Sportolunk, sportolunk
Új sportág fogalmazódott meg bennem, mert egyre inkább azt tapasztalom, az anyuka számára a hiszti - legalábbis hatásfokát nézve - jóféle erősítő gyakorlat.
Mint általában a sport, a hiszti alaposan elfáraszt és megedz. Hatása dupla: erősít testet, amikor 20 perc ácsorgás után végül három utcasaroknyit cipelem haza a lányt, motorostul, miközben feszít minden erejéből; és lelket, mert mostanra már egész jól viselem ezeket a mindennapos hisztiket.
Egy dolog hibádzik a fenti párhuzammal kapcsolatban, mégpedig az, hogy a sport elvileg feldobja az embert. Úgy is mondhatnám, kellemesen fárasztó. Igaz, sosem voltam élsportoló, ők lehet, hogy másként élik meg. Mint átlagos anyuka, akinek hiányzik is némi átlagos szintű testmozgás az életéből, szívem szerint még több hintáztatással, focizással, kergetőzéssel, csúszdára vagy mászókára mászással és hasonlókkal váltanám ki ezeket a hisztisportnapokat.
Szerintem Hannának is jobb lenne, de erről egyelőre nem sikerült meggyőznöm, pedig tegnap már majdnem vettem egy micimackós sárkányt (én, micimackós!!!, sárkányt), olyan röptetőst - még abban is benne vagyok!

6 Comments:
Minket össze kellene gyúrni, mert inkább ráhagyom, hogy az legyen amit szeretne (persze az úttestre nem rohanhat ki és az edényhez nem nyúlhat, stb).
A hozzá való alkalmazkodástól érzem magam élsportolónak, mire vége van a napnak.
By Anonymous, at 23/5/08 14:58
Ugyan, én nem hagytam rá, amikor vissza akart menni a játszótérre félúton, holott eredetileg ő kérte többször, hogy menjünk haza. :D
De az biztos, hogy nem egyszerű sport. Olimpiai sportág mégsem lesz belőle, pedig ennél régebbit szerintem nem találni.
By sbodi, at 23/5/08 15:23
Ja, ilyen hisztik nálunk is vannak. A "meggondoltam magam félúton" nem játszik nálam sem.
Igazából az van, hogy a legnagyobb hisztik akkor vannak, mikor nekem nincs türelmem a dolgaihoz...
By Anonymous, at 23/5/08 20:44
Nálam bevált, hogy türelmesen ácsorogtam mellette, amíg abba nem hagyta... :o)
By Babi néni, at 23/5/08 22:50
Anyukámnál pedig, hogy leöntött egy fél pohár hideg vízzel.
Azért féllel, mert sajnált. :o)
By Babi néni, at 23/5/08 22:51
Köszi a cippzár infot. :o)
By Babi néni, at 24/5/08 19:32
Post a Comment
<< Home