"A törpék lázadása"

Ezzel a fejezettel kezdődik a dackorszakról szóló könyv, amit a dolgok alakulásából fakadóan ma gyorsan elkezdtem olvasni. Mert a mi törpénk az utóbbi pár napban bizony elkezdte a nem is tudom mit - minősíteni inkább nem minősíteném, bár tényként azért álljon itt, hogy hangosnak igen hangos. Van, hogy nem sikerül neki valami, és azért bosszankodik, de általánosabb, hogy semmi nem jó.

Praktikus tanácsként javasolja a könyv a problémás játékok (tárgyak) elpakolását. Nálunk az utóbbi napokban problémássá vált az egyébként kedvenc baba, mert nagyobb, mint a kedvenc autó, és bár az autóba illő baba is van, Hanna mindenképp a nagyobb babát akarná ráültetni a kicsi autóra. Problémás a 6 hónapos kortól ajánlott formaillesztő játék, a bútorok alá beguruló labda, holott jó ideje ez a legkedvesebb játéka, az összes képeskönyv, mivel nem lehet a képeket tárgyként kiemelni, továbbá a maci, mert nem lehet hajgumit tenni a szőrébe és még akkor sem megy rá a lábára Hanna zoknija, ha én próbálom ráadni.

A másik fő tanács persze a jól ismert "tégy úgy, mintha mi sem történne". Ha el is pakolom a problémás játékait - bár akkor nem tudom, mivel fog játszani, mert a Duploval még nem tud, az építőkockák és a régi kedvenc kártyák alig érdeklik, így legfeljebb marad a toronyépítés -, ezt még akkor is gyakorolnom kell, főként azokat a helyzeteket illetően, amelyek esetében totál nem értem, mi üthetett bele. Például hogy miért kell nagy ordítások közepette messzire hajítani a második falat kalácsot, amikor az első kis csücsöknyi még annyira ízlett, hogy jött újra kéregetni.