobbennek es ideges lennek. Mostanaban az almok nem hagyjak oket nyugodni, de ha eppen nem az almok zavarnak, akkor is van valami. Nalunk nem lesz kistestver, mert aludni akarok mar, kulonben kipurcanok. Vagy felmondok.
By mami zen, at 29/7/08 21:52
:)))) most lattam csak, hogy atirtad a linkunket vuginepre:))))
By mami zen, at 30/7/08 22:33
Igen, de azért néha előkeresem a blogodat is, hátha történik ott is valami. :D
By sbodi, at 31/7/08 07:44
Kettővel is lehet élni, tapasztalatból tudom. Többet én sem tudok elképzelni, de láttam már olyat is, hogy valakinek 4 gyereke van. Kicsik.
Mi egy szobában alszunk mind a négyen, a kicsi velünk egy ágyban, persze felkel, de egy kis simogatástól, vagy szoptatástól visszaalszik.
Amúgy az elsőt annyit kellett ringatnom, hogy 4 hónap alatt rámjött a végkimerülés.
By Anonymous, at 2/8/08 11:09
Post a Comment
<< Home