Brummogós

Kezdek pipa lenni. Fél tíz és még nem alszik. Mondhatni kutya baja, ami jó hír - lenne, ha tényleg igaz lenne, de az orra még mindig folyik, az afta még mindig megvan, csak épp nem alszik el, a macijával brummog, mert legalább már a kedve jó.

Ami nem annyira jó, és ami miatt kezdek pipa lenni, az az, hogy két nap után ideje lenne tusolni egyet, meg jó lenne vacsorázni, és mint általában, jó lenne valami mást is csinálni, mint gyerekezni. Az igényeim a nulla felé közelítenek és nem látom, hogyan lehetne még alább adni.

A négy napos hétvégi rohanás után a betegeskedős hét, mely során apa-páromat láttam is meg nem is, felnőttel csak telefonon beszéltem, az is leginkább az anyám volt meg néhány patikus, az esős idős bezártság, hogy beteg gyerekkel csak nem indulok el nagybevásárolni, zuhogó esőben meg még a kisebb boltba se nagyon. Receptért meg gyógyszertárba épp elég volt kiráncigálni, amikor olyan bágyadt volt. Más helyettem nem megy, így ma volt szerencsém pépes zöldséget enni. Jó volt.

Tudom, lesz majd jobb is, ha meg rosszabb lenne, na, akkor majd hallgatok, mert csak ahhoz lesz erőm. Néhány hete még azt hittem, ez a hétvégém szabad lesz. Ahhoz képest elég sok minden változott, de legalább az illúzió megvolt egy ideig. Az is valami.

Persze simán előfordulhat, hogy azért vagyok ilyen állapotban, mert az elmúlt két napban legalább 58x hallgattam meg a Brumm-brumm, Brúnó című kiváló dalt, ami ennyi ismétlés után még kellő mondanivalót is felfedett számomra: "Úgysem vágyom semmi másra/Csak a retyezáti, friss csárdásra/Kippen-koppan, dibben-dobban/Nosza, ha legény vagy, járjad jobban".