j

f a i r - nem babablog

Thursday, December 06, 2007

Zsarolok és hazudozom

Kezd úgy tűnni, hogy a nevelésnek elkerülhetetlen része némi hülyeség. Például az, hogy napok óta kéretlenül azzal riogatják Hannát, hogy ha nem lesz jó kislány*, akkor nem kap ajándékot**. Nem hiszem, hogy rosszat akarnának, azt sem, hogy rosszat tesz a gyereknek, csak épp meglep az egész. Mert nem csak a külső hatásokról van szó, hanem arról, hogy néha én sem tudok okos lenni. Utálom is magam érte, de vagy tényleg nincs jobb megoldásom, vagy csak nekem is efféléket mondtak és én gondolkodás nélkül fújom a régi nótát. A régi nóta pedig - láss csodát - sokszor beválik, biztos ezért is lett régi, de ettől függetlenül néha a fejem verném a falba, olyan ökörségek hagyják el a számat. De amíg a sok ökörség és a figyelem elterelése bejön a gyereknek (bár az utóbbi egyre ritkábban), viszont az igazság és a helyzet normális magyarázata csak bonyolítja az életünket, addig marad az, hogy bugyutaságokat, esetleg hülyeségeket beszélek, zsarolok és hazudozom, vagy ha épp csend van, egyszerűen csak parancsokat és feladatokat osztok ki, mert az is beválik.

Mindezt minden egyéb meggyőződésem ellenére.


*mi is az, hogy "jó kislány", és kell-e, hogy az legyen?
**és ha virgácsot kap, de az számára "ajándék"?

1 Comments:

  • Ezeket a babalegendákat én úgy oldottam meg, hogy a télapó nálunk titokban jár, de sose hoz virgácsot. Ez azért is jó, mert nem kell mindenhonnan szedegetni a letördelt darabokat és mert nekem jók a fiaim, érezzék is.

    Jézuska születésnapján pedig - szerintünk - a szülők ajándékozzák meg a gyerekeket (mert a Jézuskát sajnos már nem lehet) annak emlékére, hogy ő megszületett. De a karácsonyfa együtt készül (van amikor csak az alján van dísz), szaloncukrot nem teszünk a fára, így nem morognak, hogy mennyit kell még kötözni és nem morgok, hogy ne egyék le róla. Az ajándékot "titokban" rakom a fa alá és úgy jönnek be, hogy "csilingel a Jézuska" és égnek a csillagszórók, szól a zene.

    Így aztán a nagyobbak tudják, hogy játék és nem hisznek hazugnak, a legkisebb pedig élvezi a "csodát".

    By Blogger Babi néni, at 7/12/07 21:30  

Post a Comment

<< Home